Olyat tettek ezzel a fiatal nővel a magyar egészséügyben, amire nincs bocsánat

forrás: facebook

Veszprém — Most már optimistán tekinthet a jövőbe Francia Krisztina (38), azonban nem volt ez mindig így. Pár éve egy akkor még rejtélyes betegség teljesen tönkretette a sikeres közgazdásznő életét.

– Egy pánikrohammal kezdődött minden, ami egyre rendszeresebben tért vissza. Kerestem egy jó nevű pszichiátriát, önszántamból befeküdtem. Ott azonnal elkezdték a gyógyszeres kezeléseket – mesélte elképesztő történetét Krisztina. Bár pár hónapon belül már több mint egy tucat gyógyszert kapott, az állapota tovább romlott, a pánikroham mellé pedig fizikai tünetek is megjelentek. Saját felelősségére, szinte roncsként hagyta el a klinikát. Ezután éveken át kórházról kórházra járt.

– A bennem dolgozó, még fel nem ismert baktérium és az antidepresszánsok mellékhatásai miatt már lábra sem tudtam állni, izomgörcsök kínoztak, egyre csak gyengültem, csonttá fogytam, a kezem sem tudtam felemelni. Az orvosok mindent pszichés okokra vezettek vissza, majd szteroiddal autoimmun-betegségre is kezeltek, amiről kiderült, hogy csak berobbantotta a kórt. Még azt is mondták, hogy drogos vagyok és szimulálok – mesélte Kriszti. Ekkor jegyezte meg egy ismerőse: lehetséges, hogy Lyme-kórja van. Egy német klinikán beigazolódtak a gyanúk.

 Kiküldték a vérem, mire kiderült: a kór a tüdőm és a petefészkem is megtámadta idő közben, de mikor ezt megtudtam, mégis boldog voltam, hisz végre világos lett, mi a bajom – mondta.

A kórházban rögtön megkezdték a kezelést: lassan abbahagyatták vele az antidepresszánsokat, és elkezdték szedetni az antibiotikumokat a ­Lyme-ra. Azóta állapota sokat javult, de még mindig fájdalmai vannak.

– Egy évig antibiotikumokat kell még szednem, a tünetek életem végéig előjöhetnek. Bízok benne, hogy kitartással újra teljes életet élhetek – mondta a fiatal nő.

A szakember elmondta, mik lehetnek intő jelek.

– Ha kullancs csípi meg az embert, a csípés helyén vörös kör jelenhet meg, ilyenkor orvoshoz kell fordulni – mondta dr. Kóczán István orvos. – Tünetként fáradtság, gyengeség, hőemelkedés, láz vagy ízületi fájdalom jelentkezhet. A betegség kezelhető, de ezt mihamarabb el kell kezdeni, ugyanis számos szövődménye lehet.

Nem csupán kullancs terjeszti

A kórt ugyan leggyakrabban kullancs terjeszti, azonban más rovartól is elkapható. A szűrést a budapesti Szent László Kórházban található Lyme-ambulancián végzik. Ha kullancsot szedtünk ki magunkból, érdemes az állat tetemét is magunkkal vinni. Korai kezelés esetén a kór eredményesen gyógyítható.

forrás: blikk.hu


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Mária néni

    Pszichopata is kaphat Lyme-kórt

    • Márta Erdélyi

      Akkor nagyon vigyázz, mert rád nagyon veszélyes

    • Varga Kriszta

      Remelem Te is megkapod!!!! Es bele is doglesz!!!