Megrengetheti országunkat az a nyilatkozat, amit a nyugdíjakkal kapcsolatban mondott a szakértő

forrás: nepszava.hu

A nyugdíjrendszer összeomlásának forgatókönyvét vázolja fel egy szakértő annak kapcsán, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt.

A nyugdíj belátható időn belül jelképessé válik.

Tíz-tizenöt éven belül demográfiai szökőár moshatja el a nyugdíjrendszer nagy részét – mondta a Magyar Nemzetnek Farkas András nyugdíjszakértő annak kapcsán, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök vitára hívta Orbán Viktor kormányfőt. Szerinte ezen az eszmecserén mindkettejükre rá kellene kötni egy hazugságvizsgáló gépet.

Aki most megy nyugdíjba, az a nettó fizetésének 66 százalékára számíthat, ám ha nem változik a mostani felosztó-kirovó rendszer, amelyben a munkában állók befizetéseiből fizetik a nyugdíjakat, akkor 2030-ra ez az arány 50 százalékra, majd 2040-re 34 százalékra csökken – állítja a szakértő.

A nagy létszámú Ratkó-korszak tagjai 2022-re vonulnak nyugdíjba. Ennek nyomán felborul a befizetők és a nyugdíjasok aránya. A kevés befizető miatt 2030-ra kiesik a nyugdíjkassza negyede. Jövőre “csak” 110 milliárd forinttal kell kiegészíteni az aktív munkavállalók befizetéseit, ami nagyságrendekkel nőhet.

Rontja a helyzetet, hogy a bevételi oldalon 27-ről 22 százalékra mérsékelték a munkáltatok befizetéseit. Ez 370 milliárd forinttal csökkentette a bevételeket. Jelenleg 73 ezer nyugdíjas kap havi 50 ezer forintnál kevesebbet és egymilliónak hoz 50 és 100 ezer közötti összeget a postás.

forrás: napi.hu/magyarnemzet


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Mária néni

    Ez rémhírterjesztés. Bűncselekmény.

    • Kiss Marika

      Basszus

    • Pál Madácsi

      Mert Önnek csak az a hír ,hogy a nemzet gázzeszlője Lölö mevvette a….
      Gratula, üdvözlet a való világból!

      • Mária néni

        Irígykedünk, komcsikám?

        • minyon

          Te komcsizol? Te vagy a fő komcsi gorbán valagában.

          • Mária néni

            Kussol a komcsi! Akkor ugat, ha megengedem.

          • Gusztáv Ajtai
          • minyon

            Meg leszel ,de a pofádon keresztül fordítalak ki. Ezeknek a komcsik segg nyalásától szaros a szád kondás királyzsollt

            Járai Zsigmond – MSZMP-tag
            Matolcsy György – MSZMP-tag
            Martonyi János – MSZMP-tag
            Pintér Sándor – MSZMP-titkár
            Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
            Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
            Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
            Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
            Fónagy János – MSZMP-tag
            Vonza András – MSZMP-tag
            Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
            Chikán Attila – MSZMP-tag
            Boros Imre – MSZMP-titkár
            Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
            Harrach Péter – MSZMP-tag
            Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
            Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
            Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
            Boross Péter – MSZMP-tag
            Balogh Gyula – MSZMP-tag

            A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

            Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
            Varga Mihály – KISZ-titkár
            Rogán Antal – KISZ-titkár
            Deutsch Tamás – KISZ-titkár
            További jó nyalás. Mire mindnek kinyalod ,mehetsz a temetőbe vén komcsi.

          • Mária néni

            No lám, már elment a vicces kedved? Nincs több humoros GIF? Kijött belőled az alantas gyűlölködés?
            Nem akarlak megbántani, sem hibáztatni. Tudom, hogy a szüleid nevelték beléd a gyűlöletet. Otthon csak gyűlölködést, veszekedést, verekedést, ocsmányságokat láttál a szüleidtől. Nem te tehetsz róla, hogy mocskos komcsik voltak. Ők is csak azt csinálták, amit a nyilas nagyszülőidtől láttak. Nem a te hibád, hogy véreskezű famíliából származol és féreg lettél te is.

          • minyon

            A szüleimet hagyd ki. No itt is látszik,hogy mekkora bunkó vagy.Nem gyűlöllek mert a szellemi rokkantakat nem szabad. Elég bajod van neked.Kicsi rigó egy jó tanács. Legjobb lesz a részedre
            https://uploads.disquscdn.com/images/7964c8fe866d341b694d8976e99e1eaf0d9d9d89047efdc74c752179e4b5a677.jpg

          • Mária néni

            Küldd ide a géphez anyádat! Megmondom neki, hogy nem azért fizetem a segélyét, hogy téged idiótának neveljen.

          • minyon
          • Mária néni

            Anyádat is felpofozom, ha nem azt csinálja amit mondok.

          • János Huncutka

            Ne félj kislány jön az éjfél, lefekhetsz a terry blacknél.

          • minyon
          • minyon

            én 7 kor ott leszek . Várlak.

          • Mária néni

            Láncold magad egy fához!

          • minyon

            Mi van nyuszi? Anyámmal akarsz verekedni. Még az is leverne. Itt van bezzeg, merszed ugatni.Én nem láncolom a fához magam de te nyugodtan felkötheted magad Gyáva szar nyúl vagy.

          • György Karácsony

            Biztosan van egy ikrttestvéred , mert egyedűl nem lehetsz ennyire hülye !

          • György Karácsony

            Mária nénihez képest a raklap egy bonyolúlt nyomtatott áramkör !

          • György Karácsony

            Mária néni egy kész orvosi csoda ! Bebizonyította , hogy az agyhalál lábon is kihordható .

          • Mária néni

            Vótmá

          • György Karácsony

            Az eredménye jól látható !

        • Pál Madácsi

          Komcsi a jó b….ja! Saját tapasztalatból ismeren a hanyatló úniót és nem a habony média a mérvadó hítforrás.
          Viszont imádott fideSS-e matadéltalanul teljesíti a fasizmus minden ismérvét. Ha úgyérzi vegye ön is magára!

          • Mária néni

            Nem kell annyira idegeskedni, hogy már írni sem tud rendesen. (“hítforrás”, “matadéltalanul “). Higgadjon le, komcsikám.

        • György Karácsony

          Tiédet lopja , agymosott birka !

          • Mária néni

            Az enyémet ti lopjátok, komcsik

    • minyon

      Az a bűncselekmény,hogy te még mindig szabadlábon vagy.De már keresnek.

      • György Karácsony

        Ezért haragszom a Gyurcsányra , hogy hagyta bezárni az OPNI-t !

  • Kiss Marika

    A sok kisnyugdíjas csak élősködik. Ahelyett hogy dolgoznának, vagy vonulnának el egy csöndes helyre.

    • Maja Rátfai

      Mondjuk a temetőbe,ugye Marika?Mi csak addig voltunk jók,még felépítettük a gengsztereknek egy olyan országot a romokból,amiből még 28 év után is van mit eladni.

    • DÓZSANÉPE

      Te hülye vagy? Mondd ezt anyádnak és apádnak, vagy a nagyszüleidnek te nyavalyás. Azt kívánom neked, hogy ne kelljen szembesülnöd azzal, hogy a fiatalabb (és idiótább) agyatlanok így vélekedjenek rólad. A te kedvedért: csak az nem öregszik meg, aki fiatalon meghal!

    • Olga Szűcs

      Vonuljon el te ócska kurva a kuplerajba jó leszel,vagy anyádat küldözgessenek, én dolgoztam több mint 40 évet most rajtad a sor !!

    • László Farkas

      Anyádnak kellett volna inkább moziba mennie,Te ribanc!!

    • János Csaba Hegyi

      És Te hogy fogsz élősködni? Mert fiatalabb már nem leszel, és egyszer nagyon bánni fogod hogy mekkora hülyeséget írtál ide.
      Persze ha megéred. A gyűlölködők rövid életűek…

    • Horváth Tamás

      megazanyádpicsájaterüheskurva

      • Mária néni

        Ön nem ért egyet a hölgy véleményével? Ezt maguknál, komcsiknál így kell kifejezni?

        • Horváth Tamás

          mária kedves! akkor húzzál dolgozni, vagy egy félreeső helyre megdögleni. nem ám élősködsz nekem itten. nnnna ezt írta a hülye picsa, tessék szót fogadni neki izibe. ja, és nem vagyok komcsi.

          • Mária néni

            Kussolsz, komcsi

    • János Huncutka

      Picinyedm életemben számtalan esetben 10-12-116 órát is dolgoztam fiatalbb koromban. A fizetésem 49,5 %-a ment addóba, azért, hogy te és a hasonló társaid tanulni tudjanak, egészségügyért ne kelljen fizetni stb. Már nem bírok ennyit dolgozni, de kiváncsi lennék nagyon, hogy te meivel foglalkozol?Kivánom öregedj meg egészségben és élvezd a munkád után megérdemelt nyugdijat.

      • Mária néni

        Nem kellett volna napi 116 órát dolgozni.

        • János Huncutka

          igaz a z 16 akart lenni, de tévedni még nekem is lehet

          • Mária néni

            Láttam már sok olyan embert, aki 16 órákat “dolgozott”
            a.) egy napot havonta
            b.) végig aludta

    • gygy

      kedves édesanyád hogy van? netán ő is kisnyugdíjas?

    • Virányi Ferenc

      Remélem, hogy ebbe a kategóriába tartozik a kedves édesanyád is, aki nem tudni, hogy miért hozott a világra…

      • Mária néni

        Gyűlölködünk, vén komcsi?

    • Mária néni

      Kedves Marika!
      Igaza van. A legtöbb egész életében haszontalan munkát végzett. Nem fizettek adót. Loptak csaltak, lógtak. Mindenféle ürüggyel leszázalékotatták magukat. Most meg ácsingóznak a más pénzére, követelőznek habzó szájjal.

      • Kiss Marika

        Pontosan. :-}

    • János Huncutka

      Mond szégyenled a fotódat és másét posztolod ki.

      • Kiss Marika

        Nem dehogy. Hiszen tök jó csaj vagyok.

        • János Huncutka

          Téged sem inséges időszakban gyártottak, de azért valódi fotót magadról.

          • Kiss Marika

            Ez meg mit jelent kis huncutom?

          • János Huncutka

            ÚJSÁGBÓL SZEDTED A FOTÓT KIS PAJKOS.

          • Kiss Marika

            Melyiket kis huncutom?

          • János Huncutka

            Amelyik helyetted villog, mert te tökös gyerek vagy szivi.

          • Kiss Marika

            Szeretem a tököt az szent

          • János Huncutka

            Ez a fotó egy divatlapból származik, amely bemutatja a legujabb melltartó fazont.Ez nem téged ábrázol tedd fel a sajátodat.Olyat nem mint a “Mária néni” mert az a fotó egy pornófilmből lett kivágva. Amikor a “Mária éppen bőrsazivaroz.

          • Kiss Marika

            Együtt szivaroztunk bocsesz

          • János Huncutka

            Azt nem tudtam, hogy homokos vagy.Párdon.

          • Kiss Marika

            Hát én sem

    • Kati Juhászné

      Remélem öregkorodra Te is kapsz hasonló jókívánságokat.(persze, ha megéred, mert ahhoz is kell némi tehetség) Nem is értem? Emberből vagy egyáltalán, hogy ilyet képes vagy leírni? Ha a sok nyugger elmenne dolgozni, akkor Nektek nem maradna munkahely! Igazam van, vagy igazam van? Azt pedig, hogy kinek meddig éghet élete gyertyája, nehogy már egy ilyen kis okoska döntse el, mint Te vagy!

      • Kiss Marika

        De hiszen én nem dolgozok és soha nem is fogok.

        • Ne tudd ki!

          Hát igen! Ilyen testtel én is kitartott lennék, de ki a fenének kell egy ilyen testű férfi?

          • Kiss Marika

            Mire gondolsz kicsim?

    • Te is elvonulhatál oda ahová való vagy….

      • Kiss Marika

        Bocsi de pont ott vagyok.

  • János Csaba Hegyi

    A szokásos napi “szakértői” blabla. Copy-paste minden napra. Úgy szakért, mintha a középkorban lennénk, ahol megvolt hány gyerek kell ahhoz, hogy nemzedékeken át működjön a gazdaság. A gazdasági, technikai, pénzügyi környezet naponta változik, de még mindig úgy szakért, hogy hány csecsemő esik egy nyugdíjasra…

    • Mária néni

      Rémhírgyártó “szakértő”

  • Aponya Kaponya

    Akiknek nem tetszik a nyuggerek ellátása, mert csak élősködnek, azok már most dögöljenek meg. hogy ne érjék meg ezt a “szégyenteljes” állapotot. Tehát most, vagy mielőbb.

