Nem mindennapi képsorok kerültek elő arról, ahogy Torgyán Horn Gyulát köszöntötte fel

Ki gondolná, hogy két ellentétes ideológiával rendelkező politikus képes úgy megférni egymás mellett, hogy a folyosón előszeretettel pacsiznak le a másikkal? Torgyán József és Horn Gyula ilyenek voltak. A Mokka készített videót arról, ahogy több közéleti szereplő is üdvözli a volt miniszterelnököt, köztük a megboldogult kisgazdapárti vezető is.

Nem Torgyán az egyetlen, aki szerepel a Mokkás felvételen, más honatyák is felköszöntötték annak idején Horn Gyulát.

Noha Torgyán szeretettel beszélt Hornról, a csipkelődő megjegyzések a videóban sem maradtak el. A volt miniszter úgy fogalmaz, nagyon hosszú életet és egészséget kíván Horn Gyulának és kívánja, hogy megélje egy kereszténydemokrata kormány felemelkedését.

Ha Horn Gyula látná, hogy mi lett ebből a kormányból, akkor egészen biztosan elsírná magát. Majd ezt megbeszélik Torgyánnal a Mennyország folyosóján…


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata