Megtették: róluk nem gondoltuk, hogy nyíltan kikelnek a Fidesz ellen

Az Európa Blokk írását közöljük most változatlanul.


Előbb vagy utóbb, de minden diktatúrát elér a végzete. Hétfőn (március 13.) a Parlamentben Majtényi László, az országgyűlési képviselők előtt megtartott köztársasági elnökjelölti beszédében az állami szinten tomboló maffiauralmat – a média által élőben közvetített esemény jóvoltából – az egész ország színe előtt leplezte le. Nem kertelt, nem párt-politizált, hanem civilként felsorolta a mai rendszer bűneit, és megjósolta annak törvényszerű bukását.

Kedden egy Csongrád megyei faluban, Kübekházán, dr. Molnár Róbert polgármester olyan március 15.-i ünnepi beszédet mondott, amelyre minden demokrata érzelmű civil ember már nagyon régóta várt, melyben ő is lerántotta a leplet a mai önkényről.

Szerdán, március 15-én, dr. Gémesi György a Pest megyei Gödöllő város polgármestere emelte fel a szavát, és hívta békés forradalomba a magyar népet…

Budapesten pedig újra dr. Majtényi László volt az, aki tiszta beszédű és tiszta szívű értelmiségiként – időnként humorizálva, de valójában minden szavát komolyan gondolva – ítélkezett.

1848-nak ma is aktuális a szellemisége: Legyen béke, szabadság és egyetértés! Az akkori szabadságharcunk hősei és a meghirdetett 12 pontjuk mindannyiunk számára, akik egyetértenek ezekkel a gondolatokkal, egyértelműen kijelölték azt az irányt, amit ebben a mostanra kialakult és már vállalhatatlan közéletünkben követnünk kell.

A dominó effektus elkezdődött…

Szép lassan mindenki felébred és megérti: bármily kecsegtető foglalkozás politikusnak lenni, egy népet agymosott nácivá tenni és az országot kirabolni eltűrhetetlen bűn. Van az a pont, ami fölött az igazság, a tisztesség és a becsület erkölcse, íratlan törvénye adja ki a parancsát! Akkor majd megremeg a föld és megnyílik az ég…

Dr. Molnár Róbert, Kübekháza polgármesterének egyetlen mondata a beszédből: “ …Minek kell még történnie, hogy polgármestertársaim és felelősen gondolkodó honfitársaim megértsék: az erkölcstelenség láttán azok is erkölcstelenek lesznek, akik tehetnének ellene, de csendben hallgatnak…”

A teljes ünnepi beszéd itt tekinthető meg.

Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere meghirdette a “Józan Ész Forradalmát” és felkavaró kérdésekkel ostromolta hallgatóságát, melyek közül néhány: “…Ők világosan és tisztán gondolkodó hazafiak voltak, és tisztában voltak a mögöttes folyamatokkal.”- utalt a 48-as márciusi ifjakra, és a következőkkel folytatta – “ És ma vagyunk-e elegen ehhez a gondolkodáshoz és tisztánlátáshoz? Van-e szándék arra, hogy meglássuk és szembesüljünk a mai közállapotok mögött lévő folyamatokkal? Észrevesszük-e – illetve, észre akarjuk-e venni – a mai morális válságra alapozott megosztó politikát? Észrevesszük-e – illetve észre merjük-e venni -, hogy ez az ellenségképre, gyűlöletre és félelemre épített politikai stratégia nemcsak megoszt, hanem gyengíti és felforgácsolja az erőket? Vagy talán pont ez a cél?…”

A teljes beszéd itt tekinthető meg.

Az Új Kezdet 12 pontja:

vid
Dr. Majtényi László beszédéből egy pár kiragadott gondolat: „… A legreménytelenebb helyzetben sem szabad feladni! Még akkor sem, amikor úgy néz ki, hogy a szabadság ügye már végérvényesen elveszett! …. Akármikor megtörténhet a csoda. …….. Kétféle nemzet él a világon: a szabadságszerető nemzetek, és vannak a szerencsésebbek, ezek pedig a szabad nemzetek. Itt az ideje, hogy végre szabadságszerető nemzetből szabad nemzet legyünk! …”

és a teljes beszéd:

Isten áldja Kübekháza és Gödöllő polgármestereit, Majtényi Lászlót és minden őszinte, bátor szónokot, aki hasonló szavakkal nyújt reményt Magyarország polgárainak, nyitja fel szemét a homályban élőknek, követve a március 15-i forradalmárok példáját!

Itt az idő, ütött az óra!


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Gonoszgólya

    Szavak, szavak, szavak. Ide lőszerek és kötelek kellenek. Más már nem segít.

    • Andor Tamás

      Egy forradalom soha nem lehet békés! A békés “fejlödés” (évolution) hiányában egy “fordulat” (révolution) kell, ami mindíg hirtelen és brutális.

  • Bódi József

    Ütött az óra? jó is lenne. De hol van a változást akarók tömege? százezreknek kellett volna tiltakozni Orbnán zavaros beszéde ellen, belefolytva a szót is. Dehát erre még várni kell, sajnos

    • Majoros István

      “belefolytva a szót is” Békét, szeretet, törvény előtti egyenlőséget és efféléket emlegetnek, közben kussoltatnának, gyilkolnának.

  • Roka Rudi

    És? Változott valami? Még mindig ez a hazaáruló rablógyilkos náci diktátor és maffiája rabolja fosztogatja tizedeli a magyar népet továbbra is… Békés forradalom! Lószart! Fel lesznek mind lógatva egytől-egyig, mert itt népharag lesz, nem is sokára!!!! Én szóltam…

  • Mama

    Sajnos csak három esetről van szó.Ez még kevés.

  • Károly Daroczy

    Azééé nácizni Orbánt nagy ügyefogyottságra vall.
    Nem náci, hanem egy véres szájú liberális bolsevik.
    Hitlerhez hasonlítani??? Ezt a műveletlen tahót??? Ez még a káromkodást is cetliről olvassa. !!! Mernék rá fogadni, hogy a dolgozatait is Simicska írta meg helyette…

    • Andor Tamás

      Itt érts igy: náci = nacionál-szocialista! A mindent “nemzetivé” változtató és a tömegek szociális javulását igérgetö, de annak elmaradásáért az EU-ra és a “háttérhatalmak”-ra mutogató, valaki (mindíg más) ellen állandóan harcoló . . . .

      • Károly Daroczy

        Mit vársz egy cigány tolvajtól.??? 😀