Nem fogod elhinni, melyik országnak nyalunk be tövig (tényleg nem!)

Amikor elolvastam az MTI tudósítását, meg kellett néznem a dátumot, mivel legutoljára akkor tudósították így Vietnamról, amikor nagyszüleim vietnami vendégmunkásokat fogadtak magukhoz a pápai textilgyárból. A két ország közti együttműködés akkoriban érthető volt valamelyest, hiszen az államformánk is hasonló volt, mostanra azonban azt hittük, hogy ez megváltozott.

A magyar-vietnami agrárkapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségéről tárgyalt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára és a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányhivatalának elnökhelyettese Budapesten – közölte az FM pénteken az MTI-vel.

Nagy István és Nguyen Cao Luc egyebek mellett az ökológiai gazdálkodásról, a műtrágya használattal kapcsolatos tapasztalatokról, az agrárszakember képzésről egyeztetett. A két ország között nagy értékű kötött segélyhitel kidolgozása van előkészületben, így Magyarország vietnami mezőgazdasághoz és élelmiszeriparhoz kapcsolódó projektek finanszírozásában is érdekeltté válik – hangsúlyozta Nagy István a közlemény szerint.

Magyarország elkötelezett Vietnam támogatásában az oktatás terén is. A Földművelésügyi Minisztérium fejlődő országokból – köztük Vietnamból – származó hallgatók magyarországi agráregyetemen történő képzését finanszírozza a magyar kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének megállapodása alapján. Felhívta a figyelmet arra, hogy a program 2008-as elindulása óta Vietnamból eddig 20 hallgatót vettek fel.

Nagy István megemlítette, hogy a halászati kutatások terén a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Haltenyésztési Kutatóintézete szoros együttműködésben áll a különböző vietnami intézetekkel. A tárgyalás során a felek egyetértettek abban, hogy a NAIK Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetével további érdemi együttműködés várható. Vietnam egyre fontosabb partnernek számít Magyarország agrár-élelmiszeripari külkereskedelmében. Magyarországról kiemelten borok és magas minőségű élelmiszerkészítmények exportálása lehetséges a jövőben – közölte az FM.

Üdvözöljük tehát vietnami testvéreinket, és legyen ez egy kedves és virágzó együttműködés államaink között!

3 Comments

  1. Simply desire to say your article is as amazing. The clarity in your post is just spectacular and i can assume you’re an expert on this subject. Well with your permission allow me to grab your feed to keep up to date with forthcoming post. Thanks a million and please carry on the gratifying work.

  2. That is very attention-grabbing, You are a very professional blogger. I have joined your rss feed and stay up for searching for extra of your great post. Also, I have shared your web site in my social networks!

Leave a Reply

Your email address will not be published.