Matolcsy nagy bajba került, úgy tűnik, le kell mondania

Kép forrása: 444.hu

Matolcsy György ezúttal olyasmit tett, amiből aligha tud kimászni anélkül, hogy lemondana státuszáról. Úgy gondolta, hogy jó ötlet jegybankelnökként a levegőben puffogtatva a magyar kormány megbuktatásával vádolni más NATO-szövetséges államot. Ilyet valóban lehet csinálni, csak éppen nem egy parlamenti vitán, hanem egy talponálló kiskocsmában, és nem a Magyar Nemzeti Bank elnökeként, hanem ittas törzsvendégként.

Mesterházy Attila, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, Matolcsy György jegybankelnök példátlan konspirációs elmélettel állt elő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. évi beszámolójáról szóló parlamenti vitában: a kormány megbuktatásának szándékával vádolta meg a Magyarország egyik NATO-szövetségesét.

Hozzátette: a beszéd kontextusából kiderül, Matolcsy György szerint az Amerikai Egyesült Államok az az ország, amely be akart avatkozni a magyar belpolitikába. Az ellenzéki politikus azt mondta, a jegybankelnök állítása szerint az MNB-t fel akarták használni a kormány megbuktatásához, ennek eszköze a brókerbotrány kirobbantásával előidézett bankpánik lett volna. Ezt egy NATO-szövetséges budapesti nagykövetségéről szervezték, hírszerzési és katonai forgatókönyv alapján 2014 őszétől – összegezte Mesterházy Attila Matolcsy György parlamenti felszólalását.

Válaszokat várnak, hogy a jegybankelnök “hülyeségeket beszélt” vagy valóban volt ilyen szándék – mondta. Közölte, ha volt ilyen szándék, akkor az súlyos szuverenitási problémákat vet fel.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, a vizsgálóbizottságot azért kezdeményezik, hogy ki tudják deríteni melyik ország vett részt “ebben az összeesküvésben”. Milyen eszközöket használtak a támadáshoz? Hogyan sikerült elhárítani? Fennáll-e még ez a veszély? – sorolta azokat a kérdéseket, amelyekre a vizsgálóbizottságnak szerintük választ kell adnia.

A szocialista képviselő rámutatott, Matolcsy György eddig ezeket az információkat elhallgatta, nem beszélt róla az elmúlt évekbeli parlamenti meghallgatásain.

Ha Matolcsy György nem mondott igazat, akkor le kell mondania; ha igazat mondott, akkor az a kérdés, miért nem számolt be eddig erről a parlamentnek – mondta.

Forrás: MTI


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Gáspár Humbold

    Ha Matolcsy mindig lemondott volna, amikor hazudott…? Nem is nevezték volna ki! Egészen más céllal nevezték ki, nem azért, hogy lemondjon!

  • tibet50

    és mi van ,ha mindez igaz ?

    • palika

      “…eszköze a brókerbotrány kirobbantásával előidézett bankpánik lett volna…” Ez a mondat nem elég a tisztánlátáshoz? Tehát ha nincs az USA akkora mai napig szabadon milliókat lopva garázdálkodik a Questor?

    • Gyorgy Bartok-Csato

      Az van, hogy akkor keeltt volna jeleznie. Azonnal.

      • Darvass Zsófia

        Az van, hogy ők is benne vannak. .

    • alterego

      Biztos Obama és Hillary Clinton árulták a fiktív magyar államkötvényeket.

      • Gyorgy Bartok-Csato

        Soros megbízásából a moszkvai halpiacon álruhában inkognítóban.

  • Ági33

    Matolcsy emlekezetének felfrissitésében segíthet Horváth András és Vágó Gábor, akik beszéltek a NAV által szervezett ÁFA csalásról, amely miatt az USA példátlan módon hát állami tisztségviselőt kitiltottak az USA-ból.
    40 percben a maffiaállam 2015-ös működéséről.
    (A helyzet azóta rosszabbodott)

  • perverznyúl

    Surányi, Bod Péter , Járai,Simor a G… felkérésének ellenére sem adta a nevét a maffiának. Macsóköcsög beleállt az első szóra.Egymásra találtak. Egy büdösbogár meg egy büdösbogár az egyenlő két büdösbogár! Nagyon bűzösek!

  • Katalin Bayer

    Bróker botrány kirobbantása? A NATO Szövetséges budapesti követség lopta el azt a rengeteg pénzt? Ezt is az aktuális ellenségünk csinálta? Ezt is elhiszik a FIDESZ báránykái?

  • Péter Szilágyi

    Szerintem is botrányos amit Matolcsy nyilatkozott, és ez súlyosabb mint a piros pöttyös fenekű új-szülöttünk hasonlítgatása a rokon népekhez. Ám mit tesz Szakács úr, ha az a fránya vizsgáló bizottság nem akaródzik összejönni? Úgy emlékezem, volt már ilyenre bőven példa!

  • Calysto

    A hülye dumája valahogy teljesen értelmezhetetlen.Hogy jön pl.a képbe,hogy pár nappal a Quaestor bukás előtt a felcsúti vajda kimentette az önkormányzatok ott fialtatott pénzét?Vagy azt is az USA szervezte?Vagy mi van te hülye fasz?????

    • györgy vary

      “USA szervezte?”Ugyan mááá! SOROS!!!:DDD

  • Hoffer Hoci István

    “…a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. évi beszámolójáról szóló parlamenti vitában…” Ez, hogy jött elő most?

    • László Mezey

      Mondjuk Polt Petitől kérdezd , hogy lehet , hogy még most is köztünk van ez az elmebajos . Csak nem valami érdeke vagy pénze fűződik az ügy eltusolásához ?

  • BALOSELVŰ

    Lehet, hogy igazat mondott, ilyenkor szokott felháborodni az álbaloldali, liberális és balliberális oldal. Egyébként is szálka a szemükben Matolcsy mert az elődjével szemben nem a külföldi hanem a magyar pénzügyi érdekeket képviseli.
    Azt sem tudják neki megbocsájtani, hogy kipaterolta az IMF-t és nem vesznek fel külföldi kölcsönöket. Ráadásul az előző népnyúzó az embereket és az országot lerabló, MSZP-SZDSZ kormányok által felhalmozott óriási adósságokat szépen visszafizeti az ország.
    Bizony ezek olyan bűnök amiért mocskolják, szidják, vádolják Matolcsyt, azok akik nem tudják elviselni, hogy most jobban megy az országnak és a népnek mint azelőtt!

    • Horváth László

      Igazi agymosott fideszbirka vagy. Ráadásul vak mit egy bányaló! Barom.

    • Zoltán Halász

      Nézd már meg Te szerencsétlen, hogy mekkora tényleges adóssággal vette át Bajnaitól a költségvetést Ovi (19 500 milliárd) és nézd meg most mennyi (26 000 milliárd). Az orosz paks hitel ebben még benne sincs! Az igaz, hogy kinyögték az IMF hitelt de milyen áron?! Úgy, hogy számolatlanul bocsájtották kifelé az államkötvényeket. (ez is adósság ám kisbarátom!)

    • Zorba Görög

      te melyik bolygón élsz? nem a föld nevezetűn az biztos! nyisd ki a szemed! “láss,ne csak nézz!”

    • Lajos Molnár

      Baloselvű,milyen szert tolsz,mert nagyon ütős az egyszer biztos:))) Vagy csak egyszerűen,simán egy ostoba seggnyaló vagy? Tudod,ha a hülyeség növesztene,ülve nyalogatnád a Holdat:))) A szörnyű az egészben,hogy az ilyenek is szavazhatnak,ezért regnálhat még mindig a rohadék,tolvaj,hazug,nemzet rontó csürhe!!!

