Leleplezték Simicskát – nézd meg, mi rejlik a felszín alatt!

fotó: nol.hu

Az Európa Blokk ezúttal Simicska Lajosról hozott le új anyagot, nem is akármilyet. Az Ellenszél utánközli, változtatás nélkül:


Simicska Lajosról mindezidáig csak annyit tudtunk, hogy van… 27 évig a médiában szinte egyetlen fotó, vagy egyetlen híradás sem jelent meg róla, most hirtelen – ahogy mondani szokás – még a csapból is ő folyik.
Pedig a fidesz összes disznóságában benne volt, a párt alapembereként súlyos gazdasági bűnök elkövetésétől sem riadt vissza. Ő volt az, aki a háttérből felépítette, győzelemre vitte és hosszú évekig működtette az állami szintű maffia hatalom rendszerét. Kitalálta, hogy míg a klasszikus (pl. olasz) maffia az állam ellenében működik, és annak vérét szívja, addig ugyanezt a maffia-szerű tevékenységet a hatalomban is lehet csinálni. Ő volt az agy, viktor pedig hozzá az arc. A vállalkozás teljes sikerrel járt. Előbb 1998-ban, végül pedig 2010-ben a politikai- és gazdasági hatalom ennek a két gazembernek a kezébe került.

Aztán két évvel ezelőtt Simicska hirtelen megvilágosodott és rájött, hogy a 30 évig legjobb barátja mekkora egy G.ci. Pedig csupán csak annyi történt, hogy 2014-ben jó ösztönnel érezte meg, hogy ennek az “illiberális állam”-politikának, amit G.orbán az országunk jövőjének megszabott, törvényszerűen csak egy nagy bukás lehet a vége! Ezért egyszerűen fogta és lenyúlta, bespájzolta magának a közösen megszerzett sokmilliárdnyi lóvét, majd az elhíresült G-napon szakított… Az így kifosztott diktátornak újra kellett építenie azt az „egzisztenciát”, amivel kézben tudja tartani hatalmát,, ezért a Traktor- és Falopó Vejével, meg a Butángázos M. Lőrinc barát okos arcának és polihisztor kezének segítségével most már csutkára kirabolta az országot (így nyilatkozik erről Komjáthi Ferencné nevű mimagyar egy fb-hozzászólásában:

„Simicska abba a tányérba szarik ami előtte etette ő lenne most Mészáros ha nem akart volna kabzsí lenni ha meg mondani akar valamit akkor végre modja”/sic!/…),

miközben a forró fejében megálmodott rendszerszintű átalakítást megtorpanás nélkül végrehajtatta. Maga alá gyűrte a teljes politikai ellenzékét és a sajtót, nyugat-európai mintájú demokráciából keleti típusú önkénybe vitte ezt az országot. Egy olyan diktatúrába, amiért – mert nyilvánvaló, hogy minden önkény egyszer csúnya véget ér – a Lajos jó előre szólt, hogy ezt már ne tegye…

A 2018-as választások előtt Simicska – hogy visszaszerezze gazdasági hatalmát – színre lépett, és a korábbi elbújós magatartásával szöges ellentétben, most róla és Ádám fiáról harsog a sajtó. Miközben Simicska új kedvence a jobbik – ebből is látszik a gátlástalansága – nagyon célzottan és tudatosan készül a hatalomba, ezzel párhuzamosan úgy tűnik, hogy a fiával karöltve, a Visszatérő Márnembarát is sikeresen erodálja G.orbán uralmát. Kialakulni látszik egy új politikai- és gazdasági konglomerátum, amely a jövő évben akár a választásokat is képes lehet megnyerni.

Amint az eddig leírtakból is jól látszik, ezekre a folyamatokra sem a demokratának mondott pártoknak, sem pedig az utcán küzdő civileknek nincs valódi ráhatása. Miközben a magyar parlament ál-demokratikus pártjai saját túlélésük érdekében kollaborálnak, illetve ugyanerre a koncra újak (pl. a Momentum) is bejelentkeznek, és miközben a jövőjüket féltő emberek civil tüntetéseken próbálják megmenteni, és visszavinni a fejlett európai országok közösségébe a hazájukat, aközben annak a NEMKÍVÁNATOS változásnak van a legnagyobb a realitása, hogy a mai szélsőjobb – nem kisebb segítséggel, mint egy Simicska doktorral – mégis képes lesz megcsinálni a maga politikai- és gazdasági bizniszét!

És a szégyen az, hogy most ezen a térfélen, a demokrata-oldalon, ennek az egyébként nettó bűnöző Lajosnak nagyon sokan szurkolnak azért, hogy ha már a pártok és a civilek nem tudják leverni G.orbánt, akkor legalább ő tegye ezt meg… Hogy ennek az az ára, hogy a szélsőjobb kerül hatalomra? Na zágson (mondaná Hitler)…
Ez a nagy szégyen!

Hová jutott ez az ország, hogy sem a pártjai és sem a népe nem képes irányítani a saját helyzetét? Miképp fordulhat elő akár csak a lehetősége is annak, hogy egy ország vezetése, sorsa és jövője lényegében egy maffia-háború kimenetelétől függjön? Mert aki most – illetve bármikor is – Simicska Lajostól reméli a mai diktatúrából a szabadulást, az nagyon téved! Hiszen többek között neki köszönhetjük azt, amiben ma élni kényszerülünk, és ha a jövőben egy új antidemokratikus hatalom születik – amelyik jelenleg csak a Jobbik lehet -, abban neki is fontos szerepe lesz. És az ugye megvan, hogy a jobbik az egyetlen (ráadásul parlamenti) párt, amelyik az európai demokráciát nyíltan elveti…

Térjünk már észhez emberek!!!

Itt egy újabb nyomós érv, amiért a 2018-as évi választásokat nem szabad megvárnunk. Hanem még előtte kell megdöntenünk a G.beteg uralmát! Vissza kell állítani a kétfordulós választási törvényt, a régi választási körzeteket, valamint egyenlő jogokat és lehetőségeket kell adni minden magyar választópolgárnak – legyen az akár külhoni-, akár külföldön dolgozó magyar -! Új rendszerváltozás kell!

Itt most már csak egy szó hiányzik, hogy „kinyíljon a kisbicska”! A CEU elleni törvény miatt már feszült a rugó, hát ne hagyjuk abba! Elég közel vagyunk már a győzelemhez!

Fiatalok, tiétek a jövő, nektek kell az utat megnyitni! Mi, egy vagy két generációval hátrébb állunk, de segítünk benneteket! Láthattátok a vasárnapi demonstráción, hogy mi is ott voltunk, sokan voltunk, és ugyanolyan lelkesen skandáltunk, mint ti! Akármennyire fájt is a lábunk, ott voltunk köztetek, végigálltuk, végigsétáltuk mi is a keresztutatokat!

Ezután is így lesz!  Nem félünk! Veletek vagyunk!

Folyamatos békés tüntetés kell, amiről addig nem megyünk haza, amíg ez a mai diktatúra meg nem bukik…

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben.

69 Comments

  1. Miért kell egy jó szövegbe hazugságokat is elrejteni ? A Jobbik soha nem ellenezte és nem is ellenzi az európai demokráciát ! A Jobbik már régen kifejtette az álláspontját és azóta is nagyon sokszor, elmondta, hogy nem eu.ellenes ! Az euroszkeptikusokkal ért egyet,mert az igaz ügyeket és az igazságot képviseli ! Régóta szeretné elérni,hogy az eu. minket is egyenrangú partnerként kezeljenek : Orbán mindig csak a saját hatalma érdekében szólalt fel,sohasem a magyar nép érdekében ! Orbán azért harcol,hogy olcsó munkaerők legyünk a multiknak, és öket támogatja, a Jobbik meg pont most arra kér mindenkit ,minden polgármestert, hogy a Bérúnió nevű programjukat támogassák,mely arról szól,hogy nyolc országgal összefogva követeljék,hogy nálunk is ne csak az árak legyenek európaiak,hanem a bérek is ! Az eu. saját maguk is bevalották,hogy a befizetéseinkből visszacsúrgatott segélyeket csak célzott felhasználásra adják, és ha még lopnap is belőle a multik által kivitt haszon formájában vissza jut hozzájuk ! Nem kellene hülyíteni a népet azzal,hogy eu.nélkül nincs élet,mert igen is szép és gazdag ország vagyunk,és lenne minden,ha nem lopkodnának el mindent ! Ezért mondja azt a Jobbik,hogyha továbbra is alattvaló cselédeknek néznek ,akkor igenis jobb ha kilépünk az eu.-ból ! De mivel ez pont az eu.-nak lenne rosszabb,ezért nem fogják magyarországot kizárni ! De orbánt elzavarhatnák a világ végére is,azt nagyon megköszönnénk nekik ! És igenis vesszen a fidesz, és győzzön a Jobbik !