  • János Huncutka

    Nem kell takarékoskodni Orbán familia és haveri köre megszedte magát.A határontulra is ömlik a pénz.Mit számit aki itthon az országot épitette azzal mi lessz.

    • Mária néni

      Sivalkodj!

      • János Huncutka

        Ne félj kedves jön az éjfél, megállhatsz a lámpa fénynél.

  • Mária néni

    Nagyon átlátszó, hogy ez a liberális felforgató portál a nyugdíjasokat akarja uszítani a kormány ellen. Ha nem találnak valódi okot, akkor álhíreket kreálnak és pánikot akarnak kelteni.

    • György Karácsony

      Majd mész te uszítás nélkül is , ha ráébredsz , hogy mi vár rád !

      • Mária néni

        Kussolsz

        • György Karácsony

          Ilyenkor szoktam rászólni a kutyámra , hogy ne ugass , mert megkötlek !

          • Mária néni

            Ezt mondom én is. Veletek is úgy kell beszélni, mint a kutyákkal, mert csak azt értitek.
            Nem ugat, kussol!

    • Kati Juhászné

      Ha ez egy liberális, felforgató portál, akkor a kérdésem az,mi a fenét keres itt, minek rontja a levegőt és szidva mások alpári stílusát, ugyanolyan alpári stílusban nyomja a kommenteket és uszít. De tényleg! Már égig ér a szemétkupac a háza táján, miért nem ott sepreget?Tipikus fidesznyik, mindenki hülye csak ő nem. (nem kell nyelvtanóra, direkte írtam kis ő-vel)

      • Mária néni

        Az a csavar a dologban, hogy a kis “ő” a helyes, a nagy “Ő” használata liberális modoroskodás.
        Mondák már magának, hogy ha nincs érdemleges mondanivalója, akkor kussoljon?

        • Kati Juhászné

          Olyan gyönyörű a stílusa, hogy oktatni kellene. Igazi, megvásárolt, narancsködös, büdös bunkó!

          • Mária néni

            Oktatják. Úgy hívják, hogy általános iskola és gimnázium. Maguk, prolik ezt nem ismerik.

  • Mária néni

    Micsoda mocskos pofával szitkozódnak a lobsikomcsik ezen az oldalon. Láthatólag a legprimitívebb bérkomentelőket szerződtették. Gondolom olyan keveset fizetnek, hogy csak a legalja maradt az amúgy is alantas söpredéknek.
    (akinek nem inge, ne vegye magára. Nem akarok senkit sem megbántani)

    • János Huncutka

      Képzeld belőttem az utcát, ahonnét nyomod a kommenteket méh a számot kell. Na pusszantalak.

      • Mária néni

        melyik állam?

  • Mária néni

    A szagértő úr a BROKERNET Holding Zrt.-nél az igazgatóság tagja, c. értékesítési vezérigazgató volt. Akkor tényleg érthet a dologhoz…

  • János Vannay

    Vicc hogy azok a jogaszok akik a hivatalban semmi mast nem csinalnak mint nagy magyarkodnak milliokat keresnek es millios nyugdijuk lesz. Pl kehi stb.

  • István Vér

    100 év múlva aki itt irt pár sort,mind halott lesz.

  • János Lipcsei

    Nem bírnak leszállni arról a demagóg dumáról hogy az én nyugdíjamat a fiam fizeti be . A nyugdíj járulékot nem azzal a céllal vezették be hogy az időseket eltartsák a fiatalok befizetéséből , hanem hogy befektesse az állam , kamatoztassa és úgy fizesse vissza ha nyugdíjba megy a befizető dolgozó. Még a mostanában istenített Horthy rendszerben is a nyugdíjalap és az OTI volt a leggazdagabb pénzintézet . Csak a rendszerváltás óta jött rá az állam hogy ezt a pénzt el is lehet lopni ! Az én nyugdíjamat sziveskedjenek abból a pénzből fizetni amit éntőlem levontak , a fiam nyugdíját meg majd abból amit őtőle levonnak .