    • alterego

      Mit fizet vissza az ország te féleszű? 2010 óta 6000 Mrd forinttal nőtt az államadósság annak ellenére hogy 3000 Mrd forint magánnyugdíj pénztári pénzt adósságcsökkentésre fordították. Itt megnézheted mennyi az annyi : http://akk.hu/hu

    • Valse Triste

      Gratulálok! Nagyon szépen felmondta az előírt szöveget anélkül, hogy egy betűt is megértett volna. És van szavazati joga… pfff…
      Úgy mellékesen: az ország nem azonos a hülye közgazda és a tehetségtelen ám dagadt focista érdekeivel. Attól, hogy a két semmirekellő és a főülep polírozói jobban élnek, az országnak még nem jobb…bármennyire is ezt sulykolják…

    • melák

      Te nem vagy komplett. Már a tartalékhoz is hozzá nyúlt.

    • Darvass Zsófia

      Hát tényleg jobban megy! Basszus! Tőlem csak a kuporgatott pénzem lopták el kuszaszeműék…2008-ig visszamenően levonva a lejárt, visszaforgatott befektetések kamatait…plusz az alaptőkét, mikor ők hozamostól kirántották a milliárdjaikat a csőd előtt…ez ám a korrekt ugye! Náluk nem volt “káronszerzés”…áh, bagatell…

  • PD

    Ezzel tulajdonképpen beismerte, hogy bőven benne volt a Qestor ügyben, és talán a többiben is. Persze nem egyedül. …

    • Darvass Zsófia

      Mi már régen tudjuk, csak idő kérdése a bukásuk.

  • agnes losonczi

    Ha, jó vicc! Mintha ebben az országban megbukhatna egy fideszes alemlős! Tuti, hogy a pénzügyi mocskaiból vitya is nyert, akkor meg nem engedheti megbuktatni, mert eljár a szája! Mint ahogy farkasflórit se hagyja!

  • János Lipcsei

    Miért kellene itt bárkinek kutakodni ? Hát nem tudja mindenki hogy az egész brüsszeli bagázs csakis Magyarország ellen harcol ? Ha ez a derék Matolcsy nem lenne , akkor Orbánnak egyedül kellene szembeszállnia velük . Szerencse hogy ketten is vannak .

  • József Szamuráj Szilágyi

    Nem faszakodni kell, hanem bizalmatlansági indítványt kezdeményezni a kormány ellen!

  • Budpencer

    És ezt a szabadság tér 8-ban, vagy a 9-ben találta ki?

  • alterego

    Az amcsik árulták biztos a fiktív államkötvényeket. Ha Matolcsy-t most nem váltja le Orbán, akkor azt kell feltételezni hogy az egész az ő tudtával történt. Akkor viszont ő is mondjon le nyugodtan. Ezek után nem fog meglepni ha az USA keresztbe tesz Orbánéknak.

  • Csapláros Albert

    …. most akkor majd biztos,…. de ha nem,, (?) , akkor is végképp.. de mindenképpen.. mert mit is tehetne…?

  • Károly Szabó

    Ürgebőr?

  • Mihaly Toth

    Ha sokat ismételgetitek, akkor biztos bajba kerül és lemond. 😀
    Vihar a biliben.

    • melák

      Nem vihar ,szar.Amibe nyakig benne vannak.

  • greatliberator

    Botrány, botrány…. Ugyan már. Mindennaposak a világraszóló botrányok, az ellenzék alszik, a nép kussol. Most sem fog semmi történni.

  • ,,TIBORC,,

    DE előtte csináljanak MŰKINCS LELTÁRT, VAGYON felmérést, KÖNYVVIZSGÁLATOT az MNB-nél ! Bár félek ,,a nem büntethető, kategóriába került,ezzel az ámokfutó koncepcióval,,

  • vadkörte

    Le kell mondania? Kivárjuk?