Két ijesztő címre bukkantam ma az interneten. Az egyik az Index vezércikke A kormánypárti Magyar Idők kezében a Népszabadság sorsa címmel, a másik a 24.hu portálon jelent meg és a Bajban a 168 Óra hetilap szerkesztősége címet viseli. Tekintettel arra, hogy két olyan nagy múltú újságról beszélünk, amelyek hónapokkal ezelőtt még elpusztíthatatlannak tűntek, egy napra két ilyen sajtóhír komoly aggodalomra ad okot.
Az Index forrásai szerint ahogy egy Mészáros Lőrinc-közeli cég kezébe került a Mediaworks, az igazgatóság tagja lett Liszkay Gábor, a Magyar Idők tulajdonosa, aki korábban, a Simicska–Orbán-szakításig a Magyar Nemzet első embere volt. Egy kedd esti bejelentés alapján mára eldőlt, amit hetek óta pletykálnak a szakmában: a Mediaworks új tulajdonoshoz került, ahhoz az Opimus Group Nyrt.-hez, amely október 17-én, azaz mindössze tíz nappal a Népszabadság (a cég narratívája szerinti) felfüggesztése után tett vételi ajánlatot a cégre.
Az ajánlatot a Mediaworks elfogadta, október 25-én pedig a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta. A korábbi tulajdonos VCP szerint az Opimus ajánlatát azért (is) fogadták el, mert hajlandóak a felfüggesztett Népszabadság általunk tervezett újraindításának lehetőségét komolyan megvizsgálni. Ha ehhez viszont hozzátesszük, hogy az Index információi szerint az Opimus a Mediaworks igazgatóságának tagjává választotta Liszkay Gábort, Lóczi Jánost és dr. Pintér Andreát, akkor ez egészen groteszk helyzetet teremtene. Liszkay Gábor ugyanis az erősen kormányközeli Magyar Idők tulajdonosa, Lóczi János pedig a Magyar Idők kiadóigazgatója.
Nem kell médiaszakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk: ha ez valóban így történik, az újrainduló Népszabadság nem lesz más, mint egy nevét megcsúfoló, jobboldali szennylap.
A 168 óránál sem rózsás a helyzet
Klasszikus likviditási válság látszik kibontakozni a 168 óránál: csúszó kifizetésekről, lekapcsolt szolgáltatásról és lefoglalt vagyontárgyakról jönnek a hírek.
Feszült hangú értekezlet zajlott néhány héttel ezelőtt a 168 óra szerkesztőségében, és nem is az első: a lapot kiadó Telegráf Kft.-ben többségi tulajdonos Brit Media Kft. képviselője, Megyeri András Jonatán volt hivatalos válaszolni az elmaradt bérekkel, és más nem teljesített kifizetésekkel kapcsolatos kérdésekre. Megyeri egyébként a jogerős cégbírósági végzés szerint 2020 végéig el van tiltva a cégvezetéstől, így formálisan már nem is ő, hanem a Telegráf korábbi pénzügyi vezetője, Udvardi Gábor a cégvezető – valójában továbbra is Megyeri jeleníti meg a kiadót a szerkesztőséggel szemben. Ezt az értekezletet is ő vezette, minden résztvevő számára evidens volt, hogy amit Megyeri mond, azt a tulajdonos mondja.
A közel fél órás egyeztetésen az újságírók főleg a bérek csúszásáról kérdeztek, de felmerült, hogy miképp lehetne visszaszerezni a korábbi tárhely-szolgáltatótól a nála levő archívumot, miután a ki nem fizetett számlák miatt az nemcsak, hogy lekapcsolta a 168 órát a szolgáltatásról, de még az archívumot is túszul ejtette – számolt be az értekezletről egy hangfelvételre hivatkozva az Átlátszó.
A cikkből az is kiderül, hogy a Brit Media Kft. képviselői másfél éve kezdtek tárgyalni a 168 óra tulajdonosaival, és éppen egy évvel ezelőtt alá is írták a lapot kiadó Telegráf Kft. eladásáról a megállapodást. A nyomtatott lapnak és az online verziónak az utolsó percben jött a segítség: a kiadó pénzügyeit ismerő forrásaink szerint még nagyjából három hónap volt hátra a csődig. Az új tulajdonos arra vállalt kötelezettséget, hogy egy évig nem bocsájt el újságírókat, és három évig fenntartja a lapot.
A Brit Media azóta is rendületlenül megy előre – a nyilatkozatok szintjén legalább. A cég tulajdonrészt szerzett a Klubrádiót működtető társaságban, és áprilisban Megyeri András Jonatán már a két szerkesztőség közeli integrációjáról beszélt.
Mi a probléma?
Mikor az egyik újságíró megkérdezi, miért nem lehet megismerni a tulajdonosokat, az ügyvezető akaratlanul is felfedi a lapjait:
„Én nem ismerem őket. De ismerek egy Izsák Robi nevű fiút, akinek csak a neve magyar, amúgy New York-i, magyar származású, meg ismerek egy ingatlanmágnást, akivel én kapcsolatban álltam, mikor bekerültem ebbe a rendszerbe. De ezen túl nem tudom, milyen baloldali demokráciát féltő emberek vannak (…)”
A továbbiakban azon viccelődik, hogy nem Soros Györgyről van szó, hiszen akkor nem késnének a fizetések, majd még egyszer elhangzik: „Ott van egy ingatlanos fószer, aki elég sok pénzt beletesz. Nem ez az egyetlen dolog, amibe beletesz pénzt Magyarországon.” Megyeri elszólása egyértelművé teszi, hogy a magyar demokráciáért aggódó New York-i magyar zsidók közössége szimpla fedősztori, itt egyetlen finanszírozóról, legfeljebb még a tőle függő kisebb stakeholderekről van szó.
Most már csak az a kérdés, kicsoda Izsák Robi és az „ingatlanos fószer”. Az csak mellékes, hogy miért kell a pénzeknek ismeretlen tulajdonosok által, Belgiumon keresztül „ilyen-olyan” módon érkezni.
„De könyörgöm, miért tart nyolc napig, míg ideér a pénz Belgiumból?” – kérdezett vissza valaki a már emlegetett sajtómunkásgyűlésen, mikor Megyeri – nem először – ezzel magyarázta a fizetések csúszását. A válasz elég különös: kétszer is elhangzik a pénzmosás szó, és bár az ex-cégvezető a pénzmosás látszatának elkerüléséről értekezik, valójában épp arról beszél.
„(…) azért, hogy ne kerüljünk adózási, meg pénzmosási gyanúba, előtte még át kell futtatni ki tudja hány mindenen még ezt a dolgot. Ha már a pénz a rendszerben van, akkor nincs probléma. Ha már egyszer a pénz nem mosott pénz, nem drogpénz, akkor ne is tűnjön annak. Ez úgy megy, hogy New Yorkból magánszemélyek pénze bekerül az alapítványba, az hogy magányszemélyek számlájáról, vagy céges számláról, arról gőzöm sincsen. Na azt el kell kerülni, hogy átkerüljön Amerikából úgy Európába, tekintve, hogy ezek ingatlantulajdonos emberek, akik ezt a pénzt küldik (…) ezért a gyanú se szabad, hogy felmerüljön, hogy ezek a pénzek úgy kerülnek át, hogy. Támogatási izé van, akkor mit tudom én, adózási dolgok vannak, hogy kerüljön egy nonprofit alapítványba, ilyenek.”
Bővebben az Izsák Robi rejtélyről és a hangfelvételről az Átlátszón olvashatsz.
Ha azt vesszük alapul, hogy egy veszteséges, csődközeli újság (168 óra) egyik pillanatról a másikra olyan helyzetbe kerülhet, hogy ismeretlen tulajdonosok finanszírozzák belga, amerikai vagy ki tudja, milyen pénzekből, a Népszabadságot pedig pillanatok alatt felvásárolhatja egy Fidesz-közeli befektetői kör, mi garantálja azt, hogy ne kerüljön az összes ellenzéki lap a kormánypárt kezébe? Miért épp most, és miért ilyen hirtelen történik mindez? Ki lesz a következő?
Lehetséges, hogy egy év múlva már csak az Ellenszélhez hasonló internetes, valóban „vállaltan elfogult” portálok jelenthetik az egyetlen olyan hírforrást, ami nem a Habony Hírügynökségben vagy a Vajna-stúdióban készül? Mert ha ez így lesz, a sajtószabadságért való harc nem pusztán egy levegőbe kiabált jelszó lesz, hanem annak hiányát mindannyian érezni fogjuk…