    • Györgyi Kozma

      Tökéletesen igaz. Mesterséges ellentét szítás. aki itt 45 év munkaviszony után 75 ezer forint nyugdíjat kap, az nem az ő szégyene, hanem azé a rendszeré, aki nem kamatoztatta a 45 évig befizetett járulékot!!! konkrét példát hoztam a családból, név és cím rendelkezésre áll, utolsó nyugdíjszelvénnyel együtt!!
      Egy panellakásban élőnek majdnem ennyi a rezsije, 17 ezer forint lakbér, télen 27 ezer forintos fűtés, gáz, viíz, villany, s isten bocsássa meg neki van TV-je és telefonja! Hát ez az “eltartott”, irigyelt nyugdíjas élete, 71 éves korában takarítani jár hogy tudjon venni tejet és kenyeret! egyébként az unokatestvérem. . !

      • Mária néni

        “… a rendszeré, aki nem kamatoztatta a 45 évig befizetett járulékot.”
        Miért nem megy a maguk ostoba fejébe az, hogy a befizetett járulékot azonnal kifizették az akkori nyugdíjasoknak? Mit akar maga kamatoztatni?

        • János Huncutka

          Nem igaz, mert ha az emlékezetem nem csal akkor 8O-as évek végefelé nullszaldós volt.

          • Mária néni

            Maga ostoba tinó. Mi volt nullszaldós? Mikor vezették be a bruttó fizetéseket? Mikor vezették be az SZJA-t és a járulékokat? Előtte csak nettó fizetések voltak a nyolcvanas évek végéig.

          • János Huncutka

            Ha nő lennél és ráülnél, meglepődnél ki a tinó

          • Mária néni

            Te ostoba, az érvekre csak mocskolódás a válasz?
            Te primitív barom.

          • Ne tudd ki!

            Feledékenynek tetszik lenni! Magácska ugyanazt csinálta más cikkekre adott kommentjeiben. Akkor ki is a primitív barom?

          • Mária néni

            Te

          • György Halász

            Erre az időre emlékszem. Nemhogy nullszaldós volt a kassza, de pozitív volt az egyenleg . Aztán azt nyilatkozták, hogy ezt a pénzt valami jóra fordítják. Hát, valakinek biztos jó lett. Azóta mélyrepül a TB és a nyugdíjkassza… Hiába fizet az is, akinek jövedelme sincs és annak se adnak korkedvezményt, aki ügyeletet-készenlétet ad a napi ledolgozott időn túl, túlórázik és mindezek után elveszik a járulékokat.

    • Mária néni

      Ha maga csak annyit kapna vissza nyugdíjban, amit befizetett, egy év alatt elfogyna és koldulhatna az utcán.

      • János Lipcsei

        Azt majd én tudom hogy mennyit fizettem be !

        • Mária néni

          Melegvízre se elég. Maga annyira ostoba, hogy számolni sem tud.

    • Királytigris

      Bizony, már Rákosiék ellopták!

  • Kovács Annamária

    Nem a ratko korszakkal kellene foglalkozni hanem munka helyeket kellene teremteni, és akkor lesz befizetés. A közmunkábol nem fogunk megélni

    • Mária néni

      Maga hol él? Tudja mennyi munkahely létesült? Tudja, mi a közmunka aránya? Tudja, hogy mekkora a munkanélküliségi ráta? Ismeri a foglalkoztatottak arányának dinamikáját?
      Ha ránézek a maga fejére tudom, hogy egy szót sem ért.

  • Katalin Glück

    Milyen érdekes, hogy mindig van egy mária néni! Egyébbként szerint a néni egy rosszindulatu elmebeteg valaki, így nem kéne vele egyáltalán foglalkozni! Ai idegeink többet érnek!

    • Mária néni

      Inkább kussoltál volna, te gyűlölködő liberális.

      • János Huncutka

        Lehettem volna oktató, Nem töltőtoll koptató……. folytasd tökös, de két óra mulva hanem most.

        • Mária néni

          … szegény
          legény.

          De nem lettem, mert Szegeden
          eltanácsolt az egyetem
          fura
          ura.

          Intelme gyorsan, nyersen ért
          a “Nincsen apám” versemért,
          a hont
          kivont

          szablyával óvta ellenem.
          Ideidézi szellemem
          hevét
          s nevét:

          “Ön, amig szóból értek én,
          nem lesz tanár e féltekén” –
          gagyog
          s ragyog.

          Ha örül Horger Antal úr,
          hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
          sekély
          e kéj –

          Én egész népemet fogom
          nem középiskolás fokon
          taní-
          tani!

          • János Huncutka

            gratulálok

  • János Dunai

    egy aránytalan kifoszto alapu nyugdijrendszer volt sok kedvezményezettel mint a munka világában.eloszor ill.egyszerre kell rendbe rakni a termelést a nyugdijjal oktatassal eüvel.fizetös nem kotelezo versenyszferai oktatast eahol a tanar a joisten az egek ura,egykerendszert iranyitottan 1,00% tb-t de kezdesnél 0-100% között szja nyet mellett a legkisebb oraber netto 1500 ft legyen,dokiknak 6 ezer netto es a nyugdij 15-re 115 vagy 125 ezer legyen.évekért1500ft havi ugrassal tehát plusz tiz evre 15 ezer hozzajon havonta.65 évtöl allampolgari alapon a tarsadalmi létminimumot a mindenkorit mint alapmércét.max 40 év munkaviszonyt akceptalunk es 30 év kifutas utan már a félretett pénzecskékből nyugdijpotlék lehet.addig ezt kell elfogadni.40 év munkaviszony utan ha nincs munkaja akkor a tarsadalmi létminimum járjon 65 éves korig.van ahol 67 is lehet a nyugdijkorhatar lébec helyeken.a munkaido meg 6-8 ora közott változzon kollektiv szerzodes alapján de a nyugdijba mindegyik teljes ertekkel beszamit a nehez fizikai egeszsegugyi kockazatot igy korrigalva meg egyébként is.

  • László Horváth

    Szerintem nem komoly a cikk. Azt írják “Jövőre csak 110 milliárd forinttal kell kiegészíteni az aktív munkavállalók befizetéseit, ami nagyságrendekkel nőhet.”. Nagyságrendekről beszél, tehát ha csak az optimális esetet vesszük, azaz csak 2 nagyságrenddel nő, akkor ez az összeg ugye 11 000 milliárd azaz 11 ezer milliárd forint. Jelenleg nagyjából 2 millió nyugdíjas van 120 ezer Ft/hó átlagnyugdíjjal. Ez most évi 2.900 milliárd forint. Tegyük fel, hogy 2040-re 2,6 millióra emelkedik a nyugdíjasok száma (2060-ra jósolnak ennyit). Ekkor a mai árakon számolva a nyugdíjteher 3,700 milliárd forint. ha ehhez hozzátesszük a jósolt minimum 11.000 milliárd forint kiegészítést, akkor az átlagnyugdíj 360 ezer forint körül lesz, Tiszta Hawaii lenne a nyugdíjasoknak. És ha még azt is feltételezzük, hogy a “nagyságendek” nem kettő, hanem több, akkor a postás pótkocsis kamionnal viszi majd a nyugdíjakat, képletesen, mivel a többség banki átutalással kapja a nyugdíjat, ellentétben a cikk írójának utolsó mondatával. Nem kell mindent elhinni, amit írnak.

  • Róza Mikecz

    Éppen most beszélgettünk egy kedves ismerősömmel arról, hogyan veszítik el köztulajdon jellegüket azok az ingatlanok, amiket hajdan a dolgozók (pl. szakszervezeti tagok) pénzeiből építettek a szakszervezeti tagok üdültetése céljából. Lassan teljesen szétlopják mindazt, amit ez a nép 40 év alatt összeszorgoskodott. A volt szakszervezeti üdülőbe ma már három csillagos áron lehet csak bejutni, néhány éjszakát jó, ha valaki ki tud fizetni. Ezek szerint nem telt még meg a bendőjük: állandóan zörgetik a kerítést a nyugdíjak körül, hogy ne érjen minket meglepetés, amikor egyszer csak elzárják a pénzcsapot. Csak akkor tényleg nem tudom, egyáltalán ki fog még ebben az országban vásárolni. Mert hogy nem a Csányi, az biztos. De hogy ő sem fogja tudni kinek eladni a disznóit, az is biztos.