Ha ettől nem rohansz neki a falnak, semmitől: Kósa megszólalt a megvert nő ügyében

forrás: nol.hu

Korábban beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde alatt letepertek egy nőt, akit a hajánál fogva ráncigáltak ki, mert kifütyülte a miniszterelnököt. Schmidt Mária lapja, a Figyelő egyébként már elővetítette az eseményt:

„A fütyülősök készüljenek fel arra, hogy a székely nem olyan béketűrő nép, mint a budapesti. A füttyszóra előbb ütnek, kérdezni pedig nem fognak” 

A székelyek pedig ütöttek, nem is akárhogy…

Most Kósa Lajos, a Fidesz lángesze szólalt meg az ügyben.

Kósa Lajos Fidesz frakcióvezető a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva arról beszélt, „a rendezők a nagyobb baj megelőzése érdekében kivitték a provokátort” a tömegből,

„köszönjük a szervezőknek, hogy a hölgynek nem lett baja,”

majd több hasonlatot hozott arról, mi történne valakivel a B középben az ellenfél mezében. Aztán azt magyarázta, ez csak egy távoli hasonlat volt, nem a jelenlévőket B-közepezte le, „nem is biztos, hogy tudnak focizni”, majd többször utalgatott arra, milyen érdekes, hogy a sajtó egy része pont jókor volt jó helyen, mintha ez egy megrendezett jelenet lett volna – foglalta össze a HVG.

A Fidesz tehát ahelyett, hogy a “szurkolói” nevében is elnézést kérne egy nőtől, akit agyonvertek, mert véleményt nyilvánított, arra utalgat, hogy valakik ezt megrendezték. Kell még valamit mondanom, Ildikó?


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata