4 frappáns pontban jellemezték, hogy szívunk az olimpiával vagy anélkül egyaránt

FOTÓ: JAVIER SORIANO

A Facebookon U. Péter az alábbi bejegyzést tette közzé. (Azért publikáljuk, mert mindenféle sallang nélkül ebben tényleg benne van minden.) A lényeg: olyanok leszünk, mint a torkosborz, a kormány pedig jól fog járni.

1. Nem lesz népszavazás, megkapjuk az olimpiát = Gázszerelő bácsi és társai gazdagodnak, a többi le van tojva, a kormány örül.
2. Nem lesz népszavazás, nem kapjuk meg az olimpiát = néhány 10 milliárdot így is lenyúltunk, mi mindent megpróbáltunk de a gaz (nyugat, Brüsszel, Soros, Gyurcsány, gyíkemberek tetszés szerint) nem nekünk adta a rendezést, népszerűség nő, a kormány örül.
3. Lesz népszavazás, győznek az igenek, lásd 1-es pont, a kormány örül.
4. Lesz népszavazás, győznek a NEM-ek = a rohadt (nyugat, Brüsszel, Soros, Gyurcsány, gyíkemberek) elintézték, hogy egy ilyen nemes dolog ne hozzánk kerüljön, mi mindent megtettünk, népszerűség nő, a kormány örül.
Mind a 4 esetben mi sz.punk…”

Külön érdekesség, hogy miként vélekedtek a kerületi polgármesterek a Fővárosi Közgyűlésben, amikor szavazásra került sor. Érdemes megfigyelni a neveket és a leadott voksokat! (Az Index gyűjtötte ki.)

14526264_5435d7eecee75135a4ff037298a768c3_x

Gajda Péter (MSZP, XIX. kerületi polgármester): nem
Szabados Ákos (MSZP által támogatott, XX. kerületi polgármester): nem
Tóth József (MSZP, XIII. kerületi polgármester): nem nyomott gombot
Hajdu László (DK, XV. kerületi polgármester): nem
Geiger Ferenc (Civil szervezetek, XXIII. kerületi polgármester): nem
Karácsony Gergely (Párbeszéd, XIV. kerületi polgármester): tartózkodott
Horváth Csaba (MSZP): tartózkodott
Tokody Marcell (Jobbik): nem

Vagyis ők nem támogatták az olimpiai pályázat visszavonását, ami azért érdekes, mert a pártjaik kiálltak a NOlimpiás aláírásgyűjtés mellett, amely éppen a pályázat visszavonásáért folyik.

MSZP-s körökből az Index úgy tudja, hogy a szocialista városvezetők azért szavaztak így, mert nem akartak szembemenni a korábbi álláspontjukkal. Hisz 2015-ben is a közgyűlésen az olimpia mellett szavaztak. Ellentmondás pedig nincs, népszavazást ők is szeretnének, hisz fontos megismerni az emberek véleményét.

Az MSZP-s Horváth Csaba az Indexnek azt mondta, hogy a párt konzekvens az ügyben, korábban is népszavazást szerettek volna, most is népszavazást szeretne minden szocialista. Ezért az MSZP-sek arra buzdítanak, hogy írja alá mindenki a népszavazási íveket akkor is, ha támogatja az olimpiát, akkor is, ha nem. Horváth a saját tartózkodó szavazatát tudta csak indokolni, ezzel kívánta jelezni, hogy népszavazásnak kellene döntenie az olimpiai pályázatról.

 


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata