Téged is leforráz annak a fiúnak a története, aki hazaköltözött Magyarországra, majd átélte a poklok poklát

Kép forrása: moosz.com

Rengeteg emberrel szúrt ki a kormány, a 8 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ígérő „Vállalkozz itthon, fiatal!” programmal! Röviden összefoglalva annyi történt, hogy pénzt kértek ezektől a fiataloktól, de cserébe nem kaptak semmit.

Miközben a vállalkozni vágyók csatlakoztak a programhoz, annak reményében, hogy az állam támogatást biztosít a vállalkozásuk elindításához és folyamatosan fizették a járulékokat, a programmal megbízott minisztérium csak számolgatta a befolyt pénzt és nem csinált semmit. Az emberek a minisztérium tétlensége miatt nem jutottak hozzá a már befizetett összeghez, és nem is kaptak támogatást, így sokan teljesen padlóra kerültek. Számítások szerint emiatt mintegy félmillió forintot bukhattak fejenként, a program kifizetésére várakozók.

Az a mérhetetlen szerencsétlenkedés és bénázás, amit a lebonyolító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. csinált, még Varga Mihály minisztert is letaglózta. A belső vizsgálat után ki is rúgta ügyvezetőjét, Pákozdi Szabolcsot. Természetesen ez az intézkedés nem javított a károsultak helyzetén.

Az LMP kérdést intézett a minisztériumhoz, miszerint kapnak-e kártérítést a programon elindultak és hoppon maradt emberek?! A válasz nagyon egyszerű: NEM!

Azok, akik a kormány hibájából pénzt buktak, azok konkrétan le vannak ejtve!

Egy kormányrendelet miatt nem lehet kártérítést fizetni, válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium melyről az RTL Klub Híradója számolt be.

Az ellenzéki párt továbbá azt szerette volna megtudni, hogy a kormány hibájából több százezer forintot bukó vállalkozók megsegítése miatt, tervezik-e a kártérítést ellehetetlenítő rendelet megváltoztatását.
Erre a kérdésre azonban a Nemzetgazdasági Minisztérium egyszerűen nem válaszolt.

Így járt András is, aki a kormány felhívására hazajött, és elindult a programban. Az Ellenszél megkeresésére a most már ismét Ausztriában élő fiatal így nyilatkozott:

„Körülbelül 1,5 évig éltem kint Ausztriában és call center munkát végeztem egy cégnél. Helyi viszonylatban nem kerestem túl jól, mondhatnám szinte a minimálbérért dolgoztam, de így is egyedül fent tudtam tartani egy lakást, kocsit és még félre is tudtam tenni egy keveset. A fizetésem havi 1500 euró felett volt (nagyjából 465 000 forint), és járt 13. és 14. havi fizetés is. Így éves szinten több mint 21000 eurót (6,5 millió forint) kaptam kézhez.

Ezt feladva költöztem haza, mert remek lehetőségnek tartottam a kormány programját, ahol támogatják a fiatalokat itthoni vállalkozásuk elindításában.

Természetesen, ha nem lenne, ami Magyarországhoz kössön, nem biztos, hogy hazaköltöztem volna. De a családom itt él és azért ez fontos szerepet játszott döntésemben.

Szóval hazaköltöztem, és mint rajtam kívül sokan mások, megpróbáltam saját vállalkozást a kormány támogatásával. Befizetés volt, de kézhez nem kaptam még semmit. Így, hogy félretett pénzem már nincs, kénytelen vagyok ezt rohadt nagy buktának elkönyvelni és visszamenni Ausztriába.

Levonva a tanulságot, soha a büdös életbe nem gondolkozok el azon többet, hogy hazaköltözzek, és itthon dolgozzak vagy vállalkozzak!


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Kati Helt

    Sajnos pont az ilyen és ehhez hasonló emberektől veszik el a szavazás lehetőségét.Miért a megkülönböztetés?-félelemből.

    • Gergely Zoltán

      igen, pontosan.

  • Stomi61

    Ez a történet pontosan leképezi a Nemzeti Együttlopás Rendszerét.
    Jobb helyeken már lógna a kandelábereken az egész tolvaj bagázs.

    • Mária néni

      Ez egy lúzer története, aki csicska volt Ausztriában, azt hitte hogy majd itthon milliomos lesz és pofára esett. A saját kudarcáért a kormányt hibáztatja.

      • Andras Berkes-Brandl

        Márta néni, keresse fel kezelőorvosát vagy gyógyszerészét.

        • Mária néni

          Maga idióta, ki az a Márta néni?

          • Andras Berkes-Brandl

            Most jobb? Mit mondott az orvos? Menthetetlen, ugye? Narancsos agylágyulás.

          • Mária néni

            Lejárattad magad, proli

          • facse

            Mint Ön tegnapelőtt a 300 milliárd 18500 milliárd kérdésben? 😀
            Aki nem ismeri a számokat az jobb ha csendben marad.

          • Ne tudd ki!

            Idiótázás helyett vegyen szemüveget. Okosabb ugyan nem lesz tőle, de legalább olvasni fog tudni! Tényleg, vajon ki lehet az a más által nem emlegetett Márta néni? Amíg meg nem tudom aludni sem fogok tudni!

          • Mária néni

            Ha nem tudja, akkor kussoljon

          • agnes losonczi

            Nem, azt maga tegye, úgysincs semmi értelme annak, amit összehord. legalább kímélje a környezetét, ennyi csekélység magától is telik.

          • Balogh László Péter

            A jelenléted az internet világában digitális környezetszennyezésnek minősül. Buta FideSS troll!

          • kajla

            ennyi éssze, na meg egy vödör mésszel már templomot is lehet meszelni

          • Mária néni

            Kussolsz

          • kajla

            szegényes a szókincsed, de tedd azt nyanya

          • Mária néni

            A kutyának se választékosan kell beszélni, hanem úgy hogy megértse.
            Kussolsz!

          • Balogh László Péter

            A szemészét is … Kretén troll!

          • kajla

            Mária van odaírva, olvasni tudni nem hátrány és még nem is fáj. Persze a vezéde nem kedveli ezt.

          • Mária néni

            Átjavította, miután rászoltam. Libsitempó

          • kajla

            ennek bizonyítására gondolom lementetted a képeket kedves bolsinyanya

          • Mária néni

            Nem foglalkozom vele, de árulkodó a válasza, miszerint “most már jó”?

          • kajla

            tehát csak vádaskodás bizonyíték nélkül. Mondhatom szépen vagyunk…

          • Mária néni

            A véleményed nem számít. Alsóbbrendű vagy.

          • kajla

            minden vélemény számít kedves felsőbbrendű bolsi néni, a kedves vezetőd mondta

      • Ilona Papp

        ..vagy egy olyan fiatale aki Ausztriaban dolgozott – ennek megfeleloen keresett , elt egy normalis eletet amit elkepzelese szerint – es az igeretek szerint – itthon is elhetett volna.. csak igy egyszeruen.. 😉

        • Mária néni

          Írjon ékezetekkel, lusta libsi!

          • Thomas Varga

            ki vagy te ven picsa, libsizel masokat mert mas a velemenyuk mint neked? agyalagyult hulye, te mar a fold alatt fogsz rohadni mi meg mindig itt fogunk rohogni rajtad…

          • Mária néni

            Használjon ékezeteket, lusta libsi!

          • agnes losonczi

            Dugulj már el, gusztustalan bértroll! Érdemi kritika semmi,csak hazugságok, gyűlölködés és ordenáré stílus! Ezt fizetik meg?!

          • Thomas Varga

            haha, majd a te kedvedert veszek magyar billentyuzetet. inkabb tanulj meg olvasni, az resze az alapmuveltsegnek… ostoba

          • Mária néni
      • Géza László

        Mária néni, ön az öreg korának vagy a kormány, ill. a fidesz megtévesztő politikájának köszönhetően teljes elmezavarban szenved. Ez a “lúzer, csicska” fiatalember nem milliomos akart lenni, hanem tisztességesen meg akart élni a saját hazájában. Ehhez ígérte a kormány a segítséget a sok tisztességesen dolgozó magyar ember adóforintjából. A megígért segítség helyett az ön istenített kormánya milliárdokért stadionokat, 20%-os kihasználtságú kisvasutat épít, saját zsebre szétlopja az adóforintokat! A fiatalember nem pofára esett, hanem az önhöz hasonló gondolkozású becstelen politikusok miatt végleg elhagyta a szülőhazáját és nem akar soha többet itt élni. A leìrt gyalázása után ítélve meg sem érti amit leírtam, de azt talán igen, hogy szégyelje magát nagyon az miatt!

        • Mária néni

          1.) megtévesztő politikájának köszönhetően elmezavar nem alakul ki.

          2.)a kormány a segítségét a sok tisztességesen dolgozó magyar ember adóforintjából: milyen alapon ácsingózik egy kiscsicska az én adómra? Arra hivatkozva, hogy néhány hónapig Ausztriában volt csicska? Követelőzik, ha meg nem kap segélyt akkor puffog.
          3.) Fidesz lopás-mantra uncsi, hazugság és rágalom. A tény pedig az, hogy az MSZP, DK lop.
          4.) Ha eltakarodik innen egy ilyen parazita, annál jobb.
          Konzekvencia: maga egy idióta, legközelebb kussoljon!

          • Sasvári Ágnes

            Boldogok a lelki-szegények, mert övék a mennyek országa…!!! Magának kellene kussolni, de igen nagyon. Olyan sötét maga, mint a néger seggén a májfolt és akkora tahó, hogy a Colát is hagymakarikával issza. Még a kinézete is legalább jó pár év zárt osztály!!! Vénségére teljesen meghülyült. Szegény családja!!

          • Mária néni

            Kedves Asszonyom!
            Önből csak a gyűlölet beszél. Szerintem a kinézetem pedig kimondottan előnyös.

          • Ne tudd ki!

            Igaza van! Templomba ugyanis – ájtatos manó szerepre – el sem tudok képzelni előnyösebb kinézetet. Bár amilyen gyűlölködő, tüntetésre tömegoszlatónak is jelentkezhetne, de ne tegye! Erre kinézete nem túl előnyös, lehet, hogy észre sem fogják venni!

          • Mária néni

            Buta hozzászólás. Fantáziátlan.

          • agnes losonczi

            Mint az ágybaxarás. Mondjuk azon nem segíthet, de hogy agyilag is zokni és még másokat sérteget…

          • Balogh László Péter

            Hallom, egy nekrofil halottkém már.rád is cuppant! Troll vagy, aprópénzért …

          • Mária néni

            Mi az a halottkém, te primitív?

          • Ne tudd ki!

            Bocsika! Itt senki nem ácsingózott semmire, hacsak nem az istenített viktorkája a szavazatokra. Nincs aljasabb dolog, mint hazug ígérettel hazacsábítani a nyomor elől külföldre menekülteket, majd a képükbe röhögve nem teljesíteni az ígéretet tönkretéve a szerencsétleneket! Az én gyerekeim is külföldön vannak már, de meg sem engedném nekik, hogy hazajöjjenek, amíg ez a szerencsétlen elmebeteg garázdálkodik az ország élén!

          • Mária néni

            A kiscsicska életében elöszőr dolgozott 1,5 évet, aztán hazajött és veri a nyálát, hogy az adómbós segélyezzék. Jól tette, hogy eltakarodott innen.
            A program nem 8!általánost végzett telefonközpontosoknak van.

          • agnes losonczi

            Kisszívem, te beszélsz németül annyira, hogy call centerben dolgozhass?! KÖtve hiszem, úgyhogy dugulj már el, menj a gumiszobába dühöngeni profi ápolók közé!

          • Szakács György

            Buta vén kurva! A rokonaim akik külföldön élnek és dolgoznak egyikük se parazita itthon!! Temesenek a viktorod mellé minnél hamarabb! Dögölj meg rákban!

          • Kopasz Béla

            Na figyelj, te töketlen baromarc. Úgy vagy te Mária néni, ahogy én Einstein. Egy fizetett, buzi, Fideszes bér troll vagy. Tények hidegen hagynak, csupán meg akarsz dolgozni Orbán pénzéért.
            “a kormány a segítségét a sok tisztességesen dolgozó magyar ember adóforintjából: milyen alapon ácsingózik egy kiscsicska ”
            Nos, sokkal komolyabb alapon, mint amilyen alapon a kormány osztogatja a sok tisztességesen dolgozó magyar ember adóforintját mondjuk szlovákiai stadion felújítására, határon túli templomok építésére, felújítására, szavazatok vásárlására, Ukrajnában élőknek nyugdíj fizetésére, hazai stadion építésekre, haverok milliomossá tételére. Érted, sz@rfaszú kiskomám?

        • Felvinczy Károly

          Ahhoz, hogy eldöntsük, a kormány tehet-e a “poklok poklát” megjárt fiatalember elkeseredettségéért, jó lenne ismerni a részleteket. Milyen szakképsítéssel és milyen vállalkozásba vágott bele, mennyire volt megalapozott az elképzelése?

          • Lényegtelen. Az a lényeg, hogy megkapta-e a kormány által ígért segítséget.

          • Felvinczy Károly

            Egyáltalán nem lényegtelen. Az igazság mindig csak a részletek ismeretében állapítható meg, a féligazságokat csak hangulatketésre lehet használni.

          • kajla

            az általános eljárás is pont ilyen

          • Ökrös István

            Felvinczy Károly Köszönöm szépen kedves Károly, hogy a sok idióta között olvashattam sorait. Nincs még minden elveszve.

          • kajla

            normális országban igen

      • Lajos Lakatos

        Mari bácsi rohadj meg a fideszeddel együtt! Hogyha lehet, máma még – hogy nagy költőt idézzek

        • Mária néni

          Maga egy gyűlölködő ember.

          • Lajos Lakatos

            Csak az ilyeneket, ne aggódj! Átlátok a szitán.

          • Mária néni

            Akkor még paranoiás is

          • Csak én

            Az ön (nem véletlen a kis “ö”) hozzászólásai mind-mind a szeretetről szólnak. Orvosként ajánlom, sürgősen vizsgáltassa ki magát, mert a demencia összes jelét produkálja

          • Mária néni

            Ha orvosnak képzeli magát, akkor vegy elő a pszichiátriai jegyzeteit, és olvassa el újra, mert vagy elfelejtette, vagy soha nem tanulta meg és csak átcsúszott a szigorlaton. Aztán javaslom a belgyógyászat alapjait is, és keressen rá a távdiagnosztikára, maga idióta.

        • Mária néni

          ” Hogyha lehet, máma még ”
          Micsoda prosztó maga. Nem tud magyarul.

          • nezsu11

            Lehet, hogy Karinthy sem tudott magyarul?

          • agnes losonczi

            Mondjuk Krainthy “lehetőleg”-et írt, de az nem változtat azon, hogy ez a vén szatyor bőrébe bújt bértroll mekkora egy pestis.

      • Rózsika Kugler

        Mária !! Kérdésem ? ha a te gyermeked eset volna bele ,ebbe a fityesz ,csapdába ,,akkor is ez lenne a véleményed !nagyon sajnállak !Mennyiért ? lenne más a véleményed !!! Mert én úgy látom ,hogy téged ,kilóra meg vessz a fityesz !! Szégyen !!

        • Mária néni

          1. “Kérdésem” után nem ?-jel kell, hanem “:”
          2. Csak a bugrisok többszörözik meg a !-jeleket
          3. Nincs semmiféle Fidesz csapda
          4. Ön nagyon primitív embernek látszik az írása alapján.

          • agnes losonczi

            Nyelvtan-náciskodással nem bújsz ki a válaszolás alól, szánalmas kísérletek!

      • Kovács Károly

        Maria nyanya, hülye vagy!!

        • Mária néni

          Látom, érvelni tud.
          Ezért kár volt regisztrálnia magát, vén idióta.

          • agnes losonczi

            Ez rád is teljesen igaz, ahogy az érvek teljes hiánya is.

      • Mézi Gézi

        Figyelem, figyelem! Ez a Mária néni nickkel írogató nem egy vén r-banc, ahogy eddig tudtuk, hanem Orbán Viktor nevű user. Ezen a helyen lehet üzenetet hagyni számára, valamint a jókívánságokat kifejezni.

      • Oláh István

        Mára néni! Ha szép nem vagy, hülye ne legyél!

        • Mária néni

          Oláh…

      • kajla

        megint sokat ittál nyanya. Te hogyan vállalkozol?

        • Mária néni

          Közöd?

      • Éva Dallos Bihari

        Kedves Mária néni! Ha a képét nézem maga is megette már a kenyere javát, csakúgy mint én a 70 évemmel. Ezért csodálkozom a hozzászólásán és a többi a válaszokra adott megnyilvánulásán. Az írás nem arról szól amit maga írt. Jobb lett volna ha hallgat.

        • Mária néni

          Az ön hozzászólása felesleges. Jobb, ha befogja a száját.

