Ma újraválasztották Farkas Flóriánt – a Vajda tiltakozó levelet írt Orbánnak!

Forrás: MTI

Hónapokra eltűnt a nyilvánosság és az újságírók elől, pénzek tűntek el a keze alól, mindenki pontosan tudja, hogy mekkora gazember, mégis újraválasztották Farkas Flóriánt a mai napon, így újra ő lett a Lungo Drom elnöke.

A kisújszállási tisztújító kongresszuson a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre Farkas Flóriánt – közölték.

Az MTI tájékoztatása szerint a Lungo Drom, a Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtéséhez elsődleges eszköznek a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekinti.

A kongresszus tagjai elkötelezettek a kormány bevándorláspolitikája mellett, álláspontjuk szerint a külföldi munkaerő bevonása helyett a hazai cigányság képes helytállni a magyar munkaerőpiacon – hangsúlyozták.

Mit lehetne erre írni? Inkább csak idézni szeretnénk Lakatos Attila Borsod megyei cigány vajda levelét, amit Orbán Viktornak küldött Farkas Flóriánnal kapcsolatban:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Meggyőződéssel vallottam eddig, hogy a FIDESZ és Kormánya felismerte és társadalmi súlyához mérten a helyén kezelte a cigányság súlyos helyzetét. Hittem, hogy ismerik a problémát és annak kezelési módját és megteremtik a felzárkózás személyi, anyagi hátterét. Az előző időszakok botrányait megoldhatónak véltem és úgy gondoltam megteszik a szükséges lépéseket úgy, hogy közben ne érje Önöket politikai hátrány. A cigányság gazdasági, társadalmi és szociális felzárkózása pedig végre elindulhat, mert így is évtizedeket vesztegettünk el a korrupt, tehetségtelen cigányvezetők és a politikai szándék, bátorság hiányában. A cigányság mai helyzete és annak megfelelő kezelésének a hiánya ugyanolyan nagyságrendű probléma, mint a migráns válság, csak ez belülről feszíti az országot.

A fentiek tükrében megdöbbenve hallottam, hogy újra választási szövetséget kötöttek a Farkas Flórián vezette Lungo Drommal!? Ez az ember a cigányság részére vállalhatatlan, eddigi tevékenysége még mélyebbre ásta az árkot a magyarság és a cigányság között.

Milliárdos támogatások mellett egy dolgozó brigádot nem tudtak felállítani, miközben magyar és cigány vállalkozók tömegével próbálják önerőből, támogatások nélkül az elsődleges munkaerő-piacra visszavinni a képzetlen cigány nőket és férfiakat.

Megyei Foglalkoztatási Főosztályvezető asszonyok/urak szimpátiájára bízzák a támogatások megítélését. De inkább nem adnak, mert ezzel gond van, sokkal egyszerűbb a közmunkát lerendezni, lepapírozni.

Tavaly mi is kaptunk 50 főre, a 2017-es kérelmeinkre azt mondták kaptunk tavaly eleget, fogjuk be a pofánkat. Ezeket az embereket senki nem tudja/akarja foglalkoztatni ezeken a vállalkozókon kívül, támogatások nélkül! Ismeri valaki a helyzettel kapcsolatos problémákat?

Szívesen elmondjuk, ha valakit érdekel!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Farkas Flóriánnal nem fog menni, eddig sem ment! A cigányság nem fogadja el Borsodban, Szabolcsban, de szerintem még Szolnokon sem! Gondolom nagy teher, de ne cipelje, nevezze ki Titokminiszterré, úgysem találjuk, ha gondjainkkal keressük!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Régi szándékaim ellenére, a folyamatos felkérések hatására terveztem, hogy egy párt élén a 2018-as választásokon a cigányságot képviselve elindulok. Azonban a mostani pártalapítási lázat látva lemondtam erről, nem szeretnék része lenni ennek az üzlet szerűsített demokráciának, ahol kufárok címlistákat árulnak, aláírásokat hamisítanak és többnyire megélhetési pártok indulnak! Én tartom annyira erősnek Önt és pártját, hogy erre ne legyen szüksége, és szüntessék be a bizniszpártocskák támogatását!

Őszinte híve és támogatója,

Lakatos Attila
Borsodi cigányvajda”

8 Comments

  1. milyen vajda milyen valasztas?orbannal mind fel kell logatni.ez a takkknyoss felhulye felcigany gyöker nem tudja mit csinal .ezt az iszlam allam 2-t nem türhetjuk ha gyerekcipoben is vannak egyenlöre.az osszes kisebbsegi onkormányzatot felszamolni elszamoltatni es felkotni ahol gáz van.orbant látatlanban megelölegezve rögtön.csak ki jönne helyette?a tobbi budos görény takkknyoSS fajzat.huzzanak már ezek is izraelbe a jo kurva anyjukba még nemm vadulunk meg.de ez a takonyfajzat még foldrengeskor is az ajtobol visszanyul nem még mikor uraljak a rohadékok a terepet.ugy hogy vagy forradalom es parlament partok többé soha vagy köpködjuk tovabb a moret .le se szarja a mocsok.de csoborbol vodorbe nyet

  2. Whoa! This blog looks just like my old one! It’s on a totally different subject but
    it has pretty much the same page layout and design. Wonderful choice of
    colors!

  3. I wish to show some appreciation to you just for bailing me out of this type of predicament. Just after searching throughout the world-wide-web and obtaining basics which were not pleasant, I figured my entire life was gone. Living devoid of the solutions to the issues you’ve solved all through your guideline is a crucial case, as well as the kind that could have negatively affected my entire career if I hadn’t noticed your web blog. The talents and kindness in playing with all things was precious. I am not sure what I would’ve done if I had not come across such a stuff like this. It’s possible to at this time relish my future. Thanks very much for this skilled and results-oriented help. I won’t think twice to recommend your site to any person who would like guidelines on this topic.

  4. I simply desired to thank you so much once again. I am not sure what I would’ve undertaken without the type of techniques revealed by you directly on my area. Certainly was a depressing problem in my view, however , finding out this specialized fashion you managed it made me to cry with fulfillment. Extremely happy for this help and then trust you find out what an amazing job your are carrying out instructing many others through your web page. I know that you’ve never met all of us.

  5. I as well as my pals were found to be reading through the nice thoughts on your website then the sudden got an awful suspicion I never thanked the web blog owner for them. All of the young men were definitely warmed to read through all of them and have now actually been making the most of those things. Appreciation for being so accommodating and also for utilizing varieties of cool information most people are really desirous to be aware of. Our own honest regret for not expressing appreciation to you earlier.

Leave a Reply

Your email address will not be published.