Kiderült az igazság Rogánról – ezt nem fogja tudni letagadni, mint a helikopterezést

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI - nol.hu

Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter még korábban beszélt arról egy rádióműsorban, hogy az Orbán-kormány szeretné kifizettetni Brüsszellel a határkerítés építésének felét. Ezt azzal indokolta, hogy a kerítéssel nem csak a saját polgárait, hanem minden európait is véd a magyar kormány.

A miniszter továbbá azt állította, Brüsszel kijelentette, hogy Magyarországnak nem fizet a kerítésért, miközben például Bulgáriában részben támogatta a kerítésépítést.

Arra, hogy Brüsszel valóban támogatta-e a bolgárok kerítésépítését, az Index EUrológus blogja kérdezte meg Tove Erns-t, az Európai Bizottság szóvivőjét, aki kijelentette:

“Nem finanszírozzuk semmilyen kerítés vagy fal építését a külső határokon, ahogy ezt Bulgária esetében sem tettük. Amihez az EU támogatást nyújt, az megfigyelő- és más határellenőrző rendszerek kiépítése, amelyek segítségével hatékonyabban lehet ellenőrizni az EU határait.”

Így biztos forrásból tudhatjuk már, hogy az Európai Bizottság kerítésre nem, de technikai eszközök beszerzésére, a határőrizet fejlesztésérére ad pénzt a tagállamoknak.

Tehát nem igaz az a kijelentés, miszerint Bulgária kapott a kerítésre pénzt, amiből viszont az következik, hogy Rogán Antal arcátlanul hazudott.

Forrás: index.hu


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • János Falus

    Most mi ebben a szenzáció??? Hazudott a rogán. Persze hogy hazudott. Amikor mozog a szája, akkor hazudik. Szerintem, már az apja is egy orbitális hazugsággal vette rá az anyját, hogy bemásszon alá. Mi mást lehet várni, egy ilyentől???

  • Károly Szabó

    nem az első,gerinctelen egy figura

  • József Halasi

    mind mindig és nem csak ő ,az összes fideszes hazug,tolvaj,geci

  • István Frank

    Hazudott és akkor mi van? Számonkéri valaki? Kirúgják, megbüntetik…nem, akkor meg nem tök mindegy…

    • Tamás Oláh

      Ez az, hogy nem kellene tök mindegynek lennie. Amíg a viktátor uralkodik, addig tónikának haja szála sem görbülhet sajnos…

  • Mr. Bell

    Nagyoooon kemeny ez a cikk! Mint a vidia. :DDDDDDDDD

  • Telegdi-Kohút Judit

    Van aki ezzel még nem volt tisztában?! Hisz mást sem tudnak, csak hazudni, lopni és csalni!

    • Tamás Oláh

      A legszomorúbb, hogy sokan nincsenek tisztában de még sokkal többen vannak, akik már megszokták, vagy eleve nem érdekelte őket. Az apátia hihetetlen erős azok körében, akik szerint “nincs ez így jól, de hát mit is tehetnének”.

      Amíg ez az érdektelenség és megkeseredettség nem változik,addig az egész rendszer ilyen marad. Ezt nem hagyhatjuk! Fel kell végre ébredni! Talán egy közös erővel, ha minden ellenzéki párt összefog, ki lehet paterolni a maffiát, de addig nem látok rá esélyt.

  • London Mami

    csak annyiban hazudott, hogy nem brusszel hanem a magyar kormany a mi adofizetesunkbol adott a romanoknak es a bulgaroknak

  • Zsilinszky Zsuzsi

    Választások idején a migráns ,és kerítés témával fognak mindenkit rémísztgetni!Sok embernél be fog jönní.😞

    • Mária néni

      Kussolsz

  • Souky Sanjay

    Állandóan hazudnak,lopnak,csalnak.És ez tetszik a fidesz fanoknk.

    • ballerhunter

      “Hazudtunk reggel, délben, meg este…” ( csak azért, hogy megnyerjük a választásokat )
      És ez tetszik a balliberál fanoknak.

      • István Orbán

        Jó hülyének lenni még mindig ? Ez egy lejárt lemez azt mondogasd hogy a vizes vb. Hogy lett 14 milliárdból 140 milliárd ? Vagy ez nem érdekes?

        • ballerhunter

          Te meg azt mondogasd, hogy hová lett a 4-es metró Demszky által felügyelt építésekor a több száz milliárd!
          Meg azt, hogy miért mondta anno a Kuncze is a saját pártjáról, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, meg azt, hogy a Fletó mit értett az alatt, hogy jobb, ha nem tudjuk, hogy honnét jönnek pénzek az MSZP-hez!
          Meg beszélgessünk egy kicsit a “nemleszgázáremelés” és a “nagyot ugrik a Pannon Puma” hazugságáradatról is!
          Jaaaaa, hogy ez mind “lejárt lemez”!
          Szerinted, balliberáliskám, mert szerintem nem, ugyanis ezek semmivel nem kisebb hazugságok és bűnök, mint amikkel te (ti) most Orbánt vádoljátok.
          Szóval inkább maradjatok szépen csendben ott a balliberális oldalon, mert van vaj a fejeteken bőven elég!!!

          • Molnár Sándor

            Ellopta orbán és bandája ! Áruld már el te nagyokos, hogy 2010 után miből építettétek a metrót? összedobtátok rá a lóvét? Ha volt rá pénz és a végére nem maradt, azt ti loptátok el !!!

          • ballerhunter

            Ha-ha-ha! Úgy hazudsz, mint a vízfolyás! Az, hogy végül megépült a metró, nem jelenti azt, hogy a lopcsány banda 2010-ig nem lopott el egy forintot sem!

          • Molnár Sándor

            A kibaszott nagy rezsi-rizsa csökkentésetekről ,csak egy mondatot: keresd elő a 2010 évi gázszámládat,és rájössz, hogy ti raboltátok le a népet a gáz árával ( 2010/97.56Ft 1m3 gáz, 2017/ 116,67 Ft,m3),de a zorbán banda jól összeszedte magát a gáz árán,mivel kifizettetett a lakossággal 13 havi gázt,és hány hónap van egy évben? megmondom, hogy ne kelljen az eszed ezzel terhelni TIZENKETTŐ

          • ballerhunter

            Milyen 13 havi gázról beszélsz te hülyegyerek?
            Egyébként a gáz lakossági ára pl. a németeknél SEM követte a világpiaci árcsökkenést, ott is drágult a lakossági fogyasztóknak eladott gáz.

        • ququtsch

          Nem érdemes válaszolni egy agyhalott trollnak. Ráadásul a fenti elhíresült mondat egy szövegkörnyezetéből fondorlatos módon kiragadott beszédelem volt,amire a felcsúti és tolvajbandája az egész jövőjét alapozta,úgy tűnik sikerrel,mivel jól ismerte azt a bugyuta,és gyűlöletzabáló népréteget akikhez ő rendre szól.

        • Mária néni

          OLAF?

    • Mária néni
  • ballerhunter

    “Az EU nem ad pénzt határkerítésekre…”
    Kivéve a calais-i kerítést, ami “nem kerítés”, sőt “a migránsokat védi”.
    Íme a nemkerítés, a tetején a nemrasszista nemnato pengésdróttal:
    http://mandiner.hu/attachment/0128/127098_kerites_nato-drottal_calais-nal_.png

    Most akkor ki is hazudozik, mocskos hazaáruló ballibbant rohadékok?

  • Mihály Abordán

    Hazudik ? Ebben mi a meglepő ?