Kasszás Erzsihez hasonlították Mészáros Lőrincet

Szeretnénk megosztani veletek egy frappáns publicisztikát az Európa Blokk tollából, ahol Kasszás Erzsi mellett Kasszás Lőrinc is egyaránt fellelhető.


„Ha meggyőző akarsz lenni, az érdekek, ne pedig a logika nyelvét beszéld” (Benjamin Franklin)

Ez az idézet március 6-i, a Parlamentben napirend előtti felszólalások alatt jutott eszembe, amelyen – nem várt fejleményként – Gorbán még a függöny mögött sem volt található, de Vona így is megtalálta az általa meglovagolt maffia rendszer kapcsán – miszerint azért szűnt meg a szervezett bűnözés, mert maga a kormány a szervezett alvilág –  az OkosabbmintZuckerberg Kormánykasszás Strómanra húzta a vizes lepedőt, és kiszámította, hogy Kasszás Erzsinek 8333 évig kellene dolgoznia egyfolytában, hogy Lölő egyévi  bevételét elérje…,   És mi volt erre a válasz?: “… kinek az érdekében szólalnak föl?… Önök elárulták a saját szavazóikat, ma már nem a saját szavazóik érdekében politizálnak.” (Tuzson Bence) Kacagnom kéne, de nem tudok… Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!

…és rögtön eszembe jutott a nem is oly régen történt – de máris a feledéshomályába veszett – parlamenti botrány is, amikor a minielnök fuldoklással küszködve, hörgő hangon próbálta a tisztán és egyértelműen rámért jobbikos ostorcsapást hárítani. De a vele született bunkósága, az aljassága és a gyengesége nem tette őt másra képessé, minthogy egy ordenáré geget préseljen ki magából, azt gondolva: na, most jól visszavágott! Pedig nagyon nem! Ezzel a mondattal, mint minden mással, önmagát minősítette! … Jó, jó! Tudjuk, nem azt kell figyelni, amit mond, hanem azt, amit tesz. Na, de azért vegyük már észre, mindennek van határa! … Egy biztos: ez a nagy G. nem fogja soha, egyik ellenfelének sem azt mondani, hogy “Igaza van, képviselő úr!”

Igen, de ez a blog nem is erről a szégyenletes emberről akarna szólni, hanem a tőle balra terpeszkedő – állítólag ellenzéki – pártokról, képviselőkről, akik az immár rendszeressé váló Orbán-Vona pengeváltásokból rendre kimaradnak – pedig ilyenkor (is) választási kampány folyik a javából…-, és ez már szinte fájdalmasan feltűnő! Ugyanis az ilyenkor mindig repül egy magaslabda, amit ezek sosem ütnek le, és sosem használják fel a maguk javára. Vaj’h miért ekkora a bénaság?

A karba tett kezek miért nem nyúlnak a lehetőség után? Miért nem veszik fel a fonalat, ezzel figyelmeztetve MINDENKIT a cukiság-veszélyre?

Miért nem kérnek szót, és csapják le a labdát az ellen térfelén. hogy igaza van Vona képviselő úr! Igaza van abban, hogy valóban nem kell olimpia egy olyan országban, ahol az uniós beruházásokat – minimum háromszoros túlárazással – a rendszerhű katonák nyerik, hogy Orbán G.viktor valóban lop, korrupt és nagy pávatáncos, a Pénztáros Lölö pedig az ő strómanja!…

És aztán miért nem kezdenek el kérdezősködni?:

Na, de mi a helyzet önnel, kedves Vona képviselő úr, meg a pártjával és annak ideológiájával? Nem nehéz akkor vagdalkozni a korrupcióval és a strómansággal, amikor még nem próbálta ki, milyen lehet az, ha hatalmon van! Könnyű úgy farkast kiabálni, hogy nem járok farkaslakta területen!  Miért nem tör pálcát a kormányfő lassan fasizmusba forduló diktatórikus kormányzása felett??? NAUGYE! Mikor tiltják be Önöket? Hol vannak a fegyverek? Egy esetleges hatalomban miképp viszonyulnak majd Európához és az Unióhoz? Merre tartanának a külpolitikában?  Ugyan mi fog történni azokkal a magyar állampolgárokkal, aki önök szerint nem magyarok? Mit gondol ön és pártja a demokráciáról, annak szükségességéről?…

Csupa-csupa olyan kérdés, amiről mélyen hallgat a megújult cuki-Vona!  Olyan téma, amivel kezdeni kellene valamit és amelyekre, ha nem válaszol, már abból is tudni lehetne, merre visz az útja. Ha pedig válaszol és hazudik, akkor pedig nyakon lehetne csípni – amennyiben tényleg cél a Jobbik párt megállítása.

Mi viszont azt tapasztaljuk, ilyen cél nincs…


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata