Botrány: az ország egyik legnagyobb sportembere nekirongyolt a Fidesznek

Forrás: Facebook - Kovács Tamás

Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, szövetségi kapitány, aki utóbbi tisztségében 4 olimpiai, 15 világbajnoki és 14 Európa-bajnoki aranyéremhez segítette tanítványait Facebook-oldalán fakadt ki a kormány telefonos kampánya kapcsán.

Posztja alapján arra lehet következtetni, hogy még azok körében is kiverte a biztosítékot a telefonos kampány, akik eddig rendíthetetlenül szavaztak a Fideszre. Kovács Tamás megállapítása szerint, ezek a hívogatások nem szolgálnak más célt, mint egy politikai ellenfél lejáratását.

Kovács Tamás Facebook Bejegyzése: HALLÓ NYUGDÍJASOK….!! Ma csöngött a telefonom a vonal végén annak a párt képviselőjének a hangja,akire 20 évig szavaztam, vagyis elért a Fidesz telefonos kampánya, amely meghallgatván hazugságra épül és semmi mást nem céloz, mint az idős emberek manipulálását, hergelését a Jobbik ellen. Nem csodálom,hogy hívogatnak: 2016-ban 2,7 millió ember részesült nyugdíjban, ellátásban, járadékban stb. Ez egy hatalmas szavazó bázis!! Az 1 főre jutó átlagos öregségi nyugdíj 107 968 Ft vagyis 340 Euro.

De azért ilyen “magas”, mert nyugdíjas politikusaink, volt elvtársaink, stb. havi millió forint feletti nyugdíjakkal tengetik életüket és ez nagyon megdobja az átlagot. Valamint az utolsó négy évben a nyugdíj emelések átlaga évente 1,9% volt,- idén 1,6% -vagyis az átlagos nyugdíj értékét véve ez egy átlagos nyugdíjas számára évi 2000 Ft körüli emelést jelentett!!! A nyugat európai országokban ennek az ötszöröse legalább az átlag nyugdíj mértéke. A mai nyugdíjasok nem tehetnek arról, hogy beleszülettek a Rákosi, Kádár korszak szegénységébe, diktatúrájába és az utolsó 27 év aljas korrupt rendszereibe.

A Fidesz fél a kormányváltó erőtől, a Jobbiktól, ezért vet be gyűlöletkeltő, társadalmi csoportokat megosztó, uszító kampányfogásokat. Úgy gondolom, hogy ez nem volt bölcs döntés, hiszen hiába nézi le a Fidesz a nyugdíjasokat, nagy részük nem fog bedőlni a kormány újabb hazugság kampányának, arról nem beszélve, hogy a Fidesznek van nagy tartozása a nyugdíjas társadalom felé, akiket nem szabadna hülyének nézni, szerintem minden nyugdíjas tudja, hogy kire fog szavazni, és ezért ez egy újabb pénzkidobás a magyar polgárok adó forintjaiból!!”

A Fidesz egyre nagyobb és több gyűlöletkampánya, úgy látszik visszafelé kezd elsülni és több szavazót veszít ezek által, mintha nem csinálna semmilyen kampányt.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Szabó István

    ” ezek a hívogatások nem szolgálnak más célt, mint egy politikai ellenfél lejáratását”.
    Nahát! Micsoda gonoszság! Most ártatlanul lejáratják szegény jobbikot. Bezzeg a többi párt, beleértve a jobbikot is, imába foglalják a politikai ellenfeleik nevét, és egyáltalán nem akarják lejáratni őket. Ha ez az ember már ezen is meglepődik, akkor mit fog szólni amikor majd Ron Werber megkezdi a “műszakot”? Hajaj, lesznek itt cifra dolgok.

    • sasmadár

      Így igaz. A Jobbikot ártatlanul játatják le. Tekintve, hogy még nem volt kormánypárt, olyan nagyon sokat nem is tudott vétkezni. Ami pedig őket illeti, nem lejáratnak, hanem igyekeznek lerántani a leplet a fidesz mocskosságairól. Ez azért nagy különbség, ugye?

      • Szabó István

        Gyönyörű elemzés! Mintha Kálmán Olgát hallanám. Ha tudnak valamilyen hitelesen bizonyítható Fidesz mocskosságról, akkor rántsák már le azt a leplet róla, mert ez addig csak lejáratás. Persze a politikában a lejáratás is legitim, csak kérdés hogy egy pörgő-forgó, szélkakassá avanzsált párt milyen hitelességgel bír. Azt meg hogy a jobbik ellenzékiként mennyit vétkezett a választói fogják eldönteni.

        • Kovács L. István

          Szabó úr! Ha elkezdeném sorolni a Fidesz mocsokságait, egy nap kevés lenne rá. De nem teszem, csak már önök hívők is visszább foghatnák magukat egy kicsit. Szét kellene nézni maguk körül!

          • Szabó István

            Bölcsen teszi hogy nem sorolja reggelig, minek fárasztaná magát, hiszen ezt halljuk ha kell, ha nem. Önt is arra bátorítanám hogy ha bizonyítható “mocskosságról” tud ami bűncselekmény, akkor ne engem akarjon meggyőzni a felsorolásával, hanem fáradjon be az ügyészségre, hóna alatt a bizonyító dokumentumokkal és tegyen feljelentést. Ha nincs ilyesmi a birtokában, akkor legalább ne blamálja magát lufi eregetéssel. A “hívők” nálam nem talált, mert nem vagyok fideszes. De mivel hét éve mást se teszek mint “szétnézek” magam körül, látom hogy igenis jó irányba halad az ország. Azt is látom hogy nincs megfelelő ellenzéke a kormánynak, aminek én sem örülök. Addig amíg nem lesz komolyan vehető ellenzék, addig ennek a kormánynak kell maradnia.

          • Maria

            Mondja uram,ön dolgozik,vagy már nyugdíjas???Nem kell megírnia,de kíváncsi lennék mennyi a fizetése,vagy a nyugdíja,hogy így ír!!!!!Nem látja hogy a Fidesz elherdálja az emberek pénzét ostobaságokra,és a saját társasága kap minden lehetséges jót!!!Hol él ön uram!!!Lásson is ne csak nézzen!!!!Ha valamit nem tud akkor sürgősen nézzen utána!!!

          • László Máté

            ”fáradjon be az ügyészségre”ahol is kimossák őket a szarból,vagy el se kezdik a nyomozást buta ürügyekkel.

        • Maria

          Az egész működésük az !!!!Ön még nem tapasztalta????Akkor jó önnek!!!Nézzen jobban körül!!!!

  • Mária néni

    Képmutató köcsög

  • Mária néni

    Zárevicz szerint Vona Gábor hazaáruló

  • Iró Nia

    Azt nem értem, hogy honnan tudják, hogy egy telefonszám nyugdíjasé.
    Ki adta ki nekik a számot?

    • Mihály János

      Naív kérdés!

  • Maria

    Van valami igaza,de ne általánosítsanak!!!!Annyian szidják a Kádár rendszert,pedig nagyon sokan még mindig azokban a lakásokban lakunk amelyek akkor épültek,és sok iskola még abból az időkből származik!!!Abban az időben az orvosok a hivatásuknak érezték a munkájukat,és addig dolgoztak amíg volt páciens!!!Most az orvosok is csak a pénzt hajszolják,és a hivatástudat sehol nincs náluk!!!Pedig az előtt sem voltak milliomosok!!!Ők a gyógyításra esküdtek,és be is tartották,nem úgy mint a maiak!!!!Tehát hagyják abba a Kádár szapulását,mert akkor sem dúskáltunk,de néha többet meg engedhettünk magunknak,mint most!!!Tehát most sokkal rosszabbul élünk,és a nyugdíj az emberek 90%-nál,csak 80ezer körül mozog több évtizedes munkaviszony után!!!Ez az igazság!!!Akkor volt csak ennyire rossz az emberek sorsa amikor csak urak és szolgák voltak,és sajnos most is ez van!!!A fiatalok reggeltől estig dolgoznak,és csak kölcsönökből tengődnek!!!Az idősek meg csak épp hogy vegetálnak,és azok akiknek a népet kellene SZOLGÁLNIUK,meg dőzsölnek!!!Soha,de soha nem volt ennyi igazságtalanság!!!!