    • Peter Kovacs

      Na az együttlopàs nem nemzeti, hanem FIDSS privilégium…

  • Mária néni

    Arról miért nem írnak, hogy a komcsik megint gyűlöletkampányra készülnek? Izraelből Budapestre érkezett Ron Werber, a gyűlöletkampány karmestere, az MSZP korábbi kampányguruja.Ron Werber Gyurcsány Ferenccel, a DK pártelnökével és Botka Lászlóval, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével találkozott, utóbbival együtt is ebédelt. Ron Werber fekete öves gyűlöletmester. Mesterházy szerint az izraeli kampányguru jól ismeri a hazai viszonyokat és a szocialista pártot, a tapasztalata nagyon hasznos lehet a 2018-as választáson az MSZP-nek. https://uploads.disquscdn.com/images/9151a569f1a0e4f364849983336ccaa4c47db57f184002143377d81fd378dea2.jpg

    • Bitumen

      Csöppet se zavarja, hogy több komcsi ül a fideszben, mint az mszp-ben, meg az se, hogy ők már több, mint hét éve gyűlöletkampányt folytatnak milliárdokért az adófizetők pénzéből.Nézze csak nyugodtan az M1-et és csókolgassa zorbán kezét/valagát felváltva.

      • Mária néni

        Mellébeszélés. A komcsik gyűlöletkampányra készülnek.

        • Bitumen

          Téved! Nem készülnek rá, hanem azt folytatnak (mint írtam) több, mint hét éve, mióta kormányon vannak.

          • Mária néni

            Maga már ilyenkor részeg? A DK, MSZP és a Jobbik nincs kormányon.

          • facse

            Ha részeg lenne még rosszabb is magának, mert úgy néz ki, hogy így is több esze van mint önnek

          • Mária néni

            Valóban sok észre vall, hogy azt hiszi hogy a DK és az MSZP kormányoz most. Annyi esze lehet, mint magának.

          • facse

            Láthatóan nem csak a számok nem mennek önnek hanemba szövegértelmezés sem. Szomorú

          • Mária néni

            Inkább kussolj, genderkém.

          • facse

            Már vártam. Fáj az igazság, ilyenkor nincsenek érvek. Szánalmas

          • Mária néni

            Izraelből Budapestre érkezett Ron Werber, a gyűlöletkampány karmestere, az MSZP korábbi kampányguruja

          • Mária néni

            A kutyámat se érvekkel győzöm meg, hanem parancsolok neki. Így kell ezt a libsikkel is.
            Kussol!

          • facse

            Láthatóan az érvek nem mennek.. maradjon a kutyánál, kár a netbe fektetett energiapazarlás. Tartogassa inkább arra mi még vissza van

          • Mária néni

            Magának mennyi van még hátra?

          • agnes losonczi

            Kutyát erre a mocsok, pestis ribancra?! Aki csak a hatalomgyakorlása eszközét látja benne?! Ez fájt…

          • Ne tudd ki!

            Ha maradt volna egy csöpp kis esze, akkor rájött volna, hogy félreértette a kommentet. Azokról a kommunistákról beszélt Bitumen, akik ma Sorosoznak, hiszen ők vannak 7 éve hatalmon. Magának nem is tűnt fel, hogy ma a fideszben több volt kommunista van, mint az összes ellenzéki- pártban?

          • Mária néni

            A Fideszben demokraták vannak
            A Dk-ban és az MSZP-ben komcsik és libsik,
            A Jobbikban nácik.

    • Mária Rutai

      Annyi gyűlölettet, mintamennyi magába szorult, nehéz lesz überelni bárkinek is.

      • Mária néni

        Kussolsz

      • Mária néni

        “GyűlöleTTet”?
        Idióta!

  • Jenő Kiss

    És ezért imádkoznak, szavaztak itthon emberek sok éve? Nem vettek észre semmit a tendenciájukból, mentalitásukból, ami a rendszerváltás óta bennük volt? Gulyásról most olvasom, hogy kijelenti, megérdemli a Fidesz a győzelmet. A mindennapos anomáliákért?

  • Péter A Szilasi

    Minden ilyen program,amit a fidesz kitalál,egy mocskos pilótajáték.Isten őrizz,hogy belemenjen valaki!

    • Mária néni

      Remélem maga sem ment bele ilyen pilótajátékokba és nem veszi fel a családi pótlékot, adókedvezményt a gyerekek után, és továbbra is 34% SZJA-t adózik.

      • Ágnes Dudás

        Mariska drága,te aki “becsületben megőszült,jóra való nénikének “titulálod magad,mit ne mondjak,erre alaposan rá cáfolsz a megnyilvánulásoddal,arról nem beszélve,hogy álprofillal teszed,a fotó nem a tied,szóval egy gerinctelen féreg vagy.

        • Mária néni

          Sivalkodj!

  • Mária néni

    Arról miért hallgatnak itt, hogy a kormány 2018-tól pénzzel támogatja az első nyelvvizsga megszerzését?

    • Ne tudd ki!

