Ne dőlj be! A Csíki Sör nem több, csak egy holland marketingfogás!

Forrás: mihir.ro

Annyira vágyunk már arra, hogy a multik tengerével szemben valami igazi magyar-székely-felvidéki vagy bármilyen más saját értékünk is legyen, amire büszkék lehetünk, amit védhetünk valamivel szemben. Sóvárgunk azért a nemzeti minimumért, és ezt a piacgazdaság főszereplői ki is használják, hiszen a jó reklám épp az igényeinket célozza meg.

„A román táblabíróság betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását” – írja a Csíki sör Facebook-oldala. Azonban ez nem teljesen igaz. A vhegy.com weboldal járt utána, mi is történt valójában.

A bíróság nem az üzem bezárását rendelte el; szó sincs arról, hogy a gyár minden tárgyát és eszközét meg kell semmisíteni, szó sincs arról, hogy a vállalkozásra lakatot kell tenni. A közlemény ezt sugallja. Csakhogy lényegi információk maradtak ki belőle, éspedig: nem a sör gyártására használt tárgyak és eszközök, hanem a Csíki Sör és Csíki márkanevet viselő termékek megsemmisítését szabták ki a bírák. Ez pedig, mint tudjuk, néhány egyszerű trükkel elkerülhető. Egy másik „apróság”, amit a vállalat közleménye mellőz: a „140 embert foglalkoztató” csíkszentsimoni manufaktúra az „Igazi”-n kívül egy egész termékcsaládot gyárt és forgalmaz, így vélhetően az (Igazi) Csíki Sör gyártásának leállításával a munkahelyek nem kerülnek veszélybe.

A kis, székely sörmanufaktúra bátran harcba száll a holland multival

A helyi többségi tulajdonban lévő Csíki Sör Manufaktúrában megközelítőleg 40 székely ember dolgozik. Együttműködve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, kutatva, tisztelve és felelevenítve közös múltunkat mi magunk alakítjuk ki receptjeinket.

Helyben szervezzük meg a sörfőzési és palackozási feladatokat, és mi magunk gondoskodunk arról is, hogy friss, különleges söreink Székelyföld boltjaiba és vendéglátóegységeibe, ezáltal reményeink szerint az Ön asztalára is eljussanak. Így biztosítjuk, hogy sörünk igazi csíki és egyben valódi székely sör is legyen” – hirdeti az Igazi Csíki Sör honlapja.

Az erdely.atlatszo.hu weboldal egy kicsit utánanézett ennek az ízig-vérig magyar kézműves sörgyárnak, és meglepő dolgokat talált.

A nemrég indult sörmanufaktúra akkor került a figyelem középpontjába, amikor a holland multinacionális vállalat, a Heineken Romania beperelte a céget az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. Ők ugyanis korábban már levédték a név – szerintük hasonló – román fordítását, a Ciuc Premium-ot, ezen név alatt forgalmazott terméküket Csíkszeredában palackozzák.

Az ügyesen felépített kampánynak köszönhetően igazi közösség alakult ki a sör körül. Drukkolnak az Igazi Csíki Sörnek, bojkottálják a Székelyföld létezését megkérdőjelező Heineken temékeit, és miközben a szövevényes per összes kanyarját nagy figyelem övezi, maga a sör olyan jól fogy, hogy sok helyen hiánycikk. A termék népszerűsége akkor sem lankadt, amikor kiderült: a sör medvés-székelyes reklámfilmje koppintásgyanús.

Nem is annyira magyar

Az Átlátszó megvizsgálta a Csíki Sör Manufaktúrát működtető S.C. Lixid Project S.R.L. tulajdonosi struktúráját, és meglepődve tapasztalta, hogy a hivatalos adatok csak részben egyeznek Lénárd András azon állításával, miszerint a manufaktúra „helyi többségi tulajdonban áll”.

A csíkszentsimoni cégnek, akárcsak a Heinekennek, holland tulajdonosa van.

A cégadatok szerint a 2013 októberében bejegyzett S.C. Lixid Project S.R.L.-t jelenleg fele-fele arányban birtokolja a vitatott székelyföldi törpe vízerőművek révén ismertté vált Lénárd András vállalkozó, valamint egy hollandiai cég, a Lixid Holding BV. Lénárd valamint a Lixid Holding BV fele-fele arányban járult hozzá a cég mintegy 100 ezer euróra rúgó alaptőkéjéhez is.

Így tehát a részben holland kicsi székely manufaktúrácska nem kis árbevétellel szembeszáll a holland multival. Az Csíki sör 40 dolgozót foglalkoztat, míg a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. esetében 8 igazgatóból 6 magyar a honlapjuk szerint.

A cég két sörgyárában, Sopronban és Martfűn gyártják, többek között, hazánk legkedveltebb sörét, a Sopronit, de itt készül Európa vezető sörmárkája, a világ legnemzetközibb söre a Heineken, valamint a Gösser és az Aranyfácán is, a cég portfóliójába tartozik továbbá az egyik legnépszerűbb hazai cider, a Strongbow. Nem 40 dolgozóval…

loading...