  2. Török Úr! /bár ez a megszolitás nagyon-nagyon túlzás/ Egy fasisztoid pártot akarnak hatalomba jutattni? Hányingerem van Önöktöl! Nem ezért az idiótizmusért küzdöttünk 89-90-ben!

  3. Ez nem más mint szerecsen mosdatás. A JOBBIK egyértelműen EU ellenes, amit rendszeresen hangoztatnak- újabban nem direkten -. A bérunió gazdaságilag megvalósíthatatlan, ha a gazdaság hatékonyságában és a versenyképességben óriási eltérések vannak. Az EU-ból történő kilépés vagy a kizárásunk elvi veszteséget jelentene az EU-nak, gazdasági összeomlást nekünk. Támogatások nélkül annyi se lett volna éves átlagban a beruházási hányad, mint az elszámolt amortizáció, tehát irány a bangladesi színvonal.

  4. Szerintem mindenki szavazzon arra a pártra amelyik neki kedves.De tegyük a Simicska és Orbán hátterét mindenki előtt világossá.Ezek alapján döntsenek az emberek,hogy hová is akarnak tartozni.Lényeg,hogy senki ne maradjon otthon,hanem járuljon az urnákhoz és adja le szavazatát.Ha ez megtörtént akkor a számlálás után kiderül,hogy ki kivel akar összeállni kormány alakításhoz és ki nem !Ha Orbánt akarják leváltani,akkor ne maradjanak otthon hanem szavazzanak !Ez lesz a kulcsa a leváltásnak !!!

  5. Ez:

    “Aztán két évvel ezelőtt Simicska hirtelen megvilágosodott és rájött, hogy a 30 évig legjobb barátja mekkora egy G.ci. Pedig csupán csak annyi történt, hogy 2014-ben jó ösztönnel érezte meg, hogy ennek az “illiberális állam”-politikának, amit G.orbán az országunk jövőjének megszabott, törvényszerűen csak egy nagy bukás lehet a vége! Ezért egyszerűen fogta és lenyúlta, bespájzolta magának a közösen megszerzett sokmilliárdnyi lóvét, majd az elhíresült G-napon szakított…”

  6. Török Miklós! Honnan is veszi, hogy a jobbik nem EU ellenes, mikor minden megmozdulásával ennek ellent mond. Lehet ez vicc, de a valóságtartalomhoz nincs köze. Az igazságosztást a jobbik magyar gárdával képzeli talán? Árulja már el nekem mi lenne itt az EU támogatások nélkül, amely nagyobb összeg volt, mint a háború után a Marshall segély, csak éppen szétlopták és nem az ország javára használták. Nagyon remélem, hogy a jelenleg tizenszázalékos jobbik sohasem lesz még csak hatalom közelébe sem.

  7. Biztos, hogy ez a jó megoldás? Mert ha mindeki otthon marad, mint a MIGRÁNS KVÓTÁS népszavazáson, akkor vakarhatja a fejét minden párt!

  8. Ez lenne az igazi csoda. Arra nem gondoltál hogy orbán a külföldi levélszavazatokkal hogyan csalhat ? Legutóbb is azt hazudta hogy mindenki a fideszre szavazott,de meggyőződni nem lehetett róla,mert azonnal ledarálták.

  9. Egyetértek. Ugyanakkor azon is el kéne hosszasan mélázni, hogy talán IGAZAT MOND.
    Éppen ettől hiteles. A FIDESZ-t megelőző kormányokról már mindent tudunk. (ők kiestek) Ami meg “maradt” azok nem vettek részt az ország lepusztításában.
    Momentum, LMP, Jobbik. Úgyhogy lehet válogatni.
    Ne adjunk hitelt azoknak, akik az elmúlt 27 évben hazavágták az országot…!!!

  10. Már most csal. Mit gondolsz, miért osztogatja a cigányoknak, meg a határon túliaknak a milliárdos közpénzeket…

  11. Ha nem a Jobbik nyer,akkor nem is lesz igazi rendszerváltás sohasem ! Több alkalom nem lesz már hogy jóvá tegyék a hibáikat akik nem rá szavaznak ! Egy év alatt már senki sem tud olyan nagy pártot alapítani,mit a Jobbik 14 éve. Akkor marad a fidesz és teljes megsemmisűlés, ha holnap nem lesznek elzavarva !

  12. “nyugat-európai mintájú demokráciából keleti típusú önkénybe vitte ezt az országot”. Mikor volt nálunk nyugat-európai mintájú demokrácia? Egyáltalán mi az? Valaki kifejtené? Amúgy jó az nekünk?

  13. .
    Én csak azét nem értem, hogy minek azokat gyengíteni, akik az ellenségem ellenségei?
    De ha mégis eljön az idő, hát akkor kell és nem előbb, mert ha előbb az csak az ellenségemnek segítek.

    Teszek én rá, hogy miért csinálja Simicska, egyébként is tudja az aki gondolkodik és figyel.
    Az a lényeg, hogy eredményes legyen és amortizálja orbánt.

  14. Igazad van. Sajnos tudtam, amit írtál. Mégis a legjobban a jobbik nevének kisbetűs írását szerettem. (Én is így SZOKOM.)

  15. A nyomorgó jobbágyság Kelet Európában politikai stratégia következménye. A kelet európai tőkés és politikus, kizárólag mély nyomorban és sötétségben tartott tömegek felett képes
    uralkodni. Ha nincs nyomor és sötétség ezeket úgy verik ki, mint a rühes
    kutyát. Ezt ők pontosan tudják és megvannak az eszközeik arra, hogy ezt a
    helyzetet előállítsák. A nyugati tőkés és politikus betömi a jobbágyai száját
    fogyasztási javakkal (egyik oldal) és polgári demokráciával (másik oldal).
    Ettől van kuss, legalább is relatíve. De ez kurva macerás dolog. Termelni kell,
    mint állat, kurva magas béreket kell fizetni, meg kell elégedni egy szar 20-30
    %-os profittal, lopni se nagyon lehet, és még a demokrata bohóctáncot is állandóan
    járni kell. Egyeztetni, meghallgatni, legalább a jog előtti egyenlőség
    látszatát fenntartani, szavazgatni, eltűrni a szabad médiát, stb. Nagyon nagy
    macera. Kelet Európa gazdasági-politikai elitje mindezt leszarja, sőt kiröhögi.
    Ha a proli elég nyomorult, akkor egy tányér levesért mindenre hajlandó lesz. Ha
    elég buta, elhiszi, amit mondanak neki. Ennyi. Egy buta és nyomorult tömeggel,
    egy kicsit is dörzsölt gazember, azt csinál, amit csak akar. EGY ILYEN ORSZÁG
    NEKEM NEM A HAZÁM. MEGVETEM. ÉS MINDENKIT ERRE BIZTATOK.

  16. Kedves ellenszél! Egy hiteles linket, vagy legalább valamit arról hogy a Momentum kapcsolatba lépett Simicskával! Gondolom nem lesz…

  17. aki még mindig egy vagy több pártrendszerbe gondolkodik az büdös hazaarulo idegenszivü patkány a demokracia hívó-fedöszavú francia forradalomtól napoleoni haboruktól szent szövetsegtöl müködő nemzetközi uzsorashorda szabadsagtipró emberölö bolygopusztitó bábja híve katonaja.magyarölő mind.vagy közvetlen népszavis elsö embert aki mindent visz es ellenörizzuk folyamatos népzavival vagy legyen atomhaboru mert az is jobb mint ezeknek a patkányoknak az egypolusu vilag terve maffia hatalma

  18. Szerintem a 18-as választást egy-az egyben elcsalják a hatalmon levők. Ezért lenne célszerű még a választások előtt elzavarni ezt a kormányt, Simicskával együtt. Jöhet szinte akárki, csak ezek tünjenek el a balfenéken.

  19. Mi volt, mi nem volt, kit érdekel.Meseszerű ez az egész.Van egy mese, aminek az a címe, Tündér Lala.
    A mi Tündér Lalánk a Simicska lehetne, mint a mesebeki kisfiú, aki a mese végére visszaszerezte az ország hatalomi szimbólumát, a jogart.Ebben az országban erre csak a
    Simicska Lajos lenne képes, mert Ő képben van és Ő a legokosabb fideszes.Nem baj, hogy pocakos, hogy hózentrógeros,hogy Ő is tróger volt, ha az ország jogrendszerét a régi mederbe tudná vissza terelni,mi szegények nagyon szeretnénk, és Ő lenne a Mi Tündér Lalánk!

  20. Ha nincs más mód, akkor a két rossz közül a kevésbé rosszat kell választani, ugyanis gondolni kell arra is, hogy az országot 2018 után is működtetni kell. Márpedig ahol a pénz, ott az úr, ott a gazdasági hatalom. Az eddig bebetonozott, óriási vagyonok bizony nagy gondot okoznának, ha egy tisztességesen tervezett jóléti programot indítanának. Tehát szükség van minden felhalmozott tőkére, pénzre, mert ugye pénzzel lehet pénz keresni és eredményeket elérni, jövőt megalapozni. Plusz, az eu-s pénzek sem jönnek olyan mennyiségben. Ezért alaposan át kell gondolni, hogy hogyan tovább, és hogy érzelmi alapon kiket távolítsunk el magunk mellől. Tudják bizonyára, hogy mit jelentett a kiegyezés egykor. A cél szentesíti az eszközt és menet közben jöhetnek a jobb megoldások fínomításai. A bölcs ember azt mondja, hogy az okos /harmadik/ ember kihasználja a másik két ember civakodását, egymás sárba tiprását, és ő győz, mielőtt azok észbe kapnának.Nem vagyok politikus, de a hosszú évtizedek alatt tapasztaltam egyet s mást. Természetesen tévedhetek. De azért jó lenne ezen elgondolkodni.

  21. Simicska nyilván nem szent, de Orbánt nem a szenteknek kell leváltani, hanem az ellenzéknek.
    Simicska pedig egyelőre a háttérből is ellenzékibb, mint a DK vagy az MSZP, akik népszavazáskor bojkottáltak, ma pedig mindketten miniszterelnöki pozícióról álmodoznak.
    Az ellenzékből ma csak azokat szabad és kell ekézni, akik nem hajlandók akár az ördöggel is összefogni Orbán leváltása és egy arányos választási törvény megalkotása érdekében. 2022-ben aztán lehet egyénieskedni. A recept az ellenzéki győzelemhez megvan a magyargerinc.hu oldalon.

  22. “Leleplezték Simicskát – nézd meg, mi rejlik a felszín alatt! ” “Aztán két évvel ezelőtt Simicska hirtelen megvilágosodott és rájött, hogy a 30 évig legjobb barátja mekkora egy G.ci. Pedig csupán csak annyi történt, hogy 2014-ben jó ösztönnel érezte meg, hogy ennek az “illiberális állam”-politikának, amit G.orbán az országunk jövőjének megszabott, törvényszerűen csak egy nagy bukás lehet a vége! Ezért egyszerűen fogta és lenyúlta, bespájzolta magának a közösen megszerzett sokmilliárdnyi lóvét, majd az elhíresült G-napon szakított… Az így kifosztott diktátornak újra kellett építenie azt az „egzisztenciát”, amivel kézben tudja tartani hatalmát,, ezért a Traktor- és Falopó Vejével, meg a Butángázos M. Lőrinc barát okos arcának és polihisztor kezének segítségével most már csutkára kirabolta az országot” most akkor kit lepleztek le?

  23. I simply want to mention I am newbie to blogging and truly savored your web blog. Very likely I’m planning to bookmark your blog post . You actually come with exceptional articles. Thank you for sharing with us your web-site.

  24. Sorry for the substantial evaluation, yet I am truly loving the clean Zune, and count on this, as perfectly as the best reviews some other These have prepared, will assistance you make a decision if it is really the immediately selection for you.

  25. of course like your website however you need to check the spelling on several of your posts. Many of them are rife with spelling issues and I find it very bothersome to tell the truth then again I¡¦ll certainly come again again.

  26. Thanks so much for providing individuals with a very remarkable opportunity to read from this web site. It is always so sweet and packed with fun for me and my office peers to visit your web site minimum thrice per week to read the fresh items you have got. And indeed, I’m just usually impressed for the spectacular secrets you give. Certain 4 points on this page are unquestionably the finest we have ever had.

  27. My spouse and i got quite thrilled when Ervin managed to do his inquiry through the precious recommendations he grabbed out of the site. It is now and again perplexing to simply find yourself giving for free key points people may have been making money from. So we grasp we now have the website owner to be grateful to for this. Those illustrations you’ve made, the simple blog navigation, the friendships your site make it easier to create – it’s many wonderful, and it is facilitating our son in addition to the family recognize that this matter is excellent, which is certainly highly important. Many thanks for everything!

  28. I genuinely enjoy examining on this internet site , it has great blog posts. “Something unpredictable but in the end it’s right, I hope you have the time of your life.” by Greenday.

