A fideszesek úgy viselkedtek Brüsszelben, ahogy egy galamb sakkozás közben

Van az a vicc, hogy hülyékkel vitázni olyan, mint egy galambbal sakkozni. Ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert. Tulajdonképpen a fideszes honatyáink pontosan ugyanezt teszik az Európai Parlamentben, csak nem sakkozás, hanem egész az egész kontinenst érintő törvénykezés közepette.

A fideszes EP-képviselők többsége botrányos módon leszavazta az Európai Parlament keddi plenáris ülésén azt a javaslatot, amelynek értelmében az EU a jövőben nem csak konkrét uniós jogszabályok megsértésével, hanem a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat érő súlyos fenyegetésekkel, illetve azok kockázatával is érdemben foglalkozhat – írja sajtóközleményében Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.

Egy holland liberális képviselő, Sophia in’t Veld készített egy jelentést, amelyet a parlamenti többség elfogadott és Ujhelyi István is támogatott. A jelentés alapján az Európai Bizottságnak a mostani tűzoltás jellegű akciók helyett egy kötelező erejű mechanizmus révén éves jelentést kell készítenie a tagállami demokrácia, jogállamiság és az alapjogok állapotáról.

Jogállamiság? Demokrácia? Ugyan már… ahogy ezek a szavak felbukkannak, a fideszesek rögtön a “NEM” feliratú gomb fölé viszik a kezüket. Így történt ez most is, hiszen két kivétellel a plenárison nem támogatták a jelentést. Mindemellett ugyanezen jelentésez az Alkotmányügyi Bizottság részéről épp a fideszes Schöpflin György készített írásbeli véleményt. Ebben – szemben az Orbán-kormány jelenlegi, EU-ellenes politikájával – többek között az szerepel, hogy a tagállamoknak „folyamatosan és ténylegesen, példamutató módon teljesíteniük kell kötelezettségeiket”. A fideszes képviselő által készített dokumentum – amelyet egyébként saját párttársa, Gál Kinga korábban leszavazott az illetékes szakbizottságában – azt szorgalmazza, hogy „az alapvető jogok és a demokratikus értékek tiszteletben tartásának valóban hatékony biztosítékai legyenek az egész Unióban”.

Ujhelyi István szerint “végtelenül cinikus, hogy míg a Fidesz-kormány propagandája Brüsszelre mutogat, a fideszes EP-képviselők többsége pedig nem támogatta a javaslatot, addig a csatolt szakvélemény is egy olyan uniós mechanizmus létrehozását szorgalmazza, amely „egyengeti az utat” a 7-es cikkely szerinti eljárás előtt és az Unió demokratikus elveinek határozott védelmét szorgalmazza. Ugyancsak mérhetetlenül cinikus, hogy a Brüsszel-ellenes propaganda és a szabad sajtó-, valamint a civilek állami vegzálásának árnyékában a Fidesz képviselője azt javasolja: az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek tartsanak éves vitát a demokrácia tiszteletben tartásáról, a jogállamiságról és az emberi jogok helyzetéről. Ilyen a Fidesz kétkulacsos politikája.”

Én valahogy még mindig nem tudok elvonatkoztatni a galambokkal való sakkozástól. Beültettük a fideszes képviselőket, elkezdték nyomogatni a gombjaikat, leszavazva a jelentést, emellett pedig égbe magasztalni azt, egyet is értve önmagukkal, meg nem is. Egyet is értve a brüsszeli politikával, meg nem is. Eltekintve a sakkozó galambtól, erre nem képes más: csak a Fidesz!


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata