“Drága nyugger testvéreim” – üzenet minden nyugdíjasnak

Egy Facebook-csoportban láttam meg azt a bejegyzést, amit nyugdíjasoknak szánt egy idősebb hölgy. Ugyan nem szoktam átvett anyagokat publikálni az Ellenszélen, elolvasva ezt az üzenetet, mindenképp szerettem volna nyilvánosságot adni a tartalmának.

“Mindenütt azt olvasom, hogy nő a nyomás a nyugdíjkasszán. Okként az “eltartók” számának radikális csökkenését, a társadalom elöregedését,a munkával eltöltött évek számának elégtelenségét, a különböző engedményekkel és kedvezményekkel nyugdíjba vonultak viszonylag magas létszámát, a rokkantsággal való visszaélést szokás emlegetni. A kormány sok éve eteti a nyugdíjasokat- na, nem kaláccsal! -azzal, hogy minden körülmény között megtartja ígéretét, mert ő már csak ilyen!! Amit mond, az meg van mondva!!! Arra mérget lehet venni!!! Hisz nem romlik a nyugdíjak vásárló értéke, mert ugye az infláció is mindössze 1-2%.!! Ennyi tehát a nyugdíjemelés is. Ennyi jár, ennyi jut, punktum!!! Némely kormánytag egyenesen odáig megy, hogy vehemensen bizonygatja: az elmúlt öt évben isten bizony, annyi volt a reálértéken számított emelés, hogy az akár kitesz egy 13. havi nyugdíjat is!!!!
Ezzel szemben mit tapasztal a nyugger?!

  • Azt tapasztalja, hogy gyakorlatilag befagyasztották a nyugdíjakat, lassan már nominálisan is.
  • Azt tapasztalja, hogy a nyugdíjas bár szívesen látná a nyugdíjas fogyasztói kosár tartalmát az infláció összefüggésében.,ilyen kosár ha van is, azt jól dugdossák az illetékesek.
  • Azt tapasztalja, hogy az önkormányzatoknak semmi lehetőségük nincs az öregek, betegek házi gondozásának finanszírozására.
  • Azt tapasztalja, hogy egyre több az olyan család, ahol már csak a nyuggernek van állandó, biztos jövedelme, neki kell segíteni az aktívakat, gyerekeket, betegeket.
  • Azt tapasztalja, hogy bár évről évre több tízezer embert löknek ki az ellátásból hol ilyen, hol olyan jogcímen, a helyzeten ez mit sem javít.
  • Azt tapasztalja, hogy félmillió emberünk, aki valahol Nyugaton húzza az igát, küld ugyan haza pénz az itthoni családtagoknak, de ebből a pénzből a büdös életben nem lesz bevétele a magyar költségvetésnek, nyugdíjkasszának.
  • Azt tapasztalja, hogy a ” munka-alapú társdalom” olyan csekély összeggel honorálja a közmunkát és a minimálbéren, bérminimumon foglalkoztatottak tevékenységét-horribile dictu!-a munkát, hogy abból bizony alig-alig képződik járulék.

A fentiek alapján arra a következtetésre jut, hogy senkivel nem cserélne, legkevésbé önmagával! Akikkel meg cserélne, azok tesznek az ő fejére, gondjára-bajára!

Drága Nyugger Testvéreim!!! Nem lenne itt az ideje egy valódi érdekazonosságon alapuló szervezetet létrehozni?! Vagy minden úgy jó, ahogy van?!.”


Oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz, és tarthatatlannak tartod a nyugdíjasok helyzetét Magyarországon!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.