Új diagnózist állítottak fel: Orbán fél a nőktől

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Régóta tudjuk, hogy a mi Viktorunk mentális állapotával komoly problémák vannak, most azonban egy új fóbiájára derült fény: Orbán valójában fél a nőktől. No, nem úgy általában, hiszen még egy sem támadta meg (bár egy sportos, harcias nőnek nem lenne komoly ellenfél), sőt, mint tudjuk, a csábítás sem lehetne probléma, hiszen a hatalom és a pénz sok esetben afrodiziákumként hat, ellensúlyozva néhány férfi korát, termetét és természetes “szépségét. (Andy Vajnába is bele lehet halálosan szeretni, minden másra ott a Mastercard!) Nőkhöz való hozzáállását inkább a “machós” “vakkomondoros” technika jellemzi, és valószínűleg nem áll távol tőle az “asszony verve jó” hangzatú népi szólásmondás elfogadása.

A félelem persze nem így került kimondásra, hanem – habitusához méltón – egy kis lekezelő felhanggal a mondataiban, ami egyértelműen mutatja, Viktorunk bizony keményen kompenzálni próbál valamit.

Fantasztikus gondolatai a következőképpen hangzanak:

“Orbán Viktor egy zárt beszélgetésen elmondta idén tavasszal, miért nem enged nőket a hatalom közelébe. A 444 számolt be az okfejtésről, amelynek lényege, hogy az itthoni politika folyamatos karaktergyilkosságokra épül, a sokszor nemtelen támadásokat pedig a nők nehezen bírnák. A mostani állapotok között elképzelni sem tud női minisztert – mondta.”

Viktor, szomorú hírünk van! Fel kell világosítanunk téged, hogy áldásos tevékenységed nyomán nagyon sok – korábban vezető pozícióban lévő és kiválóan teljesítő – női szakember lett a FIDESZ karaktergyilkosságának áldozata, hogy helyükre gerinccel nem rendelkező, ellentmondani nem tudó és nem akaró, a szakmához alig értő, megalkuvó, magát pénzért eladó haverokkal tölthesd tele a vezetői pozíciókat.

De nem sírunk! Pedig sokunk életét tönkretetted! Ám a nők ennél keményebbek, és el sem tudod képzelni, mi vár arra a férfira, aki intelligens, okos nők ezreit, tízezreit haragította magára. A gyengébbik nem ugyanis sokszor erősebb, kitartóbb, céltudatosabb. És nem felejt!

Rossz hírünk tehát van számodra: országunkban számtalan nő akad, aki százszor intelligensebb, okosabb mint te, problémamegoldó képessége ezerszer jobb, és nálad sokkal-sokkal alkalmasabb a miniszterelnöki posztra.

Készülj tehát, Viktor, rémálmod hamarosan valóra válik: nem elképzelhetetlen, hogy egy magyar nő fog legyőzni, és hatalmad – melyhez görcsösen ragaszkodsz – múltidő lesz. Történelmünk rossz emlékű szereplője leszel csupán, néhány sor az új történelemkönyvekben.

Mondogasd magadnak tovább, hogy te nem foglalkozol nőügyekkel, mert hamarosan a nők sem fognak már foglalkozni veled… Ez a lejárt lemezek sorsa! A szobád falára pedig kirakjuk majd az új, értelmes nőkkel és férfiakkal teli kormány képét, hogy nézegethesd, hogy néz ki egy valódi nemzeti együttműködés.

9 Comments

  1. Kifordítani mindent a fonákjára rohadt liberósok?????…Csak ehhez értetek!!!!..A Miniszterelnökünk családja szinte csak hölgyekből áll!!!…Szerintem megszokta már,és jól érzi magát közöttük!!!…Mi van írígy vagy rá,mert Neked az öregapád az öreg patás,öreganyád meg az a vén szipirtyó aki seprűn lovagol????😜😜😜😜😎😎😎

  2. Hát ez szép volt, Ildikó. Látom, hatott a propaganda. Ami azt illeti, nem meglepő, ha valaki Orbán Viktor és Bayer Zsolt rajongó.

  3. Csókold meg, ha hagyja, közben lapogasd meg a hátát a bátor embernek. Tapintsd ki a golyóálló mellényét, amely nélkül még budira sem megy. Lehet, hogy abban is alszik. Akinek más véleménye van mint Neked, illetve van saját véleménye, az már liberós? Te szerencsétlen!

  4. Awesome blog! Do you have any recommendations for aspiring writers? I’m hoping to start my own website soon but I’m a little lost on everything. Would you suggest starting with a free platform like WordPress or go for a paid option? There are so many options out there that I’m completely overwhelmed .. Any suggestions? Kudos!

Leave a Reply

Your email address will not be published.