Lázár kőkeményen bírálta a fideszes társait, érdemtelen előrejutással vádolja őket

Nem az ügynök-, hanem a megrendelői listákat kell megismerni, azok nevét, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János az Emlékpont “Kádár-huszárok és pártkatonák – Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989” című kiállításának megnyitóján beszélt erről. Úgy fogalmazott, hogy álvita folyik az ügynökkérdésről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése.

“Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkinek megadják majd a megszólalás lehetőségét. Megjegyezte: tudja, hogy más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy megfelelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. “Nem vendettát akarunk itt Hódmezővásárhelyen”, hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését – hangsúlyozta.

Lázár – aki megjegyezte, hogy 1990 óta a Kádár-rendszer gaztetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre – úgy látja: egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között. Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott “Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál” – jelentette ki.

A sajátjait is bírálni kezdte

Aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Ennek ellenére volt 7-7,5 millió ember, aki nem lett párttag, mégis tudott boldogulni – mondta a miniszter, aki szerint ez jelzi, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság.

Ahhoz csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség.

Lázár János ezzel a következő fideszeseket sértette vérig:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Stumpf István – a Hazafias Népfront alelnöke, MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP titkár
Martonyi János – MSZMP-tag
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Varga Mihály – KISZ-titkár
Matolcsy György – MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár
Mikola István – a Hazafias Népfront alelnöke
Harrach Péter – MSZMP-tag
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Fónagy János – MSZMP-tag
Deutsch Tamás – KISZ-titkár
Kövér László – KISZ-titkár, az MSZMP Társadalompolitikai Intézetének munkatársa
Kerényi Imre – MSZMP titkár
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Pozsgay Imre – az MSZMP KB és PB tagja
Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • moareka

    Jani, ha te akkor már felnőtt lettél volna, és Magyarországon élsz, nem Romániában, az elsők között meneteltél volna……::(((((((

  • János Lipcsei

    Aki egy kicsit is ismeri a Kádár rendszer káderpolitikáját , az tudja hogy ha valaki az élet bármely területén valami kiválót alakított , ha még nem volt párttag , azt a Párt nevelő listára tette , oktatták , csalogatták , barátkoztak vele , mondván hogy a Párt nem engedheti meg magának hogy a legjobbak ne legyenek a tagjai . Következésképp 1970-re csak az nem volt párttag aki olyan középszerű volt hogy a Pártnak nem kellett .