Emberségből jeles: egy budapesti nő olyan felajánlást tett Cserdi fiataljainak, amit a “nagy emberek” sose fognak

Az elmúlt napokban bejárta a sajtót, Cserdi polgármesterének a TV-ben tett bejelentése, hogy falujának legtöbb fiataljára nagyon büszke mert középiskolába járnak és példás tanulók.

A minap lettem figyelmes egy bejegyzésre amit Cserdi község facebook oldalára írt fel egy budapesti nő. Szabó Julianna , a Budapesti Műszaki Egyetem docense. A bejegyzést látván hihetetlen öröm töltött el, hogy vannak még ilyen jó szándékú emberek.

Íme a bejegyzés:

Tisztelt Polgármester úr, kedves Cserdiek!
Szabó Julianna vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetem docense. Évek óta figyelem elkötelezett és kiemelkedően sikeres munkájukat. Különösen melengeti a szívemet az a figyelem, ami a cserdi gyerekek iskoláztatását követi.
Miután saját lányom, Anna már kirepült és egyetemi tanulmányait külföldön folytatja, vele egyetértésben elhatároztuk, hogy szobáját annak az első cserdi lánynak ajánljuk fel tanulmányai idejére, aki valamelyik budapesti egyetem vagy főiskola nappali tagozatára bejut.
Tudom, hogy a fővárosi egyetemi tanulmányok sokszor lehetetlen követelmények elé állítják a családot, és a városba szakadt gyerekek is könnyen elveszítik a fonalat támogató családi háttér nélkül. Ezért a szobához természetesen háromgenerációs családunk támogatása is járul.
Kérem, éljenek a lehetőséggel!
Üdvözlettel
Szabó Julianna


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Veronika Erdei

    Libabőrös lettem.

    • Zoltán Pataky

      Nem vagy egyedül!!!!!!!!!

  • JaJoK

    Reméljük lesz, aki igénybe tudja majd venni a felajánlást…..

    • Lajos Szalay

      Biztos vagyok benne, hogy IGEN!

  • János Huncutka

    Ehhez nem lehet kommentet füzni, csak szeretetet.

  • Éva Szabó

    Megkönnyeztem 🙂

    • Éva Batka

      Nem vagy egyedül…… 🙂

  • Katalin Buzásné

    Mindig örömmel tölt el amikor ilyen híreket hallok ! Nagyon örülök ,hogy vannak még ilyen jó emberek !!!

  • Júlia Németh

    Csak kár, hogy nem igaz. Nincs ilyen bejegyzés Cserdi oldalán és ezzel a profilképpel nincs Szabó Julianna a facebookon.

  • Margó Bernáth Ferencné

    Ez a felajánlás annyira szép, és megható, hogy nincs ember, akinek ne lenne könnyes a szeme.

  • Katalin Hagymasi Gal Sosi

    A hir nem igaz, Cserdi oldalan nincs ilyen bejegyzes ! Valaki szorakozik !

    • Hromek Mária
    • Laci

      Ha nem értesz az internethez, az nem gond, de kérlek ne reklámozd…

    • Tell Vilmosné

      Nem így van. nem Cserdi oldalán történt a bejelentés, hanem Cserdi úr személyesen mondta el Kálmán Olgánál, én hallottam. Azért az Ellenszél egyelőre nem a Magyar Idők

      • Mária

        Cserdi úr nincs, csak Bogdán László Cserdi polgármestere..:)

    • Lajos Szalay

      Szórakozik: így helyes leírni.

  • Kálmán Tamás

    Mindenkinek ajánlom elolvasásra a- Wiki-n legalább- a Cserdi polgármester életrajzát. Az életrajzból kiderül nem “a ruha teszi az embert”, hanem a tettei, az embersége.
    Sajnos követője alig van, hiszen a polgármesterségről egészen más a felfogása a polgármesterek többségének.
    Persze az is lehet, hogy ez a kormány azért hagyja , hogy alkalomadtán megmutathassa a világnak, hogy Magyarországon is lehet olyan cigány ember,aki iskolázottság nélkül eljuthat a polgármesterségig, és megvalósíthatja az elképzeléseit a munkanélküliség, a bűnözés, a tanulatlanság felszámolásában.
    Ez a gondolatom azért támadt, mert a többi -hasonlóan többségében cigányok lakta faluban- ez a kezdeményezés kudarcot vallott, ahol arra hivatkoztak, hogy nem kaptak állami (kormány) támogatást.

    • Lajos Szalay

      Ha kaptak is állami támogatást, az lehet hogy a szégyentelen Farkas Flórián zsebébe landolt! Ettől függetlenül lehetne jó érzés kívánása által kiugrani a sárból, a nyomorból, csak példamutató, húzó személyiség kell!

  • György Szekeres

    ..szívet melengető emberség tanúja lehettünk!

  • Márta Magyar

    gratulálok …..

  • Vali Kornéli

    Van remény,ha ilyen értelmiségiek is vannak! Bravó,Szabó Julianna!

  • Ilona Hegedus

    megsiratott

  • Keceli M. Ilona

    Minden elismerésem,nagyon örülök,hogy van remény,vannak még emberek Magyarországon

  • Attila Kokó Kovács

    Ezek szerint igenis minden cigány vagy roma,bánom is én hogy akarják magukat hívni,ki tud törni a MAGYAR adófizetők pénze nélkül?
    Kedves Cserdi polgármester úr.Tessék már egy országjáró körútra elindulni és a gyűrött nyakú,szarrá tetovált öregező,vagy a kis fasszopó nyikhaj 10-en vagyunk bátran egy MAGYAR ellen fajta társainak is ezeket megtanítani vagy elmagyarázni !!!Hagyjuk már ezt az 0,01 százalékot!!! SZAR!!!

    • Lajos Szalay

      Kedves Attila! Hozzászólásával mit is akart mondani?

    • Bence Nagy

      a stílus maga az ember

  • Csetere

    Gratulálok! Emberségből kitűnő!

  • Erzsébet Kovács

    Gratulálok ! Vannak még ( ha kevesen is ) az országban emberséges emberek. Az ajánlat feltevője TISZTELET ÉRDEMEL…. Halkan megjegyzem ! Cserdi Polgármester példáját miért nem követi a többi polgármester , főleg vidéken, ahol sok roma ember él. Megfelelő hozzáállással sok helyen lehetne a romákat is jobb szociális helyzetbe hozni….Ha már a kormány nem teszi ezt meg ,!

    • Lajos Szalay

      Mennyire igaz a hozzászólás! A fehéreknek, magyaroknak nevezett polgármesterek sok helyen a sor végén állnak Cserdihez viszonyítva!

  • Mama

    Ez igen!

  • Annamária Pregitzer

    Itt kezdődik az “EMBER” !!!

  • Zoltánné Horváth

    Szívből gratulálok ehhez a nemes gesztushoz.A 2/3-ad meg példát vehetne emberségből,de ez meg sem fordul a fejükben!!!

  • Imre Derjanecz

    NAGYON DICSÉRETES, AMIT A HÖLGY FELAJÁNLOTT. REMÉLJÜK, HOGY LESZ FOLYTATÁSA.

  • Péter Somogyi

    Ez fantasztikus!

  • Mária néni

    PR

  • III m

    Úgy kell írtani a népet mint a new yorki patkányokat , visszatelepítik a sterileket, hogy őrizzék a földet, olyan gazdagok mint Gyurcsány meg társai akkora helyen laknak annyi pénzzel meg rezsifogyasztással, hogy egy falú nem fogyaszt annyit és még van pofájuk vezetni a népet a gödörbe.

    • Éva Hőrich Józsefné

      Meddig akarnak még Gyurcsánnyal foglalkozni? A mostaniak hol és hogy élnek? Erről miért nem ír? Ők mások? Nem! Nekik is az lenne a dolguk, hogy a nép is jól éljen, nemcsak ők.

      • Lajos Szalay

        Egyet értek!!!!!!!!!

    • Lajos Szalay

      Kedves névnélküli ismeretlen! Ha nyilatkozik, ne bújjon álarc mögé! Kinek ártott Gyurcsány Ferenc? Még a parlamenti fizetését sem vette fel. Erről Ön megfeledkezik? De orsós orbán és bandája erkölcstelenül fosztja ki az országot a maguk és barátaik gazdagítására.

  • Károly Tárnok

    Ez lenne a normális viselkedés!

  • Venyigeszu

    Respect!

  • Karakó József

    Nem találok szavakat. Emberséges, együttérző, hosszú távon gondolkodó igazi magyar.

  • Csordás József

    A MINISZTERELNÖKE KÖVETŐJE ….. CSAK SOKAN NEM ISMERIK A MÚLTJÁT …. SEM.
    ECOTEQ !

    • Lajos Szalay

      Nagy TÉVEDÉS! Öröm van a gonosz szívében ha rosszat tud terjeszteni, amikor változás történik egy közösség életében?

      • Csordás József

        SZERINTEM AZ TÉVED LAJOS, AKI NEM ISMERI. HA ÓHAJTJA, TUDOK KÜLDENI ÖNNEK OLYAN IRATOKAT, MELYEK AZ ÉN VÉLEMÉNYEMET IGAZOLJÁK. RENDŐRSÉGI INTÉZKEDÉSEK, JEGYZŐKÖNYVEK STB-STB

        • Lajos Szalay

          Kedves József! Talán irigy hogy valaki 180 fokos fordulatot tud tenni? ÖN tiszta testileg és lelkileg? Sorai nem ezt bizonyítják. Jobban tenné, ha Ön is ilyen jót tenne mint a cserdi Polgármester. Én a Bibliában azt olvastam, hogy a patikus kenőcsét egy légy tönkre teszi, ha bele esik. Nekem tud uram olyat mutatni és mondani, amit én meg nem tapasztaltam, vagy ne láttam volna. 23 évig voltam BV-s. DE nem csak bűnözők vannak, hanem olyanok is, akik azzá teszik az embert. Bármilyen nehéz elhinni, vannak változások a szabadultak életében is, vagy nem csak azoknál, akik a BV. közelében sem voltak. Kérem tisztelettel nézzen Önmagába és a szívébe.

    • Lajos Szalay

      Tévedés az állítás ami a követést illeti!

  • Ferencné Réczicza

    Mélyen Tisztelt Docens Asszony!
    Köszönöm, én is megkönnyeztem. Nagybetűs Ember!

  • Mézi Gézi

    Ecce homo !

  • Jánosné Vankovics

    Gratulálok Dr Szabó Juliannának , mint igazi EMBERNEK ! ….”kedves vezetőink” példát vehetnének RÓLA ! / csak szerényen megírom :71 évesen roma gyerekeket korrepetálok , most pótvizsgára készítem fel őket matematikából ,kémiából , honorárium nélkül /

    • Mária néni

      Köszönjük, hogy dicsekedni tetszik.

      • Jánosné Vankovics

        Mária néni! Most azzal is dicsekszem, hogy sikerültek a pótvizsgák !

        2017. augusztus 11. 16:43 Disqus írta, :

        • Mária néni

          Nem azért fizetem az oktatásodat, te lusta disznó, hogy megbukj.

      • Lajos Szalay

        A tanárnő nem dicsekszik, hanem példát mutat – Önnek is.

        • Mária néni

          Nekem ugyan nem. Képmutatásból ugyanis nem kell példa, mert azt nem követem. Talán maga.

  • Diána Artemisz

    Aztaaaa … ez igen!

  • Éva Hőrich Józsefné

    Ilyen ember kevés van, köszönet érte. Remélem lesz, aki élhet ezzel a lehetőséggel.

  • Lajos Szalay

    Tisztelt Szabó Julianna! Ami Cserdit és POLGÁRMESTERÉT illeti pozitívumban, azt pirossal, duplán tudom alá húzni, mert minden igaz. Ember, aki a fali Vajdája, nem csak ésszel, szellemileg, hanem figyelemmel és kétkezi munkával jár elő a példamutatásban! Akár gyermek, akár felnőtt, fegyelmet és rendet kíván tőlük. Én mint börtön lelkipásztor is, 20 előadást tartottam Cserdiben Polgármester úr kérése alapján, hogy a bűntől elrettentés legyen az ottani emberek lelkében! A falu kinézete is példás, Cigány Holokauszt és Múzeum van! Figyeljenek e Falu lakóira, Polgármesterére! Ők nem Romáknak, hanem Cigányoknak vallják magukat!!!!!! NE ítéljük el a Cigányokat!

  • Pintérné Csikós Magdolna

    Gratulálok Kedves Szabó Julianna ! Emberségből csillagos ötösre vizsgázott! Minden Tiszteletem az Öné! 🙂 <3