      Tényleg miért is? El kellene mondani, hogy ezt a támogatást zömében a közpénzzel jól kitömött fidesz-csemeték kapják majd, mert a “proliktól” már elvették a továbbtanulás lehetőségét! Már megint maga felé hajlott a keze a szentemnek!

      • Mária néni

        Hazudsz

        • agnes losonczi

          Ismét az érvelés netovábbja. Ne rontsa már itt a levegőt, legalább ennyit tegyen már meg a közért, ok?

    • agnes losonczi

      Pl azért, mert be nem tartott ígéretekkel már tele a hócipőnk, te riherongy.

  • Felvinczy Károly

    Érdekelneének a részletek. Milyen vállalkozásba vágott bele a fiatalember, miért bukott meg. Ez így csak KAMU.

    • agnes losonczi

      Nem értesz a részletekből?! Bepalizták őket, előre járadékot fizettettek velük azért a segítségért, amelyet jófideszes módra zsebretettek a befizetett járadékokkal együtt! Szótagoljuk neked?! Vagy csak trollkodni jöttél?!

      • Felvinczy Károly

        Mégegyszer: mi volt a vállalkozás, mi a srác szakképzettsége? Miért bukott meg? Ez a fontos.

        • agnes losonczi

          Ismétlem: olvasd már el szótagolva! Azért bukott meg sokadmagával együtt, mert pénzbeli támogatást ígérve nekik előzetes járulékfizetések formájában kicsalták a tőlük, hazatérni próbálóktól a tőkéjüket igazi fideszes módra! Ilyet pl. hamis biztosítási kötvényt, vagy hamis részvényt árulók tesznek, akiket jogállamban seperc alatt lecsuknak és eldobják a kulcsot, de itt a pártállam az, aki az ilyen bűntényeket szervezeti szintre emelte, és a saját törvénykezésével támogatja! Itt lényegtelen, mire vállalkozott volna, mert oda már el se jutott, előbb kirabolta a kormány, mintsem megkezdhette volna! Ez a fontos!

  • Mézi Gézi

    Figyelem, figyelem! Ez a Mária néni nickkel írogató nem egy vén r-banc, ahogy eddig tudtuk, hanem Orbán Viktor nevű user. Ezen a helyen lehet üzenetet hagyni számára, valamint a jókívánságokat kifejezni.

  • Medves

    Ha ez a sötét Mária néni nem volna itt, én elmondanám a kételyeimet, hogy vajon biztosan jó módszer-e az, hogy a külföldön élőknek több támogatást igérünk a vállalkozás-alapításhoz, mint egy itthon élő fiatalnak? Ráadásul a külföldön dolgozóknak az ottani jövedelmük alapján jobb lehetőségük van kezdőtőkét összerakni, mint az itthon dolgozó fiataloknak. Harmadrész az is felmerül bennem, hogy vajon tényleg támogatni kell-e egy olyan valakinek a vállalkozóvá válását, aki egyébként nem is akart vállalkozó lenni? Azt már csak a végére hagyom, hogy vajon biztosan jó-e az, hogy egyeseknek nagy pénzt igérünk a vállalkozásindításhoz csak azért, mert a fidesz érdekeit szolgálja, de más fiatalokat nem támogatunk akkor sem, ha esetleg jó vállalkozási ötlete van…

    Szóval én nagyon nem értek egyet az egész támogatási koncepcióval, mert az csak a fidesz politikai célját szolgálja, de nem a valóban sikeres vállalkozások támogatását… A “Gyere haza fiatal…” egy nagy átverés, és csak politikai megtévesztés céljára jó…

    • Kovács L. István

      Még az is lehet, hogy igaza van és megfontolandó amit mond. Azonban ebben a z esetben azt kell vizsgálni, mit ígért és mit tett a kormány. Ha már megígérte a segítséget, akkor ildomos lenne adni is valamit. És az milyen dolog, hogy a még nem létező vállalkozásból járulékokat kell fizetni? Az meg külön elszomorító, hogy a témával komolyan önön kívül szinte senki nem tud foglalkozni, mert mindenki ennek a Mária néninek a butaságaira reagál! Szomorú.

  • imre veres

    Ennek nagyobb volt a füstje mint a lángja.Viszont PR szempontjából a programban nem résztvevők,és tájékozatlanok számára ugyanolyan siker lesz,mint a Sorosozó propaganda.

  • Peter Kovacs

    Magyarorszàg jobban teljesìt…Mint ki? és mennyivel mert erröl kussol a FIDSS “media”…