Ha nem akarsz szomorú lenni, ezt most ne olvasd el – lesújtó számokat hoztak nyilvánosságra, te is érintett lehetsz

Forrás: Facebook- Orbán Viktor
Forróság anyaghoz, Szolnok, a Kossuth téri szökõkút-rendszer Fotó: Hevesi Tóth János
Forrás: nol.hu

Ha nyár, akkor nyaralás! Nézzük meg, hogy az EU-ban hol engedhetik meg maguknak a nyaralást!
Az Európai Unió polgárainak nagyjából egyharmada, 32,9 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást – derül ki az Eurostat adataiból. Természetesen az egyes tagállamok között hatalmas különbségek vannak.

A legjobban a svédek állnak, ahol csak 8,2 százalék kénytelen kihagyni a nyaralást. Legrosszabb helyzet Romániában és Horvátországban van, ahol az emberek 66,6, illetve 62 százaléka nem engedhet meg magának egy hét üdülést.

Magyarország a sereghajtók közt van, az emberek 50,7 százaléka mondta azt a tavalyi felmérésben, hogy nem engedhet meg magának nyaralást.

Ez a sajnálatos adat fontos indikátor is egyben, az úgynevezett anyagi depriváció egyik mutatója. A szegénység ugyanis viszonylag nehezen megragadható fogalom, ha csak pénzben, illetve annak hiányában akarjuk kifejezni. A nélkülözés kifejezésére ezért használják az anyagi depriváció fogalmát.

2016_VV
Forrás: nol.hu

Azt tekintik anyagilag depriváltnak, akire legalább három igaz a kilenc állításból: hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos hátraléka van; nem tudja megfelelő fűteni a lakását; nem képes fedezni a váratlan kiadásokat; kétnaponta nem eszik húst, halat vagy azzal egyenértékű tápanyagot; nem engedhet meg magának évi egyhetes, nem otthon töltött üdülést; anyagi okból nem rendelkezik autóval; anyagi okból nem rendelkezik mosógéppel; anyagi okból nem rendelkezik televízióval; anyagi okból nem rendelkezik telefonnal.

Az Eurostat adatai szerint az EU lakosságának 7,8 százaléka küzd súlyos anyagi deprivációval – vagyis igaz rá legalább négy a fenti kilenc állításból. Magyarországon ez a tavalyi számok szerint a lakosság 16,2 százalékára, vagyis több mint 1,5 millió emberre igaz, adta hírül az mno.hu.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • izomagyu

    nincs ezzel semmi gond, ahogy a közvélemény-kutatások is megmutatják, szeretjük a kib@szást, a kifosztást és a mi igen kedves gazdijainkat

  • József Halasi

    semmi gond a cikk elején az mocskos görény orbán akkor is jól érzi magát tehát a fideszes ,hogy rohadnának meg mindannyian

    • Mária néni

      Büdöskomcsi, kussolsz

      • József Halasi

        szerintem szoptad te a Kádár faszát is most meg az orbánét rühes kurva

        • Mária néni

          Összekeversz anyáddal

  • Györgyi Krepsz

    Jaajjj, hazudoznak már megint, Magyarország az ász meg a király! XD Jobban élünk, mint az amerikaiak, holnap hadat is üzenünk nekik! 😀 😀 😀

  • János Virág

    Hát nyaralnak helyettük a mi üdülőinkben a határon túliak! Már sajátjuk a Zánkai gyermektábor!