Szijjártó olyasmivel állt elő az angliai magyaroknak, amire soha nem gondolnál

Szijjártó Péter rezsi fóruma Hajdúszoboszlón. Újságíró: Dull Szabolcs

Ha egy olyan kormány külügyminisztereként nyilatkozol azoknak az embereknek, akiket az elszúrt politikád miatt elüldöztél, ne csodálkozz, ha ki fognak röhögni. Márpedig Szijjártó Péter elképesztő dolgokról beszélt az Origónak.

A Nagy-Britanniában élő és dolgozó magyarok érdekeit fontosnak tartja a magyar kormány, ezért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint arra törekednek majd, hogy a brexitet követő Nagy-Britannia és az EU közötti gazdasági és kereskedelmi megállapodás az ő jogaik védelmét is garantálja. A miniszter az Origónak londoni tárgyalásai után arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságpolitika a protekcionista jelző helyett a patriótával illethető, és mint ilyen, sikeres.

Azt szeretnénk, ha az EU és Nagy-Britannia közötti gazdasági, befektetési és kereskedelmi együttműködés továbbra is akadálymentes lenne, és természetesen szeretnénk megvédeni az itt dolgozó magyarok érdekeit” – mondta Szijjártó, aki szerint mindhárom miniszter pozitívan nyilatkozott a szigetországban dolgozó magyarokról.

Ha pedig Szijjártó Péter vagy társai megvédenek valakit, akkor elkezdhetünk félni. Itt elég az országhatárainkra vagy akár a magánnyugdíjpénztárakra gondolni. Ha esetleg nem lett volna elég, itt többet is olvashatsz a tekintélyes homlokú miniszterünk kirándulásáról.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata