Miután Rogàn a családját hàtra hagyva menekült a sajtó elől, szánalmas teóriákkal állt elő

. MTI Fotó

A propagandaminiszter értékelte Orbán Viktor kötcsei beszédét vasárnap reggel az M1-en. Elmondta, hogy úgy látja, Orbán szerint a mostani választás legfontosabb tétje az lesz,

hogy meg tudják-e védeni a kerítést, az elmúlt hét év eredményeit, tudnak-e gondoskodni továbbra is az ország védelméről és képesek-e megvédeni a családpolitikát, a családok és a munkahelyek biztonságát.

Rogán ezen kívül beszélt arról, hogy a miniszterelnök említett egy NATO publikációt, ami szerint Afrikából 2020-ig 60 millió bevándorló fog útra kelni, jó részük Európa irányába. (Pontosan nem tudni, milyen publikációról van szó, de a hvg.hu szerint ez a becslés egy 2004-es tanulmányból van.)

 Mindenesetre Rogán szerint ebből is látszik, hogy a migráció keltette óriási veszély még egyáltalán nem múlt el.

Rogán Antal kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy terhes, nehéz és éles küzdelemre számít a választási kampányban. Hozzátette: eddig nem használt eszközöket, akár utcai zavargásokat is el tud képzelni. Megjegyezte: vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak, de reményét fejezte ki, hogy végül ezeket az utcai zavargásokat el tudják kerülni.

forrás: hvg/444


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Vagyis már szervezik az utcai provokációkat.

    • Mária néni

      Igen, a libsik erőszakhoz folyamodnak, ha nem megy a felforgatás, hazudozás.

      • Susanna Kovacs

        Ki gyujtotta fel a vàrost 2006-ban?Hülyegyerek!Megmondom: a jobblibsik.Akkor az istened még ballibsi volt de mivel nincs neki gerince,most jobb…

        • Mária néni

          Melyik várost gyújtották fel?
          Mi az, hogy jobblibsi?
          Hüjje-e vagy?

          • Susanna Kovacs

            Mària bàcsi! Ha olyan messze laknàl,mint amilyen hülye vagy akkor soha sem érnél haza…

          • Mesykeh Ciccaa Burai

            Te meg agyhalott vagy, no profil, troll idióta.

          • Susanna Kovacs

            Te vagy hülye!Budapestet,autòkat és a TV èpuletet Idiòta FIDESS-troll!

          • Mária néni

            Nen vettem észre, hogy Budapestet valaha felgyújtották

  • Kovács Mátyás

    Jut eszembe a D.Tomikát és társait is lecsukták egy lengyelországi zavargások alkalmával
    Mit kerestek ott?

    • Mária néni

      Kedves Asszonyom!
      A diktatúra ellen tüntettek.

  • K REGŐS JUDIT

    A zavargásokat ők rendezik ,egyben a mindenkori elszámoltatós gengszterváltó maffia ! Nem kérünk a kamu zavargásból és nem kel a tak !Lelesznek váltva simán és húzhatnak a francba helikopival a sittkóra !

  • Ernőné Pál

    Rogán, Rogán!!! Nem ti rendezitek az utcai zavargásokat? Nagyon gyanus,hogy a 2006-ot is ti rendeztétek. A családodat meg ne hagyd el többször, mert Cecilia jól fenékbe rug, amit meg is érdemelsz.

  • Mária néni

    Ha a libsik nem tudnak hazugsággal, vagy csalással a hatalom közelébe jutni, jön az erőszak. Már szervezik a zavargásokat.

    • Damon Hunter

      Az a helyzet kedves travi Mari,hogy bizony egy jóléti társadalomban mégcsak szóba sem kerülhetne a zavargás. Másfelől pedig tuti,hogy lesznek. A lefizetett Lengyel és Orosz provokátorok által generáltak.. De hiszen ezt maga is tudja,mégis úgy tesz mintha nem 🙂 Tudja,mint a Lengyel import tapsikolók az Orbán rendezvényeken…

      • Mária néni

        Most, hogy így mondja tényleg igaza van. Ezért nem volt zavargás Hamburgban, Párizsban, és szerte az USA-ban. Mert azok nem jóléti társadalmak.
        .
        Ja mégis! Akkor most mi van?
        .
        Ja, te egy baromállat vagy.

        • Damon Hunter

          Hát maga egybites fideszes,az nem egy autkrata kormányfő és sleppje leváltásáról szólt. Szólt az klimaegyezményről,G-20-ról stb. Érti már maga félig állat,de félig sem ember.?.. Kurvára nem egy a kettő:D:D:D

          • Mária néni

            Gyújtogatásról, gyilkolásról, amarchiáról,szólt, te baromállat.

          • Damon Hunter

            Miről szólt maga gyík? Arról,hogy Orbán ezt hallucinálta és kivetíti a társadalomra. Erről szólt. Na és mível senki nem meri elmondani neki,hogy a paranoiája további kezelést igényel,így lesznek jól fizetett provokátorok akik utasításra jó pénzért, engedelmesen lázítanak majd, ráfogva az ellenzékre. Mondjuk még ez a jobbik eset ha pénzért mert az még megértem. No de a maga szánalmas fanatizmusát ingyen,na azt nem:) maga tipikus példája az őskommunistának. Gondolom megkönnyezi még az internacionálét 🙂

          • Mária néni

            sivalkodj!

          • Susanna Kovacs

            Tévedés.Legfeljebb félbites böven mérve…

        • Zsuzsa Szolnoki

          Vagy csak mas a velemenye?

          • Mária néni

            vagy csak idióta, aki letagadja, hogy Hamburgban zavargás volt.

    • Damon Hunter

      http://b1.blog.hu/2017/09/04/orban_viktornak_vegig_kellett_hallgatnia_hogy_a_fradistak_azt_eneklik_meszaros_hol_van_a_villany_ezt

      Orbán Viktornak végig kellett hallgatnia, hogy a fradisták azt éneklik, “Mészáros, hol van a villany?”, “ezt is elloptad”

      • Mária néni

        Kit érdekel, mit kiabálnak a prolik?

        • Damon Hunter

          Nocsak! Ezekre aztán végképp nem lehet mondani,hogy Sorosbérencek vagy liberálisok :D:D:D Ez a fradi B közép :D:D:D Azért kínos ,h ezt mind Felcsúton és Orbán előtt tették :D:D:D:D

    • Aczél Ágnes

      Mária néni ,ha tud valamit a zavargások szervezőiről és bizonyítani is tudja akkor tegyen feljelentést ellenük .

      • Mária néni

        Nem az én dolgom. Az unokám TEK-es, majd ő elrendezi.

      • Mária néni
        • Aczél Ágnes

          ez az unokája ?

          • Mária néni

            Ne haragudjon, de a maga profilképén két ember van. Melyik maga? A hájfejű mongoloid idióta, vagy a parókás öregasszony?

          • Damon Hunter

            Félre most az egymás stuffolását. Ez azért meglehetősen méltóságon aluli beszólás volt magától.

          • Mária néni

            Képmutató libsi, elézékenyültél? A kettősmérce ösztönöd kibukott?
            Tanuld meg: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

          • Damon Hunter

            Én libsi? Jaj maga szerencsétlen. A maga idolja volt a liberális internacionálé elnöke,majd szépek kúszott jobbra,balra most meg építi a kis diktaturáját 😀 Menjen oszt várja mikor lesz legközeleb Bp.Pride,hogy tudjon pucsítani a kamionokon mint ahogyan egy jó liberálishoz illik 😀 No meg nem elérzékenyültem,csak egyszerűen megállaoítottam,hogy maga legalább annyira gerinctelen fasznyaló mint a liberális főnöke. Tudja,a g.Orbán. Maga meg a g. travi Mari 😀

          • Mária néni

            Kussolsz, libsi!

    • Susanna Kovacs

      Az lehet.A FIDSS az tudott…

      • Mesykeh Ciccaa Burai

        Ez már megint itt fröccsen?