Bokros Lajos tudja, hogy mi volt Putyin Magyarországi látogatásának valódi célja!

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság (nol.hu)

Fél Budapestet megbénította Vlagyimir Putyin hétfői látogatása, aki a Fidesz által kommunikált állítólagos célját, a dzsúdó VB megnyitóját le is késte. Így elég sok mindenkit foglalkoztat a kérdés, vajon mi lehetett a vizit valódi indoka?

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Moma elnöke közzétette a saját verzióját. Az általa írt szöveget változtatás nélkül közöljük. 

„Miért jött megint Putyin?

teszik fel a kérdést sokan, akik felfigyeltek arra, hogy VV (Vlagyimir Vlagyimirovics – a szerk.)sem nyilvános és közös sajtóértekezletet nem tartott, sem a „Debrecenbe kéne menni” nótát nem ismeri, ráadásul az általa annyira szeretett dzsúdó rendezvényről – amiért a magyar kormány állítása szerint egyébként idejött – csúnyán és arcpirító módon elkésett.

Bizony kesereghetnek most azok, akik annak idején lustaságukat polgári engedetlenségnek álcázták az iskolában és nem tanultak meg oroszul. Pedig az orosz sajtó megírta: Putyin Paks miatt jött.

„El kéne már kezdeni azt a beruházást! Hajlandóak vagyunk megelőlegezni az egész 12 milliárd dolláros bekerülési költséget!” – mondta VV az orosz sajtónak és – négyszemközt – Orbánnak is.

Orbán Viktor most nem tudja, mit tegyen. Ezért mozgott kényelmetlenül a tárgyalások előtt kissé kihízott öltönyében.
Az orosz diktátor legjobb magyar tanítványa már tudja, hogy a paksi beruházás teljesen fölösleges.
Semmi szükség ekkora mennyiségű, alaperőműben termelt villamos energiára.

Ha pedig Magyarország ekkora összeggel eladósodik Oroszország felé, akkor a huszonegyedik századra ismét vége Magyarország függetlenségének.

Bizony ez kutyaszorító a javából. Megírtam már többször – legutóbb az Élet és Irodalom című színvonalas hetilap hasábjain (2017. augusztus 18.)
Paks II. hazánknak rettenetesen drága, ezzel a technológiával életveszélyes, az orosz függőség pedig elviselhetetlen nemzetbiztonsági kockázat.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Orbán Viktort utolérte végzete, VV Putyin.
Még örülhet, jobban járt mint Litvinyenko.
Tud az orosz diktátor másképp is beszélni.

Vajon mit rejtegetnek Orbán Viktorról a KGB levéltárai?

Magyarország gyenge paraszt az orosz medve sakktábláján.
Hatalmas szégyen, sohase felejtsük el, hogy ki okozta ezt.” – Bokros Lajos hivatalos Facebook oldaláról idézve

Tehát Bokros Lajos szerint, Putyin egyetlen célja, ami miatt Magyarországra látogatott az volt, hogy megsürgesse Orbánt Paks 2 miatt. Ha tényleg így volt, minden bizonnyal nem egy mosolygós négyszemközti beszélgetés folyhatott le kettejük között, sokkal inkább talán egy kicsit ideges és fenyegető.

Mindenesetre nagyon nem jó jel számunkra, hogy többet van már itt Putyin mint az EU bármely más képviselője.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • József Kovács

    Ehhez nem kellett Bokros,ezt minden épeszű ember tudta és tudja,kérdés mikor lesznek hajlandó tenni ellene,csak nehogy késő legyen.

  • Mr. Bell

    Ez a lajos, olyan okos, miert nem valsztjuk meg valakinek? Ja, varjal mar…

    • Lajos Szombati

      De okos vagy.Horvátország gazadaságpolitikáját ő dolgozta ki és láss csodát nem a béka segge alatt vannak.Kívánló pénzügyi szakember és egyetemi tanár de a politikához sajnos rohadtul nem ért.

      • Mária néni
      • Mr. Bell

        Ugye csak viccelsz? Kerlek, mondd h vicc volt! Ez urban legend mindossze.

        • Lajos Szombati

          Sajnos nem vicc.Ő egy nagyon okos közgazdasági és pénzügyi szakember mondom ezt jobbikosként.Felkérték és a Horvátok gazdaságpolitikáját ő dolgozta ki.Horvátoknál és a Lengyeleknél is kormány tanácsadóként is dolgozott.Mellesleg Tényleg egyetemi tanár és nincs hozzá fogható közgazdász.Saját pártot is alapított de a politika nem az erőssége sőt.A párti hovatartozása alapján nem szabad elítélni vagy megítélni mert rendkívüli elméje van.

  • Mária néni