Meglépte az Európai Bizottság: eljárást indít Magyarország ellen Orbán népszavazása miatt

Ha a kvóták miatt aggódtunk, amiért 1294 embert kellene befogadnunk – akik NEM illegális bevándorlók, hanem regisztrált menekültek – most azért aggódhatunk, mert az erre fordított költségek többszörösébe kerülő népszavazás után most újabb bajt hoz a fejünkre a Fidesz.

Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság, amiért nem hajtja végre a menedékkérők elosztásáról illetve befogadásáról korábban hozott közösségi döntést.

A kvóta alapján Magyarországnak 1294 embert kellene befogadnia a 120 ezer közül. Róluk még 2015 szeptemberében döntöttek a tagállamok belügyminiszterei, Magyarország már akkor ellenezte a javaslatot – összegezte a kiadott közleményt a 444.hu.

A portál hozzáteszi: a Fidesz korábban már jelezte, számít arra, hogy kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. Kósa Lajos kedden sajtótájékoztatón azt mondta, az ilyen eljárás bevett intézmény, évente több 100 fut belőle az EU-ban, Magyarország pedig „az EU-s átlagba simul bele” az ellene folyó eljárás mennyiségével.

Az eljárás során vita kezdődik, a kötelezettségszegési eljárás minden egyes fórumát megjárva pedig a végén, ha odáig jut az ügy, az Európai Bíróság döntést hoz. A frakcióvezető emlékeztetett, hogy az első kvótadöntés miatt jelenleg is van egy keresete Magyarországnak és Szlovákiának (amihez a lengyelek csatlakoztak) az Európai Bíróság előtt.

Köszönjük tehát Orbánnak, hogy:

  • az adófizetők pénzéből annyit költött már kék plakátokra és a saját népszavazásának reklámozására, amennyiből nemhogy 1294 ember befogadását lehetne biztosítani, de a fél egészségügyet rendbe lehetne hozni!
  • a nemzeti konzultációkkal közel ennyi pénzt lehetett volna felszabadítani
  • az EU-s szankciókat ugyanúgy rajtunk verik majd le

 

loading...