  29. This is getting a little bit extra subjective, but I significantly desire the Zune Market place. The interface is colorful, consists of even more aptitude, and some interesting characteristics like ‘Mixview’ that allow for oneself all of a sudden check out related albums, songs, or other customers identical in direction of what you’re listening in the direction of. Clicking upon a single of all those will centre upon that item, and one more fastened of “neighbors” will occur into look at, allowing for your self in the direction of navigate close to investigating via identical artists, music, or users. Chatting of people, the Zune “Social” is too very good pleasurable, allowing yourself discover many others with shared choices and becoming buddies with them. Yourself then can listen in the direction of a playlist manufactured centered upon an amalgamation of what all your pals are listening towards, which is on top of that interesting. Those apprehensive with privateness will be relieved in direction of comprehend oneself can avoid the public towards watching your particular person listening patterns if oneself thus opt for.

  30. Hi there very cool site!! Man .. Beautiful .. Wonderful .. I will bookmark your web site and take the feeds also…I’m glad to find so many useful info right here within the publish, we want work out more strategies on this regard, thanks for sharing.

  31. Hiya, I’m really glad I’ve found this info. Today bloggers publish just about gossips and net and this is actually irritating. A good website with exciting content, this is what I need. Thank you for keeping this web site, I will be visiting it. Do you do newsletters? Can’t find it.

  32. Great post. I was checking continuously this blog and I am impressed! Extremely useful information specially the last part 🙂 I care for such information a lot. I was seeking this particular info for a very long time. Thank you and good luck.

  33. I definitely wanted to compose a brief remark in order to say thanks to you for these wonderful guides you are posting at this site. My incredibly long internet look up has finally been compensated with extremely good ideas to write about with my co-workers. I ‘d suppose that many of us website visitors actually are definitely blessed to dwell in a fine community with many outstanding professionals with valuable ideas. I feel pretty happy to have come across your entire webpages and look forward to many more awesome moments reading here. Thanks a lot again for a lot of things.

  34. I do consider all the concepts you have introduced in your post. They’re very convincing and can certainly work. Still, the posts are very quick for starters. May just you please lengthen them a little from next time? Thank you for the post.

  35. I loved as much as you will receive carried out right here. The sketch is tasteful, your authored material stylish. nonetheless, you command get bought an impatience over that you wish be delivering the following. unwell unquestionably come further formerly again since exactly the same nearly a lot often inside case you shield this increase.

  36. Great ¡V I should certainly pronounce, impressed with your website. I had no trouble navigating through all tabs as well as related information ended up being truly easy to do to access. I recently found what I hoped for before you know it at all. Quite unusual. Is likely to appreciate it for those who add forums or anything, web site theme . a tones way for your customer to communicate. Excellent task..

  37. hey there and thank you for your info – I’ve definitely picked up something new from right here. I did however expertise a few technical issues using this web site, as I experienced to reload the web site a lot of times previous to I could get it to load properly. I had been wondering if your web hosting is OK? Not that I’m complaining, but slow loading instances times will very frequently affect your placement in google and can damage your high-quality score if advertising and marketing with Adwords. Well I’m adding this RSS to my e-mail and could look out for much more of your respective fascinating content. Make sure you update this again very soon..

  38. This is taking a little bit further more subjective, however I significantly want the Zune Market place. The interface is colorful, is made up of even more aptitude, and some cool functions which include ‘Mixview’ that permit you quickly look at equivalent albums, music, or other buyers equivalent in the direction of what you’re listening to. Clicking upon just one of those people will middle upon that product, and one more fastened of “neighbors” will occur into watch, making it possible for oneself to navigate in close proximity to investigating by similar artists, new music, or people. Chatting of consumers, the Zune “Social” is too excellent exciting, making it possible for you find other people with shared tastes and getting good friends with them. Yourself then can pay attention in direction of a playlist developed dependent upon an amalgamation of what all your friends are listening in the direction of, which is far too enjoyable. These fearful with privateness will be relieved toward recognize your self can protect against the community in opposition to looking at your unique listening practices if you so make your mind up.

  39. You really make it seem so easy with your presentation but I find this matter to be actually something that I think I would never understand. It seems too complex and very broad for me. I’m looking forward for your next post, I’ll try to get the hang of it!

  40. Hi there very cool website!! Man .. Beautiful .. Amazing .. I will bookmark your web site and take the feeds additionally…I am satisfied to seek out a lot of helpful info right here in the publish, we want develop more techniques on this regard, thank you for sharing.

  41. I know this if off topic but I’m looking into starting my own blog and was wondering what all is required to get setup? I’m assuming having a blog like yours would cost a pretty penny? I’m not very web savvy so I’m not 100 certain. Any recommendations or advice would be greatly appreciated. Kudos

Leave a Reply

Your email address will not be published.