Félelmetes kép: az ifjú fideszesek gépfegyveres fotóval üzennek Brüsszelnek

Forrás: nol.hu

Megjött a Fidelitas harci kedve a hír hallatán, miszerint a kormány közel 17,5 milliárd forintot szán a lőtérprogram első ütemére, amellyel 40 új lőteret hoznak létre az országban.

Ezt követően a program második ütemében épülne újabb 67 lőtér, melynek kiviteli tervének előkészítéséhez 1,28 milliárd forintot szánnak.

Lehet találgatni arra vonatkozóan, hogy mi ezzel a lőtérprogrammal a kormány szándéka, mit szeretnének elérni. Egyelőre azonban csak a kormány, hivatalos álláspontja ismert:

„Az Országos Lőtérfejlesztési Program keretében megvalósításra tervezett lőterek számát az a célkitűzés határozta meg, hogy a sportlövészet gyakorlása minden járásban elérhetővé váljon az ország lakossága számára”.

Az, hogy ez is csak egy újabb “mutyi” lesz, amiből pénzt akar csinálni a kormány, vagy esetleg tényleg a sportlövészet szerelmeseinek akarnak kedvezni, nem lehet tudni. Azt azonban igen, hogy ezen felbuzdulva az ifjú Fideszesek, azaz a Fidelitas teljesen beindult.

Hihetetlen milyen harcias fellépést tanúsítanak Brüsszellel szemben. Íme egy friss Facebook bejegyzésük:

Persze lehet mondani, hogy a két hírt botorság egybemosni. Az azonban vitathatatlan, hogy a kép erős üzenetet hordoz, miként állnak a Fidesz újoncai az EU-hoz és hogyan képzelik az igazi csatát.

Határaink teljes elszigetelésével valamit kiskatonák kiképzésével.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Mária néni
  • Damon Hunter

    A helyzet az,h nem kellenek a migránsok. Se ingyen,sem pedig kötvényért. De elgondolva azt,hogy eddig hazánkban akik éltek arabok max.valutáztak,futtattak,ellenben az ukránok,albánok,szerbek merényletet,leszámolásokat is követtek el, elgondolkodtató,hogy kik jöjjenek inkább..ha már muszáj.

  • Tibor Rajna

    A mutyi lenne a legkisebb kockázat. A rendszer kiválóan alkalmas lesz arra, hogy a Rogán Antal által vizionált utcai zavargások esetén az önmaguk általi is orbánistáknak nevezett fideszesek fegyverrel támogassák Orbán hatalmon maradását. Amikor a kormány zavargásokat vizionál, akkor nem szabad az emberek közelébe fegyvereket és lőszereket vinni. Normális országokban éppen elzárják azokat.

    • Nechemia Ben Avraham

      Légpuskával fognak ezeken a lőtereken lőni. Vagy max kisöbűvel. Ne félj, senkinek a kezébe nem adnak fegyvert.

      • Tibor Rajna

        Erre semmi garancia nincs. Fegyvert nem adnak senki kezébe, de megteremtik a lehetőségét, hogy a bennfentesek szükség esetén a fegyvereket magukhoz ragadják.

    • Varga Kriszta

      O viszont talcan kinalja majd fel!!!

  • György Csillag

    az iagazi csata, a sitt elkerülése, most fog kezdődni!

    • Mária néni

      Gondolom aggódnak a börtön miatt, maguk hazaárulók.

      • Varga Kriszta

        A te hozzad hasonloak aggodnak!! Vityuskanak mar olyan nagyon el van torzulva a feje , erzi a vesztet!!!

        • Mária néni

          Kussolsz, nyanya

          • Lajos Szamkó

            takarodj már innét te vén szopos ! már kiszoptad magad és csak pofázni tudsz! azért térdepeltettek mert ilyen ronda pofát nem akartak látni de cumizni jól tudtál te maskara

          • Mária néni

            Kussolsz vén nyugger! Én tartalak el.

          • Fodor Laszlone

            ,te is leszel nyzger,ha felnem dobod a talpad hamarab,es te engem nemtartasz el mert en ,hogy megerjem a nyzger kort.40 evet dolgoztam es

            fizettem a nyugdily jarulekot.te kis semire kelo.

          • Varga Kriszta

            Nyanya te vagy!!!

          • Mária néni

            Ne haragudjon, én csak a fényképe alapján becsültem meg a korát.

          • Varga Kriszta

            En is a tiedet !! De a fenykepen levo idos holgynek az eletkora 92 ev!!!

    • HangedMan® 😠💬〰️💩!
  • Farkas Károly

    Semmi gond, csak ők legyenek a céltáblák…

  • Gábor Molnár

    JA A IGAZI POFÁN VÁGÁS MOST JÖN……….ISMERJÜK MÁR A KÖVETKEZMÉNYEKET MIKOR VALAKI SZÉLLEL SZEMBEN PISÁL……

  • Mária néni

    A hazaárulóknak félelmetes a magyar kiskatonák látványa. Ez így jó.

    • HangedMan® 😠💬〰️💩!

      ez valami archív nyilas fotó

    • Varga Kriszta

      Basszusssss,hazaarulok ???? Orbannal nincs nagyobb!! Pokolra fog kerulni !!!

      • Mária néni

        Kussolsz, hazaáruló

        • Kati

          Milyen stílus ez?!

          • Mária néni

            Sivalkodj

        • Varga Kriszta

          Az te vagy!!! Ideges vagy mar?? Meg nem elegge ?? Majd leszel !!

          • Mária néni

            Mitől lennék ideges? Hogy elfogyott a tonhal sushi? Annyira nem rajongok érte. Inkább borjú steak-et fogyasztottam vacsorára. A burgonya kissé nyers volt, de a spanyolok semmit se főznek meg rendesen.

          • Varga Kriszta

            hat akkor egyel szart makkal!!

        • János Huncutka

          Mi az, hogy hazaárúló,Te azt sem tudod, hogy mit jelent maga a haza szó.

    • Lajos Szamkó

      a te pofád félelmetes ! inkább takard ki te vén kurvinkó!

      • Mária néni

        Kussolsz

  • László Mészáros

    Kis köcsög Hitlerjugendesek.

  • File Laszlo

    egy AMD-t vagy AK47-est elsütnék a füle mellett ijedtében visszabújna az anyjába.

  • Wyth Riol

    Az mindenesetre fölöttébb megnyugtató, hogy a végek őrzői milyen meghatóan tisztelegnek a miniszterelnöki etikett előtt – ők is zsebre tett kézzel végzik feladataikat.

  • Susanna Kovacs

    Ki gondolta volna, hogy a FIDSS-nek ilyen vitéz utànpòtlàsa van…