Ha jól akarsz szórakozni, nézd meg, hogy köpte szembe magát Semjén Zsolt!

Forrás: nol.hu

Körvonalazódni látszik kikre gondolt Semjén Zsolt, mikor azt mondta, tudomása van olyan népcsoportokról, akik nem fizetnek adót. A pontosság kedvéért idézném szavait: „PC módon fogalmazva, tudnék olyan népcsoportot, pontosabban olyan csoportokat mondani Magyarországon, akik életükben egy fillér adót nem fizettek, mégis abszurd lenne azt mondani, hogy ne legyen szavazati joguk.”

Korábbi cikkünk mely már foglalkozott Semjén Zsolt kijelentésével, itt olvasható, azóta viszont újabb dolgok derültek ki az ügyben, melyeket érdemes megosztani, és melyek talán rávilágítanak kikre gondolhatott Semjén.

Ha egy kicsit visszamegyünk az időben, egészen 2012-ig, akkor kiderül, hogy Semjén Zsolt összesen 0 forint (nulla forint!) adót fizetett, többek között a családi adókedvezménynek köszönhetően. Több kedvezményt is kihasználva, Semjén családja összesen havi 200 ezer forint kedvezményt kapott. Szegény nagyon rá volt szorulva, 19,7 milliós jövedelme után 2,3 millió forint adókedvezményt vett fel, így lényegében egyetlen adóforintot nem kellett befizetnie.

De 2012-ben nem Semjén volt az egyetlen politikus, aki átlag alatt adózott kihasználva az adókedvezményeket. Sőt, többségük azóta is rendszeresen nyúl ilyen kedvezményekhez.

Forrás: nol.hu
Forrás: nol.hu

Így talán elképzelhető, hogy Semjén kijelentésében mikor a népcsoportokra, csoportokra utalt, valójában magukra, azaz a politikusokra gondolt?

Mindenesetre elég furcsa, hogy pont az hőbörög a legjobban, aki bizonyíthatóan nem fizetett adót, miközben magyar átlaghoz képest jócskán magasabb a fizetése.

 

 

Forrás: kettosmerce.blog.hu


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Sándor Fábián

    Isten nevében, általában szaralakok cselekszenek, borzalmas és Istentelen tetteket…..

  • Zsolt Komjáthy

    “Isten malmai lassan őrölnek”, de ŐRÖLNEK! Sorsát senki nem kerülheti el!

  • Mária néni

    Hiába sivalkodtok libsik. Miénk a hatalom és így is marad. Így jártatok. 😆😆😆😆😆😆

    • Tüske Zsófia

      tudod, ki nevet igazán?
      “Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. ”
      dugd fel magadnak a hatalmadat, arra a kis időre, mert lehet, hogy még ma éjjel számonkérik a lelkedet.

      • Mária néni

        Te egy vallási fanatikus, vagy csak egy egyszerű idióta vagy?
        Mindegy.
        Meghunyászodni csicska! Én parancsolok!
        😜😜😜😜😜

        • Attila Bagdi

          Majd az akasztófán parancsolhatsz, vén kurva!

          • Mária néni

            Ezt is jelentem.

          • Attila Bagdi

            Mária néni hol vannak a rendőrök akiket rám uszítottál te szaros szájú fidesz bérenc?

            Jelentsed. Vállalom amit írtam a bíróság előtt is. Te is vállalod a mocskolódásodat?
            Mert én bemutatom nekik amit itt írsz az emberekről.
            Amennyiben én győzök, akkor 1 millio euro lesz a kárpótlási díjam.

          • János Falus

            Hagyd a fenébe ezt a mária nénit, vagy mit. Biztos bedöglött a vibrátora, azért ér rá faszságokat böfögni, szegénynek már nincs más szórakozása.

          • Mária néni

            Vennék egy olyan veszett libsit mint te vagy. Láncra vernélek és habzó pofával ugatnál a kertemben. Adok érted 20.000,- forintot. Ki a gazdád, libsi?

        • Körmöczy György

          Nagy az Isten állatkertje Mária néni. Tele van az ilyen húgyagyú fidesz seggnyalókkal.Hosszú nyelv, rövid ész.Még az igazi nevedet sem mered ideírni.Ostoba fizetett troll.

          • Mária néni

            Qss.

          • Mária néni

            Kussolsz, libsi!

        • Pál Fridrik

          Qsss!

  • Attila Bagdi

    Méri néni!
    Hol vannak a rendőrök akiket rám uszítottál te szaros szájú fidesz bérenc?!

    Jelentsed. Vállalom amit írtam a bíróság előtt is. Te is vállalod a mocskolódásodat?
    Mert én bemutatom nekik amit itt írsz az emberekről.
    Amennyiben én győzök, akkor 1 millio euro lesz a kárpótlási díjam.