Kamu levél terjeng Welsz Tamásról – ne higgy el mindent, ami a neten van!

Körbejárta az internetet az a levél, amit egy Orbán Tamás Péter nevű fiatalember osztott meg, és a szenzációhajhász weboldalak azonnal megosztották azt a látogatottságuk növelése érdekében. A levél valóságtartalma azonban egyáltalán nem alátámasztott, sőt, messziről is arról árulkodik, hogy az egész nem több, mint kacsa.

Az Ellenszél most rávilágít néhány olyan részletre a levélben, amelyből kitűnik, hogy egy paranoid, összeesküvés-elméletekre rendkívül fogékony, figyelemre vágyó férfi kezdte el terjeszteni a félrevezető tartalmat.

„Eközben 2013-ban egy kalandor, a Panamából csalás miatt menekülni kényszerülő Welsz Tamás felfedezi, hogy 100 panamai céget Magyarországon hamis papírokkal árusítanak” – ott kezdődik, hogy a levél első furcsa állításának tulajdonképpen nincs is értelme. Mit fedez fel, ki fedezi fel, és pontosan hol is árusítják ezeket a cégeket?

„Ennek a pénznek eltüntetéséhez az UniCredit jól bejáratott, közel húsz éves liechtensteini pénzmosási útvonala szolgál segítségül. A liechtensteini Valartishoz kiutalt pénzek továbbutalásra kerülnek majd egy végleges számlára. Ezt a végleges fogadóoldali számlakezelést ajánlják fel Welsz Tamásnak a következőért cserébe:

– Kiállsz az MSZP mögül, hogy mi ki tudjuk lőni Simon Gábort. Nyilvánosan meghalsz, és eltűnsz Ázsiában azért, hogy a 100 panamai céggel tudjál dolgozni a mi érdekünkben” – írja Orbán Tamás Péter. Ahhoz, hogy ez az információ bármilyen formában is hitelesnek tűnjön, ott kezdjük, hogy a levelet eleve úgy olvassuk, hogy elhisszük, amit az illető állít. Ekkor azonban kérdéseink merülnek fel:

  • Kedves Tamás Péter! Nagyon jó, hogy ezt leírod, de honnan szereztél minderről tudomást? Van róla hangfelvételed? Ha igen, miért nem csatolod a levélhez? Birtokodba került olyan levelezés, amely erről tanúskodik? Ha igen, miért nem fűzöd ehhez a tényfeltáró kordokumentumhoz, hogy mi is lássuk?
  • Honnan tudod, hogy Welsz Tamást az UniCredit buzdította arra, hogy „haljon meg?” A levélben azt írod, „ajánlják fel” Welsz Tamásnak. Kik? A lichtensteini pénzmosodák? Az UniCredit? Matolcsy és Patay? Még csak azt sem fejted ki, hogy pontosan kicsoda.
  • Milyen érdekeltséged van az UniCreditben, hogy ilyen jól ismered a „pénzmosási útvonalat?”
  • „Valójában lelépett az Indiai-óceán kis szigeteire, a Seychelle-; a Maldív-szigetekre és Mauritiusra. Ezen háromszögön belül mozog. A Maldív-szigeteken a magyar kormány nem egy tagja felkereste őt az elmúlt két évben, legalább öt miniszter is” – ez is nagyon jó, de mégis honnan tudod? Ha ennyire biztos vagy az igazadban, miért nem adsz nekünk hiteles forrást a leveledhez? Miért kellene elhinnünk, hogy rálátásod volt minderre, és miért nem tudod alátámasztani az igazadat, ha ilyeneket állítasz?
  • „LUS-496- az A8-as a Bazilika mellett várakozottItt a kisemberektől ellopott pénzzel tőzsdéznek, és gyártanak pénzt az urak maguknak. Kb. 2000 milliárd Ft-ot kerestek vele” – leírod, hogy Polték ezen rendszámú autóban várakoztak, de ugyanúgy a levegőből csapod oda, hogy „kb.” 2000 milliárdot kerestek vele. Mégis honnan veszed ezeket? Továbbra sem adsz semmi támpontot, hogy hinni tudjunk neked…

Felesleges is tovább boncolgatni a levelet. Bárki, aki tüzetesen elolvassa, látja, hogy bűzlik a kamutól, és amatőr hibáktól. Szó sincs arról, hogy egyetértenénk Matolcsy vagy éppen Polt gazságaival, viszont azt senkinek sem javasoljuk, hogy a valódi botrányaikon túl ilyen kreálmányokat is terjesszenek, hiszen ha sok hasonló valótlan levél lát napvilágot, az igazi mutyik háttérbe szorulnak, és végül senkit nem érdekel majd, ha előttünk talicskázzák ki a pénzt.

Körültekintően olvassuk az internetet, és vigyázzunk az átverésekre, különösen azon weboldalak tartalmát kérdőjelezzük meg, amelyek az efféle hazugságokat publikálják!

Oszd meg te is ezt a cikket, hogy az igazság is eljusson az emberekhez, ne csak a fantazmagóriák